Ez a rövid bibliai vers arra hívja az embert, hogy töredékes, megüresített, devalválódott hitelességű szavai helyett énekkel - és tegyük hozzá: természetesen hangszeres zenével is  - magasztalja Istent. A dadogó emberi ajkak kifejező ereje és kifejező képessége véges, ha Isten nagyságának elbeszéléséről van szó. Isten hatalmas volta egészen egyszerűen dadogóvá teszi az embert. Erre céloz már Ésaiás próféta is, amikor Assiria romlásáról szóló próféciájában keményen fogalmaz. Szavai még a kontextusból kiragadottan, önállóan is sokatmondón értelmezhetők:  „Nem látod többé a galád népet, a homályos, érthetetlen beszédű népet, amelynek dadogó nyelvét nem lehet érteni." (Ésaiás 33:19) Szóval: a nyelvnek, a nyelvi önkifejezésnek vannak korlátai, fogyatékosságai és - sőt -  még bűnei is. Éppen ezért a nyelv, a szó, a verbalitás nem alkalmas Isten nagyságának a maradéktalan kifejezésére!

      Ezért adta Isten az éneket, a zenét. Így szól a középkori latin közmondás: Bis orat, qui bene cantat.  Magyarul: Kétszeresen imádkozik, aki jól énekel. Az ének és a zene szerepének fontossága azonban igaz a kérdés „profán" vonatkozásaiban is. Gondoljunk csak a választott kedves ablaka  alatt  elhangzó  szerenád-énekre,  amely  nem   egyszer 

heves lobogást idéz elő a megszerezni kívánt női lélekben és szívben. Vagy - más összefüggésben - milyen mérhetetlen lelkesedést képes gerjeszteni a lelkekben a hazafias ének, a katonadal, a mozgalmi induló vagy éppen, főleg, a nemzeti himnusz, az énekelt nemzeti imádság! Éppen ezért a modern lélekgyógyászatnak  - tőlünk nyugatra - mára már bevett s jól bevált metodikája a musico terapia. Mindez azonban korántsem új dolog. Olyannyira nem, hogy már a depressziós Saul királyt is ilyen jellegű „kezelés"-ben részesíti Dávid, amikor a hárfát - más fordítás szerint a lantot - szívhez szólóan, vígasztalóan, gyógyítóan pengeti. Úgy, hogy - azt írja a Biblia - „...Saul pedig megkönnyebbült és jobban lett, és a gonosz lélek eltávozott tőle." (I.Sámuel 16:23)                   

      Mindennek summázata s egyúttal a hatékonysági vizsgálat  értékelhetőségi eredménye így fogalmazódik meg a zsoltárban: „Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne." (Zsoltárok 40:4) Nem kell ehhez kommentár!           

      Még valami. A magyar református naptár szerint május huszonkettedike - illetve más éveken a május 22-éhez legközelebb eső vasárnap -  Az egység vasárnapja. Fiatal ünnep. Annak kapcsán lett ünneppé, hogy 2009. május 22-én Debrecenben a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a Zsinat történelmi jelentőségű határozatával kimondta a Trianon által elszakított magyar ajkú egyháztestekkel való újra egyesülést. Vagyis: Ez a rendkívüli jelentőséggel bíró  esemény,  a  történelmi  Magyarországot   szétdaraboló  béke-diktátum létrejöttét követő 89. esztendőben

de iure újra létrehozta a Kárpát-medencei Egységes Magyar Református Egyházat. Így az erdélyi, a Kárpát-aljai és a délvidéki egyháztestek lélek szerint újra egyesültek az anyaországi egyházzal. Sajnos a felvidéki egyháztest csatlakozására akkor még  szlovák belpolitikai okok miatt nem kerülhetett sor. Viszont e sorok keletkezésének idején jött a hír: időközben már csatlakozott a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház is!

      Ennek az ünnepélyes debreceni alkotmányozó Zsinatnak, amely mindezt elhatározta,  nagy megtiszteltetésül  magam is szavazati joggal rendelkező tagja lehettem (száz tagu a Zsinat, egy szavazat az enyém volt!). Az egységesítő határozat kikiáltását hatalmas, színpompás tömeg éljenezte a debreceni Nagytemplom előtti Kossuth téren. A fesztivállá terebélyesedett ünnepben a legnagyobb élményt talán a sokezres tömegben látható, hagyományos népviseletbe öltözött határontúli éljenzők jelentették. Elemzők szerint ez az egyáltalán nem belső egyházi ügy akkor a Lelki Trianon megsemmisítését, a kettős magyar állampolgársági szavazással összefüggő 2004. december 5-i gyalázat lemosását, valamint a kettős állampolgárság 2011. évi végleges megalapozását, megoldását beharangozó lelki aktus volt.         

      Szent Pál apostollal kérdezem: „Mit mondjunk tehát...(Róma 9:14) Bizony, eszméltetés  ez, józanul s pozitív célra törőn! Ugyanő Pál apostol mondja: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik." (Efezus 4:5,6) „Csak" ennyi különbözteti meg azokat, akik megkeresztelkedtek - azoktól, kik még nem. Tisztelettel és szíves szeretettel állunk rendelkezésre - akinek ez még hiányzik az életéből!

Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész