Közös reménységünk kell legyen, hogy fel lehet ébreszteni a teremtett világ iránti felelősséget.  Kodácsy Tamás református lelkész, a Magyarországi Református Ökogyülekezet Programjának vezetője szerint ez az őszi alkalom jó arra, hogy együtt hirdessünk programokat, megmozgassunk gyülekezeteket,  közösségeket, intézményeket a világ iránti felelősség jegyében. 

      Ez  a  fiatal  ünnep  -  a  Teremtés  hete  -  azt fejezi ki: mit jelent az, hogy az ember teremtmény s hogy a teremtett világ őrzésére, művelésére kapott felhatalmazást. A Teremtés egy olyan közös pontunk, amiben nincsenek igazán teológiai különbségek a keresztyén és keresztény egyházak között és a szekuláris közösségek felé is kapcsolódási pontunk lehet. Hiszen rengeteg civil környezetvédelmi mozgalom van. Igaz, óriási a különbség aközött, hogy a teremtés-, vagy a környezet védelméről beszélünk, de a feladatok hasonlóak.

      Abból a szempontból, hogy egy adott területet meg kell tisztítani a szeméttől, teljesen mindegy, hogy környezet-, vagy teremtés védelemről beszélünk. Ez csupán frazeológiai kérdés.

      A teremtett világ kimeríthetetlen téma. A teremtésvédelem üzenetére különösen a fiatalok fogékonyak, ezt bizonyítja, hogy fesztiválszerű nagy tömegrendezvényeken mindig van   ökosátor. 

      Az idei Teremtés Hetének vezérgondolata az újra-hasznosítás. Mégpedig az imént hallott evangéliumi történetnek egy kiragadott verstöredékéhez kapcsoltan:    „...hogy semmi ne menjen kárba..." Döbbenetes, hogy az újrahasznosításról szó van már a Bibliában! Az idei Teremtés Hetére szóló, „újrapapírra" nyomtatott tanulmányi füzetben vezérigeként szerepel mai evangéliumi szakaszunk, melyben az ötezer ember megvendégeléséről van szó. Ennek apropóján Jézus mondja a tanítványoknak, hogy szedjék össze a felesleges darabokat, azért, hogy semmi ne vesszen kárba.    

      Önmagában megdöbbentő, hogy egy ilyen grandiózus csodánál, amikor ötezer embert és családját megvendégeli Jézus, akkor egy hétköznapi, háztartásba illő dologgal is foglakozik. Nevezetesen azzal, hogy össze kell szedni a maradékokat. A Teremtés Hetének tanulmányi anyagában  minden napra található egy-egy idézetet. Mi alapján válogatták ki?

      Az 5000 ember megvendégelésének történetéből emeltek ki mondatokat.

      Az első napra szóló: „Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt." A hegy, a hegyre való felmenetel és lejövetel a teremtésre utal. Az, Aki a hegy teremtésénél is ott volt, most felmegy a hegyre, hogy csodát tegyen. Kolosszális a gondolat, hogy a „hegy"-nek mind fizikai, (ha úgy tetszik: domborzati) értelemben,  mind pedig jelképes értelemben fontos szerepe van. Már jóval Jézus előtt megfogalmazódik a zsoltárban a hittétel szerű megállapítás: „...Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet." (Zsoltárok 121:1,2)

      A második nap: „...Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?" A kérdő mondat további kérdéseket feszeget és indukál is. Honnan van ételünk, mi az a mindennapi kenyér, milyen szerepe van, miből táplálkozunk?

      A harmadik nap egy nagyon mai gondolatot tartalmaz.  "...Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset."  Ez a társadalmi feszültségeket is tartalmazza már: a szociális igazságosságot és/vagy igazságtalanságot, a föld erőforrásaink elosztására vonatkoztatva. Vajon mi az elég és mit jelent a mohóság?
      A negyedik nap a jövőről szól, amiről az egész teremtés-védelemnek szólnia kell. „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal..."  A gyermek felbukkanása azt jelzi, hogy mindaz, ami itt és most történik, beleágyazódik abba, ami jön s történni fog majd. A következő generációra hagyjuk mindazt, amiből élünk, amit mi termelünk, a hulladékainkat is.

      Ötödik napra ez az idézet hangzik: „...Ültessétek le az embereket...Nagy fű volt azon a helyen..." Az ötezer ember úgy tapasztalta meg a kenyérszaporítást, hogy az, aki a földből vétetett, a földön ülve magához vette azt, ami a földből nőtt. Az, hogy a földön ülve kellett megtapasztalni a csodát, ez a teremtett világhoz való kapcsolódásunkat jelképezi.
      A hatodik nap:  „Jézus pedig vette a kenyeret, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek..."  Ez a mondat az úrvacsorára, az eucharisztiára, a teremtett világért hozott jézusi áldozatra utal.

      Az utolsó, a hetedik nap idézete pedig maga a főtéma, a tulajdonképpeni  csúcs üzenet: „...Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba." Számos teológus elmélkedett már ezen, miért fontos ez Jézusnak? A cél az hogy ezen meditáljunk mi is. Csak remélhetjük, hogy minél több  intézményben, iskolában bekerül a köztudatba.

      Van már ökobolt, ökoszappan, ökosátor, ökoterv, ökoprojekt, ökolánc, ökomenedzser, ökoteam, ökomagazin, ökobázis, ökoturizmus... Vajon nem kellene egy generális és permanens ökoima is? „Mert - az örökérvényű apostoli tényfeltárás szerint - tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mindidáig." (Róma 8:22) És: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." (Róma 8:18)

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész