Érdekes történet. Félre is értik sokan. A szeretet Istenének Egyszülöttje ilyen érzéketlen lenne a leglelkibb családi-vérségi kötelékeket illetően? Szembe menne pont Ő a hagyományos szülőtisztelet és családszeretet lelkeket formáló, jellemet minősítő alapelvével? Paul-Henri-Thierry Holbach, a 18. századi francia materialista filozófus botcsinálta Biblia-kritikusként így elemzi az általa botránkoztatónak beállított evangéliumi szakaszt (szabad fordításban idézem): Nézzétek a kegyetlen Isten kegyetlen Fiát, miként megtagadja legközelebbi hozzátartozóit. (Egyáltalán nem véletlen, hogy  Holbach az ilyen és hasonló tartalmú valláskritikai írásait Mirabaud álnéven jelentette meg, minden bizonnyal tartva nézeteinek egyértelmű elutasításától.)

      Az evangéliumból imént hallott s a felületes szemlélő által    furcsállható jelenettel Jézus valójában igen fontos üzenetet közöl. Arról ugyanis, hogy Ő ügyben gondolkodik. Márpedig Őreá a világ megváltásának ügyét bízta a mennyei Atya. Tehát: a szent ügy meghatározza  a megszentelő  sorrendiséget az ügyek rangsorolásában! Megtévesztő s hazug tehát a történet - mondjuk - Holbach-i értelmezés szerinti erőltetett és alaptalan beállítása!

      Egyetlen beszédes példa arra, hogy Jézus igenis gyengéd érzelmekkel viseltetik szerettei iránt. Amikor a golgotai kereszten a kiszenvedéséhez közeledik, utolsó szavaival mintegy végrendelkezik. Testamentumszerű, drámai kijelentésével úgy gondoskodik Anyjáról, Máriáról, hogy testvérévé fogadja legkedvesebb tanítványát, János apostolt s mintegy a gondjaira bízza édesanyját. Így szól a passio történet ide vonatkozó két bibliai verse: „Jézus azért, mikor látta, hogy ott áll az ő anyja, és az a tanítvány, aki szeretett, mondta az ő anyjának: Asszony, imhol a te fiad! Azután mondta a tanítványnak: Imhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadta azt az a tanítvány." (János 19:26,27)

      Az alaptörténet kétségkívül így summázható: az tartozik Jézushoz, aki Rá figyelve megnyílik Isten akarata előtt. Sem családi, sem népi kötelékek nem garantálhatják különben ezt a kapcsolatot. "...Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem  fitestvérem, nőtestvérem és anyám" - így szól Jézus.

      Azonban tárgyilagosan meg kell állapítanunk: a hiteles evangéliumi Jézus portrék - azaz: a Máté, Márk, Lukács és János szerinti evangéliumok - ténylegesen szűkszavúak Jézus családját illetően. A Jézus utáni történelemben látensen mindenkor ott élt a vággyal teli kíváncsiság e vonatkozásban.

      Itt kapcsolódik mai meditációnk gondolatmenetéhez - a világökumené jegyében - a katolikus hagyomány ünnepe, július huszonhatodika: Mária szülei, Szent Joakim és szent Anna ünnepe. Az újszövetségi szent könyvek semmit nem mondanak róluk.  Egy 2. századi apokrif - tehát nem kanonizált, azaz a Bibliába be nem került  -  irat  azonban  azt mondja, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták. A két név magyarázatára érdemes figyelmet szentelni. Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, a Joachim név pedig: Isten megvigasztal.

      Az ünnep a 13-14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők. Ez az érdeklődés a keresztes háborúkból visszatért lovagok elbeszélései nyomán éledt föl,  kiterjedt Jézus szülőföldjére és rokonságára is. Érhető, hogy az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is felélénkült. A katolikus ünnep dátuma egy templom fölszentelésének évfordulójából adódott. A régi hagyomány ugyanis úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, és szülőháza, Anna asszony háza a Bethesda-tó közelében állt. Az 5-6. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, s ennek fölszentelési napja volt július 26.

      A folklór kegyesség talaján - nem kanonizált, ám a tradíció révén mégis szent iratokká lett dokumentumok alapján - kialakult szent hagyomány kétséget kizárón segít etikai orientálódásunkban. Mert Lélektől-lelkes atmoszférát lehel a boldogtalan világba. Ha mindehhez hozzávesszük azt, hogy Jézus szavai - "...aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem  fitestvérem, nőtestvérem és anyám" - kétségkívül egyfajta lehetséges és elérhető világtestvériséget sugalmaznak, akkor érthető már a klasszikus zászló felirat: Liberté, Egalité, Fraternité.   

      Ez nem Saint-Simon-i, Owen-i, Fourier-i,  Holbach-i, avagy netalántán Marx-i utópia. Hanem egy sokkal régebbi s egyúttal igaz alapokra építő életidea, életeszme, vagyis: keresztyén reménység!

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész