Túl vagyunk már július derekán. Ez a július sokszínű üzenetekkel látogat meg bennünket. Az elmúlt hétfőn kora reggel a Kossuth Rádió „Hajnaltájt" című műsorában megütötték a fülemet a kellemes női hang által mondottak: Köszöntöm hallgatóinkat áldás havának, azaz július hónapnak tizenegyedik reggelén... Elgondolkoztam. Ó, milyen gyönyörűséges ez a megfogalmazás! Tényleg az áldás hava ez a július! Hiszen mennyi áldást kapunk ebben a nyári hónapban az Úrtól! Közöttük mégis a legnagyobb a búza-aratás áldása. Az adás későbbi perceiben pedig ez volt hallható az aratókkal készült riportban: Régen, amikor még kaszával történt az aratás, az első kaszavágáskor azt illett mondani: Istenem, segíts! Az elhangzottak nyomban az aratási Igék felé terelték gondolataimat. Így hamar eldőlt a mai meditációnk alapigéjének megválasztása is.

      Ez a most hallott több évezredes üzenet az élet, a földi lét ritmusának legfőbb mozgatóját idézi emlékezetünkbe. Ez a legfőbb mozgató nem „valami", hanem Valaki. Mégpedig a Teremtő, a Mindenható Isten. Ő szólal meg így, mégpedig az özönvíz drámai történetének epilógusaként kinyilatkoztatva: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."

      Ez tehát a július hónap egyetemes üzenete. Ám az „egyetemesség"-ben benne foglaltatik a „speciális" jelenléte is. Ezért, a rész és az egész szerves viszonyának objektív értékelésével és tiszteletben tartásával is - de a világökumené szempontja miatt is - álljon itt a katolikus ünnep, július 16-a, a Kármelhegyi Boldogasszony napjának felvillanásnyi üzenete.      

      A Szentírásban tulajdonnévként szereplő Kármel szó jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény. Előhegység, amely a Genezáret-tótól nyugatra a Földközi tengerbe nyúlik. Legendás szépsége közismert. Ésaiás - vagy másként Izaiás - próféta üdvjövendölése szerint a megváltottaknak „...része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát." (Ésaiás 35:2) A Királyok első könyve 18. fejezetének tudósítása szerint pedig Illés próféta Kármel-hegyénél látványos csoda produkálásával megvédte Izraelnek az élő Istenbe vetett hitét. Úgy, hogy a vízzel bőségesen átitatott égőáldozati oltáron Illés imádságára a fizika törvényszerűségei ellenére fellángol a tűz. Annál a forrásnál, amely nevét Illés prófétától kapta, a XII. századtól kezdve néhány remete közös lakóhelyet készített magának és az Istenszülő tiszteletére kápolnát épített a tengerre nyíló völgyben a hegy lábánál. A keresztes vitézek közül is néhányan itt maradtak, hogy életük hátralevő részét magányban Istennek szenteljék. Albert jeruzsálemi pátriárka idejében közösséget alakítottak és szabályának jóváhagyását kérték. A szabály „Mária testvéreinek a rendje" címen említi ezt a közösséget. Ez a szerzetes közösség a mai Karmelita Rend jogelődje. A XIII. század második felétől a skapuláré - Mária ruhája - a rend kitüntető jele, Mária különleges pártfogását jelenti mindenkinek, aki hűségesen hordja. Főünnepüket július 16-án ünnepelik.

      De most már vissza az Igéhez!

      Ezekben a kánikulai napokban, július derekán érdemes kicsit elmeditálnunk. Miről is? Az első s reményeink szerint egyben utolsó totális világpusztulást előidéző özönvíz utáni „maradék" emberiség számára megengedett újrakezdés drámai pillanataiban Isten mit is mond? „Nem átkozom meg többet a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szánéka ifjúságától fogva, és nem írtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka." A földtörténet és az emberiség-történet mérföldkövét jelentő özönvíz utáni állapot - kegyelmi állapot.  

      Ennek ritmusát jelzi az évszakok változandóságának teremtői ütemezése. Isten tehát nem pusztít el többé, hanem az élet minden területére kiterjedő szent ritmust és egyúttal a szent rítust ajánlja az embernek. Az emberiség azonban mindezenközben szereptévesztésében szorgalmasan pusztítja önmagát: civilizációs ártalmakkal, stresszel, környezet-szennyezéssel, kemikáliákkal - és istentelenséggel.

      Ha tovább lapozunk a Bibliában, a mai Igét követő fejezetben azt olvassuk, hogy Isten előző szavainak nyomatékául egy tüneményes természeti jelenséget produkál: megjelenik a mennyboltozaton a szivárvány, mint Isten világgal kötött kegyelmi szövetségének jele, pecsétje. Ő nem csak beszél, hanem látványosan cselekszik. Szivárványt helyez a horizontra. Hogy az ember a szivárvány színeinek gazdagságában szemlélhesse létének isteni gazdagságát. Ez a július üzenete! Végül mindennek mintegy a szintézise Mocsár Gáborné Fehérvári Judit: „Fecsegő vers" című művében van.    

Idő lakik

szíveinkben,

s őrzi titkunk

önfeledten,

visszafelé  roppant

mélység,

pazarlása hitvány

vétség.

Folyók ölén

szivárványok,

íriszünkben

holdfény lángol,

homlokukon

harmat csókja,

karjaikban tavirózsa.

Izzik a nyár

vadul táncol,

búzamező zöldül, sárgul,

aranylik a napfény

combja,

hűs az erdő,

eltakarja.

Felhők fodrán

szemérmesen

ott születik a szerelem,

özönvízzel keveredik,

arcunkra hull,

s nemesedik.

Játszani hív,

mindig szállni,

létünk nyomát

megtalálni.

Lásd a létrát,

mássz fel gyorsan,

5

míg izzik a nyár,

s meg nem torpan,

hisz idő lakik

szíveinkben,

s őrzi titkunk

önfeledten,

visszafelé roppant

szépség,

pazarlása hitvány

vétség.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész