Írta és belküldte: Szűcs László lelkipásztor
Talált tárgyakról legtöbbünknek általános iskolai élmények jutnak eszünkbe: elhagyott sapka, fél-kesztyű vagy diákigazolvány, melyet egy kis dorgálás ellenében át lehetett venni a büfénél vagy a tanári mellett működő ,,Talált Tárgyak Osztályán"... Egész mást jelent a ,,talált tárgy" mint fogalom a modern képzőművészetben jártasaknak: az avantgard kísérletezett először azzal, hogy egyszerű használati tárgyakat kiszakítva hétköznapi környezetéből, bemutatott és műalkotássá emelt. Azóta a művészek számára mindennapi kihívás, és megszokott gyakorlat észrevenni, és valamiképp megmutatni egy-egy látszólag érdektelen, közömbös tárgyban a benne rejlő mondanivalót, szépséget-üzenetet. Ezek az ún. ,,talált tárgyak".
Ha a művészeknek vannak ilyen ,,talált tárgyai", miért ne lehetne nekünk építészeknek ,,talált terei"? Olyan elfeledett, vagy használaton kívüli építészeti terek, épületek, melyekben sokkal több rejtőzik, mint amit első, felületes látásra mutatnak magukból. Talált terek, melyek némi beavatkozással, merész funkcióváltással átlényegíthetők, szimbolikus erejűvé formálhatók anélkül, hogy teljesen átépítenénk, átformálnánk őket. Ez jutott eszembe, amikor először lent jártam a parókia alatti pincében.
***
Első látásra sötét, nyirkos, barátságtalan hely volt. Elhagyva, üresen, értelmét és rendeltetését vesztve ásított a mélyben. Mégis volt benne valami, ami megérintett. Titokzatos, zord szépség, valami magával ragadó rejtélyes varázslat. Talán az anyagok nyers, mondhatni megmunkálatlan, természetes megjelenése okozta: terméskőből rakott barlangszerű boltozat, a vaskos falak, a döngölt föld, vagy talán valami más. Mintha a mélybe, a múltba, a kezdetekhez térnénk vissza, süllyednénk le: a barlangüregbe, mely egyszerre emlékeztet őseink lakására, születésünk előtti időkre, egyházunk kezdeteire, a katakombákra, vagy épp Jézus szülőhelyére, a betlehemi barlang-istállóra. A kezdetek helyére. És minden, ami a kezdetekhez tartozik, abban van valami ősi, romlatlan és elementáris erő. Igen, ez az: egy igazi talált tér! Nem kell megtervezni, kitalálni, csak hagyni, hogy ,,építse magát", hogy kibontsa, megmutassa valódi arcát. Ezt éreztem, amikor feltártuk a régi eltömődött szellőzőaknát, és egy fénycsóva hirtelen behasított a sötét pincetérbe, amikor kibontva a valamikor elfalazott szellőzőket betört a friss nyári levegő, vagy amikor megszabadítva a ,,rákérgesedett" hulló vakolattól, előtűnt a lejáró téglaboltozatának szépséges rajzolata...
***
***
A gyülekezeti pincénk mondhatni így épül ,,magától" - persze csak az építész szemében magától. Valójában rengeteg lelkesedésből, összefogásból, örömmel végzett önkéntes munkából. Pályázati pénzek, műszaki tervek, profi kivitelezők és pénz nélkül. Mert nem csak engem varázsolt el a lehetőség. Megismételhetetlenül különleges, egyedi és eredeti gyülekezeti teret kialakítani a mi talált terünkből, mely összeköt a múlttal, a gyökereinkkel, de a jövőnek szolgál! Egész férfikörünk egyként gyürkőzött neki a nem mindennapi feladatnak!
***
Köszönet érte mindenkinek, aki meglátta a lehetőséget, meghallotta a hívó szót és rögtön utána megfogta a kalapács, ásó, csákány, talicska nyelét, és erejét, idejét nem kímélve részt vett, és vesz ebben az izgalmas vállalkozásban!
Külön köszönet ezen túl:
•- a feleségeknek (Lillának és Beának), és a többi sütő főző gyerekek után futkosó asszonynak, lánynak, akik biztosították, és biztosítják, hogy mi férfiak, belefeledkezhessünk a ,,férfimunkába".
•- Kondics Zsoltinak a szakmailag is komolyabb tudást igénylő kőműves munkákért!
•- Barnusnak a legszebb bontott téglákért.
•- Az adományozóinknak a jövőbeni még szebbekért
•- Csomának és Jonatánnak a régészeti leletek hűséges kezeléséért....J (akiknek megint egész más jut eszébe a ,,talált tárgyakról" ).
Hajrá, folyt. köv!