Mai hétkezdő Igénk apostoli célkitűzése az emlékeztetés, az emlékezet ébrentartása fontosságának hangsúlyozása. Az emlékezés a keresztyén hit és a biblikus magatartás fundamentuma. A Bibliában - mind az Ó-, mind az Újszövetség lapjain számtalan alkalommal fogalmazódik meg az óvás: Emlékezz! Emlékezzetek! Ennek a központi bibliai gondolatnak a mában megfogalmazódó üzenete két irányú.   

      Egyfelől a hitből eredeztethető, hitvallásos értelmezés válik hangsúlyossá. Nevezetesen, hogy az istenfélő embernek a múló időben - az ünnepek és a hétköznapok ritmusában - szüntelenül bele kell tekintenie az idő nagy visszapillantó tükrébe s a már megélt dolgokat, az elmúlt történéseket Isten megtartó kegyelmének fényében kell látnia és láttatnia.

      Másfelől az objektív történelem-látás nagyobb idő intervallumot is felölelő tényeinek, történéseinek számbavétele során keresni kell s így aztán kétséget kizárón fel is lehet ismerni a történelem Urának világot formáló örök jelenlétét és hatását. A keresztyén hittan rendszer legfontosabb elemeinek elsajátítása során már a gyermekek megtanulják a klasszikus kérdés-felelet formában megfogalmazott hittételt: Hogyan szól Isten hozzánk? A válasz: Minden emberhez szól az  általános  kijelentésben:   a  természet,  a  történelem  és  a lelkiismeret útján. A történelem tehát Isten általános kijelentésének része.

      Lássuk mai Igénk fényében az emlékezés gondolatkörének e vázolt két alapvető irányát bővebben.

      Az idő rendíthetetlen múlásának keresztyén olvasata az, hogy ami immár mögöttünk van, amit már megéltünk, az egyértelműen a kegyelem jele. Ennél fogva az emlékezni tudás, a teremtésben egyedül csak az embernek adatott eme képesség egyfajta kegyelmi állapot. A hitvalló ember tehát így tekint vissza a közelmúlt történéseire, amelyek észrevétlenül beleolvadnak s illeszkednek az egyetemes történelem esemény archivumába. Tegnap a keresztyén időszámítás szerint Szentháromság Vasárnapja volt. Mondanivalója, hogy az úgynevezett „ünnepes félév"-et mintegy lezárva, emlékeztessen az elmúlt üdvtörténeti ünnepek összeadódó és összegezhető lelki tartalmára. Úgymint: a karácsonyi ünnepkörben Jézus Krisztus első eljövetelére, a húsvéti ünnepkörben a váltság munkájára, illetve a pünkösdi ünnepkörben a Szentlélek kitöltetésére s a keresztyén egyház megalakulására.

      Az emlékezés másik iránya tekintetében, az egyetemes történelem - s benne a magyar nemzet történelmének - tényeire való emlékezés összefüggésében súlyos adalékkal szolgál a múlt hét csütörtökjén volt június tizenhatodika. Ez az ünnep az ötvenhatos magyar miniszterelnök, Nagy Imre és Mártírtársai 22 évvel ezelőtt - 1989. június 16-án - történt újratemetésének emléknapja.                       

      Merthogy Nagy Imrét kivégzése után a legnagyobb titokban temették el az akasztás helyszínén, a Gyűjtőfogházban, a Kisfogház udvarán, Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt. A holttesteket kátránypapírba csavarták,   ami  azt  bizonyítja,  hogy  átmeneti  megoldásnak tartották az ottani temetést, a hantokra elhasznált irodabútorokat helyeztek az álca kedvéért. Később, 1961-ben hasonlóan mély titoktartás mellett a három holttestet a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában temették el. Két gödröt ástak, egyikbe Nagy Imrét, a másikba egymás fölé Malétert és Gimest helyezték el Mindhármukat megalázottan összedrótozva, arccal a föld felé.
Az áldozatokat egyébként álnévvel földelték el, Nagy Imrét Borbíró Piroskaként, Gimest és Malétert Naszladi Péterként. A fedőnevekről csak a temető igazgatósága kapott értesítést, más szervek nem tudtak erről. A nagy titoktartásra azért volt szükség, nehogy a sír kegyhelye, emlékezőhelye legyen az úgynevezett „ellenforradalmároknak". - Micsoda rettenetes terror, amely meg akarta tiltani az emlékezést!  

      A Párizsi Magyar Füzetek már 1982-től cikkezett az 56-os forradalom újraértékelésének és a mártíroknak kijáró kegyelet időszerűségéről. Magyarországon 1988-ban erősödtek fel ezek a hangok, főként két szamizdat: a Beszélő - amely egy külön számban foglalkozott Nagy Imrével és társaival - és a Hírmondó hasábjain. De ezt követelte már az ekkor alakult Történelmi Igazságtételi Bizottság (TIB), majd az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) is. Az ellenzékiek lassan tárgyalóasztalhoz kényszerítették az állampártot, szabadságról, pluralizmusról, forradalomról folytak a megbeszélések. Ezek első pontja nem lehetett más, mint a Kádár-rendszer kérdéses legitimációja, az '56 november 4-e utáni események, a forradalom megítélése és a kivégzések. Kádár János pártvezetése idején minderről szó sem lehetett volna, de még Grósz Károly sem tartotta lehetségesnek Nagy Imréék rehabilitálását, csak azt, hogy a hozzátartozóik végső nyugalomba helyezhessék őket.

      Így került megrendezésre a világraszóló kegyeleti ünnep 1989. június 16-án, a budapesti Hősök terén,  mintegy 150.000 - más vélemény szerint 300.000 - résztvevővel.  Annak ellenére, hogy munkanap volt. Történelmi pillanat volt ez: csaknem fél évszázad után ezen a napon hangozhattak el olyan beszédek, amelyeket előzőleg nem cenzúrázott a párt, ráadásul az egész eseményt élőben közvetítette a televízió, otthonról milliók kísérték figyelemmel. A társadalom többsége ekkor, 1989. június 16-án érezte, értette meg a sorsfordító napot, és egyre inkább a rendszerváltás hívévé vált. Ebben az összefüggésben ez a nap  a magyar rendszerváltás napjának tekinthető. - Íme tehát az emlékezés történelmi olvasata - egy konkrét történelmi dátumra történő emlékezésre összpontosítva.

      Összegezve elmondhatjuk: Az emlékezés megment a kilátástalanság feloldozhatatlan béklyójából. Lám tehát az emlékezés fogalmával összefüggő gondolati tartományunkban nem kizárólag csak a hitbéli megfontolások jelentenek említésre méltó fejleményt. Hanem nyilvánvaló a pszichológiai és a pszichoszociológiai hatások szignifikáns érvényesülése is. Ez a katartikus hozadék pedig ez: Azért kell emlékezni, mert „...nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van..." (Ésaiás 9:1) Ez áll '56-ra is és 2011-re is!   

      Végül azonban a „primér" üzenet miatt vissza az Igéhez. Az apostoli szó így hangzott ma:

Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, noha tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!