Veszprémi Református Egyházmegye

A Bőrönd

2011-06-01 12:59:52 / Rásky Miklós

Írta és beküldte: Erdélyi Valéria

„És eljő majd angyalok szárnyán Ő, hogy megtöltse mi üres és lágyítsa, mi kő." Goyen L.

 

A Bőrönd

 

    Hét éves forma lehettem, mikor az ágyam alá tettem a kis bőröndöt, ha gyorsan menni kell, már ne kelljen csomagolnom. Kicsi volt, hozzám képest akkor nagy. Egy csat volt rajta középen, azzal záródott. Kék színe kissé már megkopott, ezért sose mostam meg, nehogy elveszítse maradék pöttyeit. A legszükségesebbeket tettem bele. Könyv: József Attila: Altató, karkötő - amolyan színes műanyag kis virágokkal, kis dobozban még kisebb doboz, abban pedig a legkisebb és a legkisebbnél az eggyel kisebb, amiben egészen a láthatatlanig kicsinyültek a dobozok. Így a legutolsó dobozba mindig lehetett valami újat gondolni, akármit és ezért mindig volt egy legutolsó utáni is!

 

S persze az elmaradhatatlan félszárnyú angyal is ott lapult. Talán ezért maradt örökérvényűen bennem az a tudat, hogy bár angyalok vannak, de valahogy csak a félszárnyúak ereszkednek le földi világunkba, így nem lehet őket hibáztatni, ha félbe hagyják dolgainkat és nem is tudnak egészen az Égig emelni!

Aztán gyermeki jótékonyságból - és persze meg is sajnáltam angyalkámat - kértem az Istent, hogy  ha már az Ő angyalának csak egy szárny jutott, növesszen rám is egy szárnyat, hogy mindenki jól járjon. Sokáig nem tudtam, melyik oldalamon kezd növekedni a szárny, míg egy napon különös dolog történt. Szokásos diófára mászási túrámat míveltem...a szembe szomszéd fája volt ez...akkor még nem tudtam, hogy én is együtt növök a fával, ezért nem lesz sem könnyebb, sem nehezebb az idő múltával eme gyakorlat. A gyermeki bátorság határtalan, ezért minden valamire való gyermek félelem nélkül indul bármelyik fa megmászásának, mint akkor én. Esett az eső és a szél is erősen kiabált, s a megszokott második lépésemnél megcsúszott jobb lábam, majd baloldalamra estem. A késő őszi avarban feküdve csak a gyülekező sötét felhőkbe kapaszkodott tekintetem - ma is nagy tanulság ! -, erre nézve újra indultam a vastag ágat megcélozva. Harmadik esésem után már csak a faágon ülve eszméltem, hogy sem nyoma, sem fájdalma nincsen zuhanásaimnak és röpke pillanatok alatt magam sem tudom hogyan, magasból hallhattam újra a télre itt maradt madarak énekét.     

    Akkor tudtam, hogy baloldalamon kinőtt a szárnyam.

Ez a Nap volt az a születésnapom, amit csak azóta is ketten ünnepelünk: a félszárnyú angyalom és én...

 

    A bőrönd tehát ott lapult minden nappal és éjszaka ágyam alatt. Ahogy a csillagok feljöttek az Égen, pillám lehunyása előtt még egyszer végig gondoltam a mozdulatot. Ha eljön a  világ vége kikapom a bőröndöt az ágy alól, s mehetünk a két szárnyú angyalokhoz, mert minden szükséges nálam van már. Így vártam a világ végét, olyan természetesen, amint az óvodások várják, hogy iskolába mehessenek. Hogy honnan tudtam, hogy egyszer nyilvánvalóan bekövetkezik, ki tudja, mert hétévesen mit sem tudhat az ember lánya a biblikus igazságokról. Mégis tudatos elhatározottsággal készültem az Omega beteljesedésére.

 

    Aztán teltek a napok, évek...s, a kis bőröndöt felváltotta a nagy. A kék pöttyöket a szürke egyszínűség. Így nézek rá ma este szürke kemény fedelű bőröndömre, nem az ágyam alatt, hanem a szekrényem tetején. A mélységből magassággá emelkedett életfilozófia egy kérdést fejteget hát: most, mi van a bőröndben? Semmi. Üres. Mindig tele, majd megint üres. Rendelt időben megtöltöm, de nem az univerzális utazásra, csak Nürnbergbe és Tokyo cseresznyefáihoz való találkozásra. Könyv: Kundera , karkötő - amolyan fából faragott szerény kivitel, haszontalan holmik, ruha, cipő, szemspirál, rúzs...de valami megmaradt: a legutolsó doboz, amibe ma is azt képzelek, amit akarok és tudom a legutolsó dobozba mindig lehet valami újat gondolni, akármit és ezért mindig van egy legutolsó utáni is!

 

30 éves forma lehetek, ma ágyam alá teszem bőröndöm, üresen mégis teli a legszükségesebbel: félszárnyú angyalommal, aki titokban újra és újra tölti legutolsó dobozomat.