Szent István alakja monumentálisan kimagaslik a magyar történelem egész látóhatárából. Nem daliás termete és szigorúságában is jóságos tekintete miatt. Nem klasszikus európer mivolta, habitusa miatt. Hanem az Őt övező mélységes spiritualitása és ezzel szorosan összefüggő milyenségű aurája miatt. Az aura - ugyanis - a test s az adott személyiség energiájának a testen kívüli megjelenése, melyet szabad szemmel nem láthatunk, csak a lelkünk rezonáló képességének segítségével, ám mégis valóságosan érzékelünk. Az aurának az emberi pszüchére gyakorolt hatása természettudományos alapon nem magyarázható meg, de a mélylélektan tudományának segítségével teljes biztonsággal  értelmezhető. Más megközelítésben, ha úgy tetszik: titok. S - a Szentírás definíciója szerint - „a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké   mindörökké,   hogy   e   törvénynek   minden    igéjét beteljesítsük." (V.Mózes 29:29) Szóval: titok, de mégis van. Ahogy Szent István alakja is titokszerűen, évezredet átívelőn, megejtő szuggeszívitással, szinte valóságosan köztünk van.

      „A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot" - hallottuk az imént alapigénkben. A kontextus itt most nem annyira hangsúlyos. Hanem sokkal inkább az, hogy a bibliai szóhasználatban király-ként emlegetett „valaki"-nek milyennek is kell, illetve kellene lennie.

      Üzenet ez onnan a Lélektől lelkes ókorból a jövőbe! Mégpedig: jaj de találóan! Egészen konkrétan arra nézve, hogy milyennek kell, kellene lennie a jó vezetőnek - nemcsak a királynak, de - minden vezetőnek!

        „A királyt ékességében látják szemeid..." Ékességükben tündökölnek-e a mai vezetőink? Az ékesség kifejezés - e jól csengő, mintegy szinte majdnem hangutánzó szó - arra utal, hogy valakin van valami, ami ék - akár jelképes, átvitt értelemben - ami szépség, ami ragyogóvá teszi, ékesíti, díszíti, szinte tündöklővé teszi azt, aki ilyennek mondható. Ó, mennyi kívánatos pozitív fogalom! Szinte felvillanyozódik az ember már a kimondásukra is. Akit ékességében látnak szemeink, az nem akárki. Az király a szó szoros értelmében - mint Szent István volt - vagy éppen a szó átvitt értelmében, úgy értve, hogy mindenképpen kiemelkedő, nem átlagos, nem szürke ember, nem megkérdőjelezhető tisztaságú és tisztességű, hanem makulátlan. Milyen érdekes, hogy a fiatalok szóhasználatában a szuperlativusz kifejezésére használatos az, hogy valaki vagy valami - ahogy ők mondják: -  király. Azaz: nála egyszerűen nincs jobb!       

      „A királyt ékességében látják szemeid..." Ez az ékesség - látjuk, tudjuk, tapasztaljuk - enyhén szólva is, nem minden vezetőnkre áll. S ahogy távolodunk időben Szent István király ékesen  csillogó  tekintetétől és tekintélyt parancsoló alakjától, úgy lesznek egyre inkább aktuálissá Kölcsey Ferenc: „Zrínyi dalá"-nak szívettépő sorai. A költő ugyanis, mint egy látnok, már az ő korában így kesereg:           

...És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?

Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.

      Ó, vajon miért van ez így? Azért, mert ez a nemzet nagy többségében elfelejtette - elfelejttették vele - hogy honnan jött. Honnan is,? Onnan, ahol s amikor még az Ige volt az irányadó: „A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot." Ékes király - széles ország... Ha pedig nem ékes a király - netalántán kiderül, hogy jelképes értelemben a király éppenséggel meztelen, mint ahogyan volt az a mögöttünk hagyott időben is - akkor jön az egész látóhatár s az ország, valamint benne a lelkek beszűkülése, introvertálódása, deklasszálódása. A magyarság Szent István király erős, de ölelő karjából szakította ki magát erőszakkal. Merthogy mit is akart Szent István? Azt akarta, hogy országában mindenki Krisztus-hívő legyen. Mert Ő tudta: csak így lehet kivédeni a nemzetre leselkedő bajokat. Másként nem, csak  egyesegyedül  a  Krisztusba  vetett  hit által! Ez ma sincs másként.

      „Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek..." (Jelenések 2:7)    

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész