Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2011. február 21-én, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2011-02-21 07:45:51 / Rásky Miklós

Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház-lelkipásztor megjelent: 2011. február 21.

 

Olvasandó: Zsoltárok 46:11a

 

Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!

 

      Olvastam egy ironizáló-önirónizáló rövid, cél-elmélkedést. A témája ez: mi lenne, ha valaki hirtelen visszajönne az ötven éve elmentek közül s döbbenten tapasztalná, hogy az emberek szinte nagy többségének ma már sétáló utcán, autóvezetés közben, tömegközlekedési eszközökön, némelyeknek már munkavégzés közben is van valami „ketyere" a fülében. Mi van itt - gondolná, illetve gondolhatná magában az ide vetődött idegen - ezeknek mindnek hallókészülék kell? Persze megtörténik a felvilágosítás. Elmagyarázzák, hogy egészen másról van szó: a kis csinos eszköz a fülben ma már a legritkábban hallókészülék, ellenben a legtöbb  esetben valamiféle hangicsáló instrumentum, amely zenét vagy bármi hallgatnivalót, illetve mobiltelefon hívást közvetít az azt viselő fülébe. A képzelt történet szerint az idegen fejcsóválva hallgatja a felvilágosítást és maga elé meredve motyogja: Ezek, szegények sose fogják megtudni, hogy milyen jó a csend.

      Hát ez az. Azt hiszem igaza van - illetve igaza lenne - a képzeletbeli jövevénynek.

 

      A minap egy édesanya hozott hozzám egy 18 éves fiatalembert. Őszintén szólva, ahogy ránéztem, nem sok bizalmam támadt irányába. Pirszingek, tetkók, furcsán kopaszra nyírt fej, durva surranó fényes szögekkel kiverve, további feltűnő rendkívüliségek és deszkás-nadrág (ezt most tudtam meg, hogy ezt a furcsa, mondhatnám idétlen és ormótlan szabású, bocsánat: rendellenesen hosszú ülepű nadrágot ők így  hívják:  „deszkás-nadrág").  Fülében  pedig  a telefonjának fülhallgatója. Három méterről hallik a felerősített hangzavar. A fűzfői szakmunkásképző iskola orvosa beutalta a felnőtt pszichiátriára. Március 25-re kaptak időpontot. Ezért hozta hozzám az édesanyja, mondván: addig mi lesz velük? Kértem, ha már beszélgetünk, vegye ki a füléből azt az „izét". Udvarisan válaszolt: Azt nem lehet, az kell. Aha, értem már.

 

      Szóval a hangzavar - amely az egyáltalán nem különleges, hanem általános és generális zavar legfőbb tartozéka - kell. Így egyszerűen: kell. Hát persze, ez már majdhogynem érthető.

 

      Ady Endre már a maga korában így borong: „...Bántja lelkem a nagy város / Durva zaja..."  (Ady Endre: Karácsony) Rossz belegondolni, hová alakult azóta a decibel-mérleg!

 

      Áprily Lajos: „Kérés az öregséghez" című versében így fohászkodik: „Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, / taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek..." Kézenfekvő ma már a továbbgondolás: Tessék mondani, elébb nem lehetne? Merthogy az embernek az az érzése: ez a hangosság pótszer a javából, pótcselekvés...  Hiánytünete ez valami globalista betegségnek, ami arat, mint a halál...

 

      Fekete István a ma lekacagott, valójában azonban Lélektől-lelkes, áldott tollú természetíró „Csend" című tüneményes kisregényében, megszemélyesítve a lélektelen tárgyakat, az öreg szék szájába adja az emberi szót: „...Köd jön nemsokára, csend, s ilyenkor mi már szeretünk magunk lenni...emlékezni régi dolgokra, amik mi magunk vagyunk...s amik nem tartoznak a külső világra. - Ámen - suttogott a holt barát kordája, aztán már nem moccant semmi..." (A korda az értelmező szótár szerint: fehér, sodrott madzag, mellyel a barátok a csuhájukat derékban megszorították; átvitt értelemben: szigorú figyelem. Vagyis: a csend, amely  kordában tartja a lelket, fegyelem, önfegyelem!)  

 

      Egy szerénységből nevét elhallgató ismeretlen szerző „Rejtőzz el és imádkozz" című rövid elmélkedése így hangzik: „Beszélnem kell veled, Uram, de mikor és hol? Amikor az élet kevés alkalmat kínál az imára, vezess egy csendes lelki zugba a munkahelyemen, otthon, vagy útban a kettő között. Egy kevés idő is elég, míg nem akad több." 

       

      Ezért vagyok hálás Istennek ezekért a hétfői hétkezdő meditációs csendes percekért is és az új kezdeményezésként nemrég beindult szerdai verses csendes percekért is.

 

      A tőlünk nyugatra élő nemzetek kórházaiban, egészségügyi- és szociális intézményeiben, de a keleti vallások biztos talaján élő népeknél ugyanígy majd' mindenütt megtalálhatók az úgynevezett csend-kápolnák. Vajha egyszer nálunk is elérkezhetne ez a megvilágosodás! Addig viszont marad nekünk a belgyógyász csendes percek reggele... Hála az Úrnak!   

  

      A jótékony célt nem titkoltan, ám örökszépen, költőien már a XVII. századi énekköltő, Neumark György így fogalmaz:

 

Csak légy egy kissé áldott csendben:

Magadban békességre lelsz,

Az Úr-rendelte kegyelemben 

Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk,

 Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

 

(Református Énekeskönyv, 274. dícséret 3.)

 

Úgylegyen! - Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész