Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2011. február 14-én, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2011-02-14 10:26:46 / Rásky Miklós

Írta és beküldte - Nagy Lajos kórház lelkipásztor megjelent: 2011. február 14-én

Olvasandó: Ésaiás 53:3,4

  

Megvetett volt, és emberektől elhagyott, fájdalmak férfia, betegség ismerője...betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta...

 

      Ez az ószövetségi prófécia-töredék a keresztyének Megváltójáról, Jézus Krisztusról jövendöl. Kolosszálisan plasztikus ábrázolásban, abszolút hitelesen festi meg a hét évszázaddal későbben megszülető Jézus Krisztus megváltói szerepét, küldetését. Azét a Jézus Krisztusét, Akivel kapcsolatosan utóbb - munkáságát objektíven értékelendő - az újszövetségi evangélium, a korabeliség jegyzőkönyv-szerűségével így tudósít: „...Menjetek el és jelentsétek...amiket hallotok és láttok: A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztúlnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak..." (Máté 11:4,5)    

      Kérdésem magam felé és magunk felé az: Van itt még valami átjárhatóság a determinált mai létező koncepció és a magasabb valóság esetleges ígénye, ígérete között? Egyáltalán: van valami alternaítva a gondolkodásmódban? Élettan és/vagy anatomia - valamint hit és hit általi gyógyítás valamilyen korrelációja lehetséges még a tudatban? Vagy felejtsük el? Nem gondolnám, hogy el kellene felejteni!  

      Az elmúlt héten volt a Betegek Világ-imanapja. Nem sokakat érdekelt a hír. Nem is volt különösebben nagy visszhangja a sajtóban sem és a mi köreinkben sem.  De aki beteg, vagy a családjában beteg van, azt nagyon is közelről érinti a téma felvetés. Február 11-e a Betegek Világnapja - ha akarja valaki, ha nem, ez most már így van!

 

      A kórházunkban évtizednél is régebb óta, minden esztendőben megtartott Betegek Világimanapi ökumenikus istentiszteleten és szentmisén még soha nem voltunk ilyen kevesen, mint most szerdán. Pedig ami történt s minden, ami elhangzott építő volt.    

      Mit üzen a Betegek Világ-imanapja a huszonegyedik-század emberének? Legalábbis annyit minden esetre, hogy ha beteg vagy, vagy ha beteg a Hozzátartozód, a Szeretteid közül valaki, akkor már egészen más a képlet. Akkor kulcsolódjék - talán titkon kulcsolódik is! - imádságra a kezed: Köszönöm, Uram, hogy eddig elkerült bennünket a betegség, most arra kérlek, adjál erőt a próba elhordozásához! Talán így kellene nekünk is, akik - ugye - frontvonalban vagyunk?

      A tudomány természetesen objektíve - és valahol mégis viszonylagosan - mértékadó. Ám: intellektuálisan is és emócionálisan is, nap, mint nap óriási kihívásoknak vagyunk kitéve! Tényleg minden annyira lineáris, annyira szigorúan objektív?

      Nem gondolnám. Az a bizonyos „rés" ugyanis - ha tetszik, ha nem - hitem szerint mindig ott van! Minden betegségben és minden elrendelt terápiában! A vagy-vagy, a hátha, és a hátha mégis  -  minden megállapításban, dinamikus, progresszív, tudományos kinyilatkoztatásban ott settenkedik. Látensen jelen van - teljes életnagyságában!

      Előfordult, hogy ha vizit jött - mint rendesen - szerény alázatossággal szerettem volna kihátrálni a betegágy mellől, azonban elhangzott: maradjak, rám is tartozik. Ilyenkor - ha tehettem - összetettem a kezemet s lehajtottam a fejemet. És hallottam - az objektív, korrekt,  becsületes,  de    emberi  szempontok  szerinti  helyzetfelmérést és perspektíva ábrázolást. Bennem ilyenkor tisztelettel megmozdult az alternatíva képzete: És a transcendens?           

 

      Közben hangzik a Könyvek-könyvének szava az Áldott Orvosról, Jézusról: „Megvetett volt, és emberektől elhagyott, fájdalmak férfia, betegség ismerője...betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta..." Ő - Akiről itt szó van, egykor s ma is - más alapokra helyezte a medicinát. Kérdés: Hisszük-é ezt még valamennyire? Ha igen, akkor mi szilárd alapokra helyeztük az emberi tudományból következő minden emberi eszközünket. Igen. Az orvostudomány eszközeit is!

      De mert ezzel a primér és/vagy akár szekundér intellektuális- és/vagy emocionális elvvel haragban lenni látszik ma az emberiség nagyobbik fele, ezért szelíd szóval figyelmeztet a hitvalló költő, Ady Endre  néhány verssora:

 

„...Beteg a világ, nagy beteg...

 

Kihült a szív, elszállt a lélek,

A vágy, a láng csupán a testé...

Beteg a világ, nagy beteg...

 

Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dőlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve...

Óh, de hogy állattá süllyedjen,

Kinek lelke volt, nem lehet!...

Hatalmas Ég, új Messiást küldj:

Beteg a világ, nagy beteg!..."

 

(Ady Endre: Karácsony)

 

Úgylegyen! - Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész