Ezek az Ádvent előtti utolsó hetek - az ősi kegyes, biblikus gondolkodásmód szerint - a fizikai-szellemi-lelki nagy-takarítás, a lelki böjt, a számvetés és az önvizsgálattartás idejét jelentik a keresztyén ember számára. Mai Igénk ennek az ünnep előtti készülődésnek egy sajátos szeletét világítja meg előttünk. Ennek során Pál apostol egy ma méltatlanul elhanyagolt kérdésre, a beszédünk milyenségének, kultúrájának a fontosságára hívja fel a figyelmet. Mégpedig a magunk, meg a körülöttünk élők épülése érdekében! Több múlik ezen, mintsem gondolnánk. Az általános beszédválság megszüntetése, a kommunikációs zavarok elhárítása a társadalom megújulásának első lépcsőfoka - lenne. Csak hát, sajnos, ezt kevesen veszik komolyan.

Merthogy kétségkívül beteg a beszédünk. Ezt a kórképet sokan, sokfelől megerősítik. Úgy is, hogy formátlanságát, esetlenségét, magyartalanságát fájlalják. A múltszázadi kitűnő nyelvész  professzor,  Lőrincze  Lajos  szülőfalujában  vagyok lelkipásztor s igyekszem hangsúlyozni az iskolás gyerekeknek - akik egyébként a legendás Lőrincze tanár úrról elnevezett iskola növendékei - hogy beszéljünk szépen magyarul! Másutt is hallani, hogy egy-egy felvételi beszélgetésen vagy állás interjún lelkesedéssel üdvözlik, mint különlegességet, ha a fiatalok közül valaki végre értelmes, kerek mondatokban, magyarán beszél. Sajnos a számítógépes virtuális világ tején nevelkedett gyermekek és az általában kevés szépirodalmat olvasó fiatalok, mert túlnyomó többségben csak tesztlapokat íratnak velük mindenütt, meglehetősen nehezen kommunikálnak - tisztelet a kivételnek.

Azonban mindez még csak a külső forma. Pedig nem is csak a forma szerint beteg a beszédünk. Van ennél még fontosabb. A csúnya beszéd negatív tartalmat, illetve tartalmatlanságot, sőt időnként lelki sivárságot, lelki ürességet tár fel. Nem az a legnagyobb baja, hogy nagyon illetlen, sérti a tisztesség érzetét, a jó ízlést és az illendőséget. Hanem az, hogy olyan érdeklődési, gondolkodás-módbéli beszűkülést árul el, amely már emberségünket veszélyezteti. Rombol, mert szétrúgja, megtiporja azt, amit Isten emberi életünk megbecsülnivaló építőköveinek szánt. Ezért mondja Pál apostol, hogy a szánkból kijövő beszéd olyan legyen, „...amely hasznos a szükséges építésre..." Tehát ne csupán az illendőség nevében fájlaljuk, hogy beteg a beszédünk!       Hanem az emberségünk nevében. El kellene utasítanunk végre öntudatosan és nemzeti összefogással - például - egyes kereskedelmi televíziók hangnemét, mosdatlan beszédét és útszéli stílusát! Mert műsoraik egyike-másika hatalmas rombolást végez folyamatosan a lelkekben.

A kép azonban bármily lesújtó, a társadalmi diagnózis ha mégoly bár akármilyen súlyos is,  hitünk szerint a keresztyén, bibliás  tisztánlátás  segít  a  gyógyulásban.  „...Igen bizonyos segítség a nyomorúságban." (Zsoltárok 46:2) Ennek a segítségnek első lépcsője a feltárás. A helyzetünkkel való tárgyilagos szembesülés. Ezt célozza meg alapigénk.

Beszédünk beteg voltát azonban szélesebb területen kell észlelnünk. Hajlamosak vagyunk a „rossz" és csúnya beszéden csak az illetlent s arcpirítót érteni. Alapigénkben a „...rothadt beszéd..." bizonyára ezt is magába foglalja. De mással együtt!

Tegnap volt a Magyar Nyelv Napja. Kora reggel elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában: A magyar nyelv napján a legnagyobb kincsünket, édes anyanyelvünket ünnepeljük... A műsorban felidéződtek Arany János megszívlelendő szavai: „Amíg megőrzi e kincset a nemzet, addig él..." Dr. Balázs Géza nyelvész professzor pedig szelíd szóval intett a beszédünk tisztaságának fontosságára s egyebek között azt is mondta: A nyelv ne sértsen senkit... Vagyis, hogy vigyázzunk a szóval! Babits Mihályt is idézte, aki a „Nyugat"-ban, 1910-ben megjelent „Stilisztika és retorika... - avagy - Egy tantárgy filozófiája..." című esszéjében írja (Nyugat című folyóirat, 1910. 3. szám): „...Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni. Görbe hüvelyben nincsen egyenes kard..."

Ebből már csak egy lépés - teszem én hozzá - a magyar nyelv gyönyörű közmondása (amit, illetve amelynek számtalan variációja közül egyet Fekete István legendás regényhőse, Matula bácsi is a maga módján szabadon adoptál nevelői célzatú fegyvertárába) - miszerint (a közmondás tartalmi idézete): Aki zavarosan beszél, hadobál, kiabál vagy netalántán haragszik, annak soha sincs igaza...

Nagyon tetszett a tegnap reggeli megemlékezésben még az is, ahogy a Hobo együttes arról énekelt: „...Építsünk hidat a tiszta szavakból a város fölé..." Nosza, akkor talán építsünk hidat - lélektől lélekig - jó interperszonális kommunikációval!                

Végül az alapige a revideált új fordításban így hangzik: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják." Szóval, magyarán: praktikusan és generálisan - és klasszikusan: Si tacuisses, philosphus mansisses!

Mindezeknek summájaként pedig hadd álljon itt az igazi beszéd-etalon, amely megállta s megállja a helyét az idők mérlegén ma is. A világlíra legszebb alkotása, a "Szeretet himnusza" még az eddig elhangzottaknál is tovább megy. Bevezető versében még az áhított és kívánatos szóböjt után  elhangzó, megrostált szavak mögé is néz és a valódi tartalomra koncentrálva teszi fel a koronát a beszédünk minőségéről való elmélkedésünkre, a pozitív valóságra, mint végső célra helyezendő a hangsúlyt: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom." (I.Korintus 13:1)

Boldog ádventváró szóböjtöt kívánok Mindenkinek!

Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész