Írta és beküldte: Závodi Zsuzsanna lelkipásztor - megjelent: 2011. március 6
Böjtbe készülünk, és ilyenkor önvizsgálatot tartunk.
Nagy szükségünk van az egyéni és közösségi böjtölésre, hogy el ne feledkezzünk arról, mennyi közös van bennünk. Amikor közös imádságokat mondunk, és lemondunk emberi erősségeinkről, sosem feledhetjük el, hogy „a keresztén egyház a megbocsátott bűnösök közössége".
Közösségi esti csendességeink célja, hogy
Istennel újra összhangban éljünk,
odaforduljunk Istenhez, és embertársainkhoz,
igent mondjunk Isten akaratára az életünkben.
suzsa
Amikor Jézus a földi élet mellett döntött, „megüresített magát, szolgai formát vett fel", s ezt szabad elhatározásából tette. Amikor böjtöt tartunk, akkor Isten bennünket arra hív, hogy önkéntesen, minden kényszer nélkül engedjük el saját eszköztárunkat a kezünkből, és készüljünk a vele való ünnepre.
A böjti idő készülődés, leltárkészítés. Mit birtoklunk, mi romlott meg, mennyei kitekintéssel bír-e életünk?
Hat és fél hét múlva együtt fogjuk ünnepelni Krisztus feltámadását, győzelmét a halál fölött.
Hozzá szeretnénk eljutni a csendes imádság, a bűnbánat, a bátor lemondás/választás segítségével, hogy Húsvétkor nyitott szívvel, Isten szeretetével betakarózva találkozzunk a Feltámadott örömüzenetével.
A bűnbánati estéken zsoltárokat, ősi imádságokat mondunk.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az esti imádságokra!
Závodi Zsuzsa