Az esztendőváltáskor - talán Szilveszter éjjel? - kaptam egy emailt (lehet, hogy mások is kaptak hasonlót). Csak a lényegesebb elemeit idézem, ezek így hangzanak: „Akik erősek, tudják, hogyan tartsák rendben az életüket.  Könnyekkel a szemükben sikerül, azt mondják mosolyogva, jól vagyok! Jó az Isten. Közel a változás. Isten látta a szomorúságodat, és azt mondta, vége a nehéz időknek. Ha hiszel Őbenne, küldd el ezt tíz embernek - engem is beleértve. Figyeld, mi történik fél órán belül! Légy becsületes, és küldd el bárkinek, aki mosolyt csalt az arcodra ebben az évben. Meg fogsz lepődni, mennyi üzenet visszaérkezik! Köszönöm a mosolyt, amit Tőled kaptam. Élj, nevess, szeress!"

      Ennyi. Természetesen nem küldtem tovább. Én - bocsánat - ilyesmivel nem foglalkozom. De - ha megnézzük - a dolgok mélyén azért mégis csak van valami lényeges. Tudom, valaki  mondhatja, mondhatná: bugyuta ez az egész, olyan, mint a többi hasonló kör-email. De hát nem egészen ilyen egyszerű ám ez a történet! Van benne - ugyanis - valami...

      Szent Pál apostol azt mondja: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!" Mikor mondja? Akkor, amikor Ő nagy bajban van; fogságban van. De a többiek fontosak - lehet, hogy fontosabbak? - Neki! Ők, legalább ők örüljenek, örüljenek az életnek!

      Pál apostol azonban ezen túlmenően, ezen túlmutatóan, valamiféle más örömről, egyfajta speciális örömről, az evangélium öröméről beszél itt. Olyan végtelen és határtalan örömről, amely átível évezredeket, áthidal földi-emberi gondokat, közömbösít evilági tehertételeket. Az öröm - maga Jézus Krisztus. Ő az öröm forrása. Hát persze: Megváltó született. Ő a betlehemi jászolbölcsőben fekvő isteni Gyermek. Örültünk Neki Karácsonykor? Igen. Mindenki örült. Hát legyen karácsonyunk az esztendő teljes idejében. Vele ez lehetséges. Próbálja ki, aki akarja! Aki meg nem, az - minimum - legyen szíves higgye el: lehet, Neki, Benne és Általa lehet tenni a mindennapokat, lehet örvendezni a borús, kegyetlennek látszó hétköznapjainkban is.

      Mert van, mert létezik pozitív gondolkodás - és mert a globalista, individualista, liberális életszemlélet nem vezet sehova. Korábban - mi, idősebbek még emlékezünk rá - volt marxista-internacionalista világszemlélet. Ja és: hogy a múltat végképp eltörölni kell, hogy helyébe lépjen a szuper jelen... Porbahullt e filozófia. Mit' porba hullt? A teremtő Isten egy laza mozdulatával nem a porba, hanem a történelem szemétdombjára került. Idő kérdése és porbahull amaz, az utóbbi is.  Mert nem az evangéliumból, a princípiális ős-örömből táplálkozik - az eüangelion görög szó, magyarított formájában örömhírt jelent. A nem a Megváltóból táplálkozó öröm nem - lenne - tartós öröm. De a Megváltónak s a Megváltóért való öröm perspektívikus öröm. Aki manapság leírja  a  keltezésekben  -  vagy  leírja  helyette  az elektronikus levelezésben automatikusan maga a gép - hogy például:  2011. január 17-e, az önmaga, s íme a gép is magától kijelenti, hogy Jézus Krisztus születésétől számítja az időt. Kell-e még ennél logikusabb magyarázat? Nem gondolnám. A  gondolkodó embernek ennyi éppen elég.

      Evangélizálni, azaz: tudatosan, a lehető legteljesebb eltökéltséggel a Krisztusban való öröm védőburokjába terelni-terelgetni szeretnének bennünket, ebben az új esztendőben immár harmadjára, Michelangelo Buonarroti „Évekkel rakva" című ciklusának soron következő gondolat-szálkái. Íme:                

Nincs dolog oly silány, mint amilyennek

nélküled én érzem magam, s vagyok.

Így, legfőbb vágyamtól, bocsánatot

fáradtan, roskadón tetőled esdek.

Add rám, Uram, a bilincset, amelynek

láncát mindenre, mit adsz, rárakod:

adj hitet; érte sírok, lankadok,

s bűnöm megvonja tőlem e kegyelmet.

Minél ritkább, annál nagyobbnak érzem

e kincsek-kincsét, s annál is nagyobbnak,

mert nélküle békesség nem lehet.

Ha véred oly dúsan ontottad értem,

ezt az adományt bőven mért ne osszad,

mikor nem nyitja más kulcs az eget?

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész