Ma már a Nagyböjt tizenharmadik napjára és március ötödik napjára virradtunk. Március hónap elnevezése a latin Martius hónapnévből ered. Jelentése a pogány isten nevére, Marsra emlékeztet, aki a hadakozás istene volt. Március az ősi római naptárban egykor az év első hónapja volt, megfelelve a térségben szokásos tavaszi napéjegyenlőségi évkezdésnek. Március hónap a tavaszt ígérő remény, a kikeletet sejtető üzenet, az ifjúság és forradalom hónapja. Régi magyar keresztyén elnevezés szerint: Böjtmás hava. Ez az elnevezés azon alapul, hogy március mindig a böjt második hónapja (miután a böjt mindig februárban kezdődik). A keresztyén időszámítás szerint a farsangot lezáró Hamvazószerdától Virágvasárnap-ig terjedő böjti időszak nagyobbik része minden esztendőben márciusra esik. A székely naptárban ez a Kikelet hava, amely elnevezés már hangzásával is önmagában hordja a szép reményeket keltő, bizalmat sugárzó érzéseket. Tavaszelő hónapjának is nevezik a régi magyar kalendáriumok. A csillagászok a Kos havaként tartják számon, amely a március 21-évvel kezdődő új csillagászati év első hónapja. Március elseje a Polgári Védelem Napja, a nukleáris fegyverek  elleni  harc  nemzetközi  napjaként  tartják számon.

Március harmadika a Békéért Küzdő Írók Világnapja - melyet a Nemzetközi Pen-Club hirdetett meg 1984-ben.

Az egyszerű természetességével is ódai magasságokban szárnyaló megfogalmazásairól nevezetes Fekete István természet író „Március" című elbeszéléséből idézem - kontextusából kiragadottan - a következő sorokat: „...Megint elmúlt egy év...Tavasz van. Tavaszelő, azaz kos hava. Elkezdtük a vetést, megjöttek a szalonkák: új esztendő kezdődött!...Itt van hát az idő! Egy kis szél borzong az erdőn, és a tölgyek vörös levelei remegve suhognak. Valahol egy fácánkakas békétlenkedik, és a rigók is fuvolázgatnak, mint ezt már annyian és olyan szépen megírták...Szóval tegnap vasárnap volt. Szép, tavaszi vasárnap, amikor a méhek gordonkásabb hangjukat veszik elő, és a faluk harangjai átkiabálnak egymásnak ájtatos üzeneteket..." (Fekete István: „Barangolások" - Móra Könyvkiadó, Budapest, 1968 - 80, 81, 83. lap)

Lám tehát, mennyi féle információnk van Márciusról! Szó van ezekben folklorisztikus megfogalmazásokról, időjárási megfigyelések megfontolásáról, vallási töltésű tartalmak deklarálásáról, csillagászatról és így tovább. Ezen információk sokszínű palettájáról azonban mégis csak kimagaslik a nagy kezdőbetüvel írt Ember. Az ember ember-mivoltának legpregnánsabb kifejeződése pedig épp az Istenhez való tartozásának őstudatában teljesedik ki. „...Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél..." - hallottuk. Így igaz. Ez pedig, ez az Isten-képűség kizárja az emberi nagyképűséget, felfuvalkodottságot. Mert kötelez, éspedig elkötelez - egy konkrét irányba: a kristálytiszta hit, a megmentő Isten-hit irányába.

Erről az irányról szól Reviczky Gyula: „Isten" című verse:

Kinek porszem, mi nékünk egy világ,
S egy rebbenés határa az időnek:
Ki, a mi ember-agyban míriád,
Nem olvasod, mert semmiség előtted:
Ki búborék gyanánt elfújhatod,
Mit összehordtak népek, századok:
Minden füszálban érezlek; de elmém
Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

Kit megtagad a léha kétkedő,
Te adtál, ismeretlen ismerős Te,
Te földi szóval nem nevezhető,
Szivünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
Magát tagadja meg, ki megtagad,
Mint a napot, a fényt, a szint a vak.
A por fiához más nem illik itten,
Minthogy Tebenned megnyugodva higyjen.

Ki oda tűzted a közös napot
Sugárzó lényed egy parányaképen;
Ki hangodat majd zúgva hallatod,
Majd édes összhang bájos zengzetében;
Ki, hogy megszünjünk élni, rendeled,
De, hogy meghaljunk, még sem engeded;
Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
Megértni vágyó elmém összeroskad.

A tudomány, az ember-bölcseség
Hadd fejtegesse millió csodáid'...
Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
A melyen át egedbe nézni áhit.

Engem, tünődőt, volt-e kezdeted.
Időnek vége hogy mikor lehet:
Érzése elfog a parányiságnak,
És leborulva, térdemen imádlak.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész