Lássuk a mögöttünk hagyott ünnepet és annak lelki hatásait. Nem lehet ezeket eléggé hangsúlyozni. Még akkor is így van ez, ha esetleg némely szélsőséges gondolkodásmód szerint - úgymond - nem kellene annyit beszélni ma már ezekről a szlogen-szerű archaikus dolgokról. Ám tény s ezért meg nem spórolható a kitétel, miszerint az 1848-as magyar szabadságharc nemzetünk történelmének dicső szakasza. Mert a magyarság legáhítottabb vívmányának elérésére, a szabadság megszerzésére irányult. Ez minden népnek dédelgetett reménysége - amióta világ a világ.

A szabadság vágya sui generis belénk teremtetett. Latensen vagy éppenhogy nagyon is szembeötlően jelen van földi életünk teljes vertikumában. Minden és mindenki szabad akar lenni! Tegyük hozzá: néha bizony majdhogynem anélkül, hogy pontosan tudná, valójában mi is a szabadság. Tényleg, mit is jelent e szó: szabadság?

A Magyar értelmező szótár szócikke alatt ezt olvassuk: „A szabadság korlátok nélküli állapot. Olyan ideális állapot, amikor  egy  személy   vagy   csoport   az   élet   minden  egyes területén (egyéni, családi és társadalmi-környezeti szinten egyaránt) tetszés szerinti lehetőséggel bír bármivé lenni, bármit megtenni, bármivel rendelkezni, mások ugyanilyen állapotának, illetve a közös környezet fennmaradásának megsértése, lerombolása nélkül. A szabadság valójában az élet megértésével jöhet el. A szabadság nevében nem lehet bárki másnak a jogait korlátozni. A szabadság nem jelenti azt, hogy felelősség és irányítás nélkül az élet bármely területének a pusztulását okozzuk. A szabadság megőrzéséhez állandóan résen kell lenni."

No ebből aztán már disszertációnyi tudnivaló kitelne! A baj csak az, hogy az individualizmus igencsak ellentmondásos filozófiája túlhangsúlyozásának talaján, különféle kinövései, sőt vadhajtásai is nyomon követhetők az emberi szabadságvágynak. Napjaink sok-sok feszültsége és kudarca - közel és távol - innen eredeztethető.

Az iménti - ha úgy tetszik tudományos - definíció pontos és terjedelmes megfogalmazásait majdhogynem egyenként érdemes lenne ujjhegyre szedegetni és ízlelgetni. De ha csupán csak egyetlen megállapítást emelünk, ki akkor is dereng már valami az objektív szabadság felfogás körvonalaiból. Ezúttal most egyáltalán nem arra gondolnék, hogy „a szabadság korlátok nélküli állapot". Ellenben sokkal inkább arra, hogy  "a szabadság valójában az élet megértésével jöhet el."

Kolosszális a gondolatátvitel eközött és az apostoli Ige által írtak között: „Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." Hát persze. Isten mindenben ott van, csak kérdés, hogy Lelkének létezését ki veszi tudomásul, ki figyel Rá, ki veszi észre, ki számol Vele? Ugyanez a Szent  Pál apostol, aki ennek a bibliai versnek is a szerzője, máshelyütt, az athéni Areopágoszon -  vitafórumon - epikureus és stoikus filozófusokkal vitatkozva, saját költőjükre - feltehetőleg Aratosra - hivatkozva mondja ki a definíció szerű hittételt: Isten „...nincs is messze egyikőnktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk." (Apostolok Cselekedetei 17:18,22,27,28)

Ugyanis a valóságos szabadság őseredeti, princípiális alap-értelmezésnek valahol a hit logikájával van társasága. Avagy nem arról van-e szó, hogy a valóságos szabadság értelmezés  jövevényszavas jelzős szerkezetű, elferdített, túlzó és erőltetett kiforgatása a liberális szabadság szókapcsolat? Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek a nemzetünkért aggódó, minap közzétett nyílt levelében kimondja: Valakik „...túladagolják Európának a szabadságot, amely - a túladagolt gyógyszerhez hasonlóan - már nem gyógyít, hanem mérgez..." (Dr. Márfi Gyula érsek válaszlevele David Baer filozófia professzornak - Veszprémi Főegyházmegye Honlapja - 2012.02.27.)

Ó, mértékletesség - ó, Szabadság! Lám így kompatibilisak 1848. március 15-ével! „...S ah, szabadság nem virul / A holtnak véréből..." - mondja a Himnusz utolsó előtti strófája.

Befejezésül pedig hadd álljon itt egy ismeretlen szerző elmélkedése „Aki helyesen él" címmel:

Áldott vagy, mert tudod, hogyan örülj az élet szépségeinek.

Áldott, mert meglátod a kegyelmet a fájdalmon túl.

Áldott, mert minden idegenben egy barát ígéretét látod.

Áldott, mert tudod, hogy még a legsötétebb felhők felett

is ott ragyog a kék ég. És főként azért, mert a félig üres

poharat mindig félig telinek látod.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész