Annyi tény, hogy az Ádvent a Karácsony előszobája. Miért, merthogy mi is történt az első Karácsonykor? Az, hogy „mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot." Így most már kezd(het)em érteni, miért e sürgés-forgás. Ez azért mégsem semmi hír! Tehát az első Karácsony ezt jelentette az emberiségnek? Igen. Ezt.

Innentől fogva aztán érthető a Karácsony előtti, négy héten át tartó ádventi sokadalom. Miért is? Hát mert meg kell adni a módját a várakozásnak. A gyerekek, ha megkérdezi őket valaki: mi is az Ádvent - aranyosan rávágják: Hát a várakozás... No persze. De mire, kire való várakozás?

Visszaemlékezem. A múlt század nyolcvanas éveiben - főként az évtized vége felé, mindenféle szelepkioldó, átmeneti adó-, vám- és valuta kedvezmények keletkeztek. Ez volt a rendszer összeomlása előtti kapkodás látszat jótékonykodási mellékterméke. És az ország minden tájáról megindult a tárgyiasult zarándoklat, a fétis-szerű ajándéktárgyak megvásárolása érdekében Nyugatra irányuló jellegzetes ádventi bevásárló turizmus keretében. Pöfögtek-füstöltek a jó öreg járgányok, mint múzeumi szökevények, groteszk módon, látható túlzással felszerelt otromba nagy tetőcsomagtartóval a hátukon Oberwartba, Oberpullendorfba, Wienerneustadtba és a többi határmenti ausztriai településre döcögve. Hogy hazahozzák a borzasztóan kedvezményes áron megvásárolandó abszolút nem energiatakarékos Gorenje hűtőszekrényt, a bóvli, valódi márka nélküli taiwani muzikcentert és a koreai gyártású televíziót. Szánalmas és egyúttal komikus látvány volt az akkor még nagyon is szigorúan őrzött határállomásokon a kígyózó kocsisor. Visszafelé már mindegyik keleti csodamárka tetején hatalmas papírdoboz. Ez a doboz rejtette a kincset, az akciósan - úgymond  nagyon kedvező áron - az úgynevezett személyes valutakeretet felhasználva megvásárolt ádventi szerzeményt, a repesve várt karácsonyi ajándékot. Aztán amikor a kocsisor első tagja beérkezett az áhított célba, a lefüggönyözött vámőr bódéhoz,  felhangzott az osztrák vámos ajkán a harsány rutin mondat: Haben Sie etwas zuverzollen? (Van Önnek valami elvámolnivalója?) Közben a szolgálatot teljesítő arcán  - ha jó fej volt - mosoly, mégpedig időnként megalázó mosoly volt látható. Aztán ment minden, mint a karikacsapás. Nyelvet váltott a legény s a papírokat már magyarul kérte. Kitöltötték a mehrwersteuer elengedésére vonatkozó kérelmet, azt be kellett dobni szigorúan még a senkiföldjén a postaládába. Majd felhangzott a sóhaj a Trabantban, Wartburgban, Dáciában, Ladában, Moszkvicsban, Zaporozsecben: Hála Istennek megúsztuk... Merthogy az volt ám a nagy attrakció tétje: ami volt még a szekérben; ki mit tudott átcsempészni a határon a vámfizetési kötelezettség elmulasztásával. Így vígadt a magyar akkor. Így készült a Karácsonyra.       

Ezzel - s a nemsokára elérkezett úgynevezett rendszerváltással - el is jött volna a rettenetes átkos korszak vége. Lezárult egy fejezet. De jött valami más Ádventben. Mi jött? Az, hogy ma már begördülnek a gigantikus bevásárlóközpontok parkolóiba a méregdrága svájci frankért iszonytatóan magas hitelre vásárolt,  korábban még seholse volt Opelek, Fordok, Volkswagenek, Renaultok és Peugeotok s aztán a belőlük való kikászálódást követően kezdődik egy másfajta cirkusz. A zsongító zene, a tömeg, a kavalkád, a tülekedés s bent a mammut-árubőség hatalmas halmán a szemtelen, lelketlen, néhol izléstelen reklám kampány: Ezt vedd meg, most csak ennyiért, azt vedd meg, kettőt kapsz egynek az áráért...

Eltűnődöm. Vajon ezt akarta a Teremtő a Karácsonnyal? Hogy előtte ez a gerjesztett neurotikus vásárlási láz legyen úrrá heteken át mindenen és mindeneken? Nem hiszem. Sőt tudom, hogy nem! Ő mást akart. Ő azt akarta - s azt akarja ma is - hogy a világ lássa be az Ige üzenetének fontosságát: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot."

Az eljövendő Karácsony valójában nem egyébről, hanem csak erről szól. Tehát nem kellene a kiáltó ellentétet sugalló külső körülményekkel másra terelni az emberiség figyelmét. Nem az árubőség a lényeg. Hanem az, amit Szent Pál apostol így fogalmaz meg: „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róma 8:32)

A bevásárló központokban, az erőltetetten korán kitelepedett és ránk telepedett ádventi-karácsonyi vásárokban ez az ajándék nem vásárolható meg, mert nincsen standja, nincsen sátra s nincsen reklámja. De ettől még a leghatalmasabb karácsonyi ajándék az. Az Isten karácsonyi ajándéka. Erre az ajándékra kellene rástartolnunk. Mert ez valami mást, valami jobbat, valami mindennél többet, valami időtállóbbat, valami örökkévalót ígér: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot."

Áldott Ádventet kívánok! Nem a vásárlási kényszer mesterséges és emberellenes-Isten-ellenes felfokozásával. Hanem azzal a lelki többlettel, amit nekünk az Ádvent igazi tartalma, nem talmi értéke és valóságos üzenete hordoz. Így készüljünk ebben az Ádventben a Karácsonyra!

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész