Ma viszont már - továbblépve életünk idejének nagy mozgólépcsőjén - október első munkanapjára virradtunk. Október az év tizedik hónapja a Gergely-naptárban. A latin octo szóból származik, melynek jelentése: nyolc - utalva arra, hogy eredetileg, a régi római naptárban - az évkezdő márciustól számítva -  ez volt az év nyolcadik hónapja, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette volna el. Ő rossz császár volt, a „domiciánus" hónapnév nem kellett senkinek. Róma októberi ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt  aktív.  Márciusban  tolta  vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat, hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.

      Végül még egy „önálló" adat: az október, az eredetileg nyolcadik hónap, a régi római naptár szerint még a következőképpen is értelmezendő: „octo" - nyolcat jelent. A latin „octo" szó  a görögből eredt, ahol az „octo" az „ogkosz" tőre vezethető vissza: ez pedig „kampó"-t jelent - a jobb kéz középső ujja csakugyan ilyen kampóhoz hasonlatos...

       A 18. századi nyelvújítók szerint az október eredeti szava mustonos azaz: gyümölcsöző hava, borvető hava. A népi kalendárium Mindszent havának nevezi. Míg a protestánsok pedig a Reformáció hónapjának - mivel október 31-én tartják a Reformáció ünnepét - illetve az emlékezés havának is mondják.

      Ennyi történelmi-, folklorisztikus-, hagyománybéli- és - kisebb részben - vallási adalék, kontextus után lássunk egy „maibb", aktuálisabb üzenetét az októbernek. Tegnapelőtt, szombaton kezdődött e hónap. Október elsejét pedig az  ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította az Idősek Világnapjává. Napjainkban körülbelül 600 millió hatvan év feletti személy él a világon. Számuk - a statisztikák szerint - 2025-re akár meg is kétszereződhet. Éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnének  tapasztalataik átadásával a ma élő emberiségnek - mondja egy társadalomlélektan-tudós szakember. De - elvonatkoztatva ettől „a téma az utcán hever" alapú nyilvánvaló szociológiai kontextustól és aspektustól - hogyan állunk ezzel a kérdéssel mi magunk személyesen? Az alapigét idézem most a revideált új fordításban: „Az ősz ember előtt kelj  fel,  és  becsüld  meg   az  öreg  embert.  És  félj  a  te Istenedtől! Én vagyok az Úr!"

Vagy a legmodernebb katolikus fordításban: „Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek, és féld Istenedet. Én vagyok az Úr." Szóval: akárhogy is vesszük, halljuk, a mondanivaló ugyanaz.

      Ami pedig bennünket illet: a Belgyógyászat specifikusan - tetszik, nem tetszik - preferáltan, nagy mennyiségben idős korúak casusával találkozik. Vajon - ezenközben - jótékonyan, isteni akarattal sikerül-e bizonyos értelemben kissé félretenni minden belgyógyászati, geriátriai és pszichológiai ismeretünket? Annak érdekében ugyanis, hogy lássuk az ősz embert, a maga bibliai intenciójú szubsztanciális valóságában. Minden testi-lelki vonatkozású exploráció, minden a cardia fölé illesztett fonendoszkóp azt üzeni ugyanis, hogy itt valami másról is szó van!

      Nevezetesen arról, hogy miként kell (kellene) viseltetnük az „öregek" iránt. Úgy harmincegynéhány éve öreg példaképem, Dr. Gyökössy Endre professzor úr egy fárasztó konferenciai nap végén, amikor hazavittem autóval újpesti parókiájára, egy papírlapot nyomott a kezembe: - majd otthon olvasd el - mondta. Hazaérve persze hogy azonnal elolvastam és ma is megvan a megsárgult papír. Az olvasható rajta, hogy egy öreg afrikai a jézusi boldogmondások mintájára ugyancsak nyolc boldogmondásban foglalta össze meglátásait arra nézve: kik azok, akiket ő, az öreg ember boldognak vall. Azt mondja ez az írás: „Boldogok - akik nem útálnak botladozó lábam és béna karom miatt. Boldogok - akik megértik, hogy már rosszabbul hallok, s nehezebben értem, amit mások mondanak. Boldogok - akik tudják, hogy szemem meghomályosult és meglassultak már gondolataim. Boldogok - akik barátságos mosollyal állnak meg, hogy egy kicsit   elbeszélgessenek   velem.   Boldogok   -   akik    sosem mondják  nekem:  ezt  a  történetet  már   másodszor   hallom

magától. Boldogok - akik értenek hozzá, hogy régi idők  emlékeit felidézzék bennem. Boldogok - akik éreztetni tudják velem, hogy olyan ember vagyok, akit szeretnek, akire figyelnek, és akit nem hagynak egyedül. Boldogok - akik jóságukkal megkönnyítik napjaimat, melyek az örök hazába vezető úton még előttem vannak." - Tegyük a szívünkre a kezünket: boldogok vagyunk-e, helyesebben boldogoknak mondhatók vagyunk-e - ilyen értelemben - ezen emberiesség-diktálta követelmény rendszer alapján?

      Merthogy az Ige így hangzott: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr."

 Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész