Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2012. február 20-án, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2012-02-20 09:22:14 / Rásky Miklós

Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház-lelkipásztor

 

Olvasandó: Zsoltárok 139:1,7-14

 

Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem...Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger tulsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.

Holnap Húshagyókedd s másnap a Hamvazószerdával kezdetét veszi a keresztyén kultúrában Nagyböjtként számon tartott 40 napos időszak, a maga különleges atmoszférájával. A farsang farkával - s az azt kedvesen szimbolizálni akaró csöröge fánkkal - véget ér a farsang. Hamvazószerdán nulla órától nem illik már többé bálozni, bulizni, mulatozni, harsányan vígadni, egészen addig, amíg el nem jő a passiót bekoronázó húsvéti feltámadás hajnala. Az idő tehát vágtat velünk. Hogyan lehetne valami olyan tartalmakkal megtölteni ezt a rohanó időt, amely tartalmak több mint emberiek?

Néhány kiragadott bibliai verset hallottunk a Zsoltárok könyvéből. Abból a zsoltárból, amelyben szépen szelíden és költői bájjal benne van a predestinált - filozófiai értelemben a determinált - emberi állapotunk. Ennek egyértelmű kifejezésre juttatása különféle képek tüneményes felvillantásával történik.

 

Az örök ember egyfelől rendre fut, menekül a Transcendenssel való találkozás elől: "...Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak..." Másfelől éppenhogy egyre-másra azon kapja magát, hogy valósággal belé botlik a Teremtőbe: "...Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger tulsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem..." Ez nem paradoxon, hanem pont ebben rejlik a teremtés és a földi lét dialektikája. A dialektikus feszültségben, egyfelől a távoli Isten képének így vagy úgy retusált virtuális látványában és a nagyon is valóságos Isten valóságos közelségében. Ellenáramban repkednek tehát a tények és a gondolatok, egymással bírkózva.

A tömegkommunikáció és a szekularizált - Istentől, embertől, mindentől elszakítani akaró, individualizmust lihegő - tömeg effektus azt harsogja: Ne keresd! Nincsen is! A belső hang meg azt mondatja ki az örök emberrel: "Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem..." Megvizsgálsz, tehát vagy!

Ady Endre: „Az Isten-kereső lárma" című versében vall:

Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.

Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.

 

E még tétova és diffúz költői hitvallásra így rímel rá a Kormorán együttes „Kalotaszegi hajnali zsoltár" című száma:

Isten küldte
Földre Fiát,
Nap jött
sötét éjjel után.
Hármat szólt a
kakas pirkadatkor.
Színről színre látunk.

Akármerre
visz az utam,
megtalállak
téged.

Lámpást adtál

Fáradt kezeimbe,
hozzád szól az ének...

Igen. B.S. Aldrich regényének címét kölcsönkérve mondjuk most már: „És lámpást adott kezembe az Úr". Mert Aki megvizsgál és ismer, Aki alkotta veséimet s formált anyám méhében, Az előbb utóbb lámpást is ad fáradt kezeinkbe. És "...Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság..."

Ebben a lámpás általi megvilágosodásban induljunk az idei Nagyböjt útjai felé majd holnapután, Hamvazószerdán!

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész