Két kontextusából kiragadott Igét hoztam ma reggelre; egyiket az Ó-, másikat az Újszövetségből. Nem csalás, nem ámítás: a 2700 évvel ezelőtt megfogalmazott prófécia részlet  mellbevágóan mintha egy modern szociográfiai látlelettel szembesítene. Míg az apostoli levélből vett idézet - az elébbi társadalmi diagnózisra vonatkozóan - egy kétséget kizárón létező megoldást, egy terápiás lehetőséget mutat fel.

      Merthogy - ijesztő a hasonlóság - ha elcsépelt szólamnak, szlogennek tűnik is a megállapítás, de tény, hogy gond gond hátán tapasztalható manapság közel és távol. Márpedig az ember úgy van megteremtve, hogy a gondokra - jó esetben - keresi a megoldást.

      Döbbenetes ez a szociológiai körkép és kórkép. Céltalanul bolyongó lelkekkel találkozik az ember tucatszámra. Szinte az egész társadalom szorong, frusztrált, szaporodik az éhezők, a deklasszálódók, a szociálisan ellehetetlenedők száma. Sokan ebben a helyzetben hitetlenné, közömbössé, nihilistává és introvertálttá válnak. E tömegesen tapasztalható jelenség negativisztikus emóciókat vált ki az emberi pszüchében. Haragszik   a  világra,  haragszik  a  királyra  -  vagyis   az  ősi prófécia ma így értendő: haragszik az aktuálisan fennálló társadalmi rend vezetőire - és haragszik Istenre. Sőt: gyalázkodik. Fásultságában, elvakultságában már azt se értékeli, ha a vezető vagy a vezetők jó kezdeményezését látja, amelyeknek megvalósulását körbe bástyázzák a lehetőségek nyilvánvaló korlátai. Lopva „...fölfelé néz..." az Istenre. Még a legszörnyűbb gondolat is megfogan az agyában Vele kapcsolatosan s jó, ha nem teszi meg, hogy „...gyalázza..." 

         Mindezenközben pedig megszólal egy szelíd, belső hang. Lehet ez a saját önnön lelkiismeret óvó hangja is akár: „Minden gondotokat őreá - tudniillik Istenre - vessétek, mert néki gondja van reátok." Amikor ez realizálódik és célba ér, akkor lejátszódik a lélekben az a drámai folyamat, amit katharzisnak hívunk. A katharzis lelki megtisztulás, ebben a konstellációban: életcentrum-váltás. Teljes lelki-szellemi fordulat. Olyan megvilágosodás, amely felnyitja az ember szemét azokra a dolgokra, amiket a kor bűnösen és mesterségesen, rendszeresen és módszeresen eltakar a szemei elől. Ez a katharzis, ez a megvilágosodás a megtérés. Isten megadhatja az ember életében, de jöttéért lehet imádkozni is. Mert enélkül az Ige-beli siralmas állapot tartóssá, sőt állandóvá, maradandóvá válik.

      Ha viszont megvan az emberi lélekben a hajlandóság arra, hogy minden gondját-baját, nyomorúságát odabízza, odahagyja az Úrra, akkor annak elébb-utóbb megmutatkoznak az áldásai. Feldereng a horizonton, az élethorizonton a megoldás, a megváltás - feltűnik az ember életében maga a Megváltó. Az a Megváltó, akiről teljes hitelességgel azt mondja az evangélium: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lukács 19:10) Ez a bizonyosság fogja áthatni gondolat- és érzésvilágát annak, aki ráhagyatkozik Isten megtartó kegyelmére.

      Ez a Jézus Krisztusban megjelent megtartó kegyelem át tudja segíteni az embert az életút mindenkori ingoványain, kátyúin, útvesztőin. Mert azzal a belső biztonsággal tölti el, hogy mégsincs veszve minden, hanem van kilátás, van esély a    

kilábalásra.

      Erről szólnak Túrmezei Erzsébet: „Lábnyomok" című - ismeretlen szerző nyomán fordított - versének sorai. Íme:

Álmomban Mesteremmel

tengerparton jártam, s az életem

nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:

két pár lábnyom, a parti homokon,

ahogy Ő mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,

itt-amott csak egy pár láb nyoma

látszott, éppen ahol az életem

próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:

„Amikor életem kezedbe tettem,

s követődnek szegődtem Mesterem,

azt  ígérted, soha nem hagysz el engem,

minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve a legnehezebb

úton, legkínosabb napokon át

mégsem látom szent lábad nyomát!

Csak egy pár láb nyoma

 látszik ott az ösvényen.

Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:

„Gyermekem, sose hagytalak el téged!

Azokon a nehéz napokon át

azért látod csak egy pár láb nyomát,

mert a legsúlyosabb próbák alatt

téged vállamon hordoztalak!"   

Úgylegyen! - Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Veszprémi Református Egyházmegye Facebook csoportjához!