A nem túl hosszú – mindössze 5 fejezetből álló – irodalmi mű azonban jelentős szellemi termék tartományt ölel fel. A ma hallott Ige-versből kiindulva, a hatalmas gondolat folyam végül is mintegy generális lelki-alkati konszolidációt ígérő deltatorkolattal érkezik el a jócselekedetekre való ösztönzés nemes célkitűzéséig. Aki ismeri ezt a fenséges bibliai iratot, az tudja, milyen végtelen gondolat gazdagság csordul ki belőle.

Azt sem szeretném azonban elhallgatni, hogy a kétezer éves keresztyénség folyton folyvást dinamikusan fejlődő grandiózus tanrendszere azért időről időre ellentmondásosan is nyilatkozik e bibliai könyvről, Jakab leveléről. Kötetnyi tudományos compendium értekezik arról: Van-e valóságos ellentét – vagy csak látszólagos ellentét érzékelhető Pál apostol és Jakab apostol teológiájában? Pál ugyanis egyértelműen úgy nyilatkozik: „Tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Galata 2:16) Ezzel szemben – vagy nem is annyira „szemben”? – Jakab azt mondja: „…A hit…ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:17)

Azonban koncentráljunk most már csak a levél elejéről vett alapigére, amely az egész levél elvi-teológiai fundamentuma: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.”

Tegnap múlt egy hete egy tanévnyitó istentiszteleten voltam. A meghívott vendégként érkezett magas rangú tábori lelkész ünnepi igehirdetésében ezt az Igét aplikálta a iskolás gyerekeknek példásan. Elmondta: lelkigondozói munkája során egy magas műveltségű személy lelki beszélgetést kért tőle s megvallotta, hisz Istenben, de az ezoterikus dolgokban is. A nagyon alaposan felépített  ünnepi beszédben ez a hír keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Innen adódott az ötlet, hogy meg kellene vizsgálnunk ezt a mai alapigét.

Mi is a bölcsesség? „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme és a Szentnek megismerése ad értelmet” (Példabeszédek 9.10) – mondja a Biblia. Másutt meg arra bíztat bennünket: „Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet…” (Példabeszédek 4:5) Két elérendő célt jelöl ki: a bölcsességet – hogy helyesen cselekedjünk és gondolkodjunk – és a józan észt. A bölcsesség az a képességünk, hogy fel tudjuk mérni és értékelni tudjuk a helyzeteket. Akár másokkal kapcsolatban, akár döntési helyzetben, akár igazságot teszünk. A bölcsesség része, hogy tudásunkat arra használjuk, hogy helyesen cselekedjünk. Ha ezt felismerjük, és nem cselekszünk, ugyanott vagyunk, mintha nem  tudnánk semmit. Amikor hagyjuk, hogy Krisztus legyen bölcsességünk forrása és egyúttal fundamentuma, Ő útat mutat, milyen bölcs döntéseket kell meghoznunk és azok mentén cselekednünk.

Íme: a hit és a jó cselekvésének szent szintézise máris kibontakozik! A biblikus gondolkodásmód – vagyis a keresztyén bölcsesség - szerint  az amorf jócselekedet kevés.

Akkor töltődik az meg valódi tartalommal, ha mindennek alapja, fundámentuma a bölcsesség. Nem csak az a baj a jócselekedettel, hogy önmagában sublimálódnék és/vagy tartalmilag, substanciálisan izolálódnék, netalántán értékében anullálódnék. Hanem az, hogy nincsen szilárd, rendíthetetlen filozófiai alapja. A filozófia a filia és a sofia görög szavak összetételéből állott elő. Sofia azt jelenti: bölcsesség, élet, átvitt értelemben Krisztus bölcsessége, ismerete, okosság, ügyesség. Filia azt jelenti: barátság, szeretet. Filia és Sofia – egyenlő: filozófia. Azaz: bölcsesség-szeretet. Lehetett aztán ennek bármilyen nyúlványa, kinövése, Isten Szentlelke által le nem nyesegetett vadhajtása az idők folyamán. Az összetett szó eredeti intenciója ez: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme…” (Példabeszédek 9.10)

Szent Pál apostol egykor nyilvános vitát folytat a fene nagyon művelt görögök fővárosában, Athénben az areopaguson. Epikureus és sztoikus filozófusokkal folytat szócsatát. Természetesen nem hagyja szó nélkül Krisztus feltámadásának tényét sem. Aztán pedig - minden jó, ha a vége jó, mert - a derék, jól képzett, öntudatos filozófusok ezzel zárják a vitát: „…Majd meghallgatunk erről máskor is.” (Apostolok Cselekedetei 17:32) Ezzel kezdődik és ezzel jut örökkévaló diadalra a keresztyén filozófia világ térhódítása.

Befejezésül pedig álljon itt a XVIII. századi Lengyel József által írt és a XI. századból származó latin antifonából Luther Márton által lefordított dícséret-énekek idézete:

Úr Jézus, mely igen drága

A te igédnek világa,

Mely bölccsé tévén az elmét,

Szüli az Úrnak félelmét…

(Református Énekeskönyv, 154. dícséret)

Te, szentségnek új világa,

Igédnek vezérlj útjára.

Taníts téged megismernünk,

Istent Atyánknak neveznünk.

Őrízz hamis tudománytól,

Hogy mi ne tanuljunk mástól,

És ne légyen több más senki,

Hanem Krisztus, kiben kell bízni!

Alleluja, Alleluja!

(Református Énekeskönyv, 370. dícséret, 2.)

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész