Előző meditációnkban súlypontosan szóltunk a Húsvét „fényhozó”, homály eloszlató szerepéről, míg érintőlegesen esett szó a feltámadás tényének bizonyosságáról, illetve bizonyíthatóságáról is. Ma inkább azt vizsgáljuk meg: van-e ígény, van-e szükség egyáltalán a derűt, optimizmust, azaz – képletesen is és valóságosan is – fényt, világosságot teremtő Feltámadottal való foglalkozásra? Nos, nyilvánvaló, hogy a feltett kérdésben benne van a felelet. Pontosan azért, „mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.”

Vagyis: a jelen társadalomtudományi, szociológiai és társadalom-lélektani helyzet, illetve állapot önmagáért beszél. Mentalhigiénés vákuumban élünk; egzisztenciális félelmek, borongós életperspektívák, sokfelé érzékelhető korlátozódott intellektualitás, beszűkült és elszürkült gondolatok naponkénti megtapasztalásával.

A nemrégiben eltávozott dr. Kopp Mária orvos-pszichiáter,   a   Semmelweis  Egyetem  Magatartástudományi Intézetének igazgató helyettese évtizede már, hogy erőteljesen kongatta a vészharangot országunk lakosságának siralmas mentalhigiénés állapotát illetően. Különféle tudományos fórumokon megtartott előadásaiban és publikációiban következetesen beteg társadalomról prófétált. Interdiszciplináris kutatásai a pszichológia és az élettan határterületein, klinikai pszichofiziológiai és magatartás-epidemiológiai módszerekkel lefolytatott vizsgálatainak eredményei e tárgyban lehangoló képet festenek.   

A rossz lelkiállapot szerves részét képezi, hogy nagyon sok a soraink között a szkeptikus, a kételkedő. Ha kell, ha nem, állandóan igazság kiderítési kényszerek megnyilvánulásának tanui vagyunk. Bizalomvesztések végeláthatatlan sorban üzennek egymásnak a sajtóban és a tömegkommunikációban. Minden esetre a fő szereplő és a fő motívum – úgy tűnik - a hitetlenkedés, ami aztán vonzza maga után a többi negativisztikus jelenséget és néhol – nem elvétve - szimptomatikusan a pszichés deformálódást is.

A sokak által már eltűntnek hitt Rakonczay Gábor miután kenujával 60 nap alatt átkelt az Atlanti óceánon, március 25-én kötött ki Antigua szigetén. Hazatérésekor rövid interjút adott a repülőtéren, láthatóan elgyötört és emellett megilletődött volt. Hallottuk: felborult a kis hajó, elázott mindene, odalett a rádiója, a telefonja és a navigációs készüléke. De megmenekült! Nem Ő mondja, hanem én mondom: csoda történt, Isten cselekedett. Ő úrrá lett a végtelen tenger szeszélyességén, veszélyességén. Azóta számtalan hazai és külföldi sajtóorgánum és internetes fórum készített interjút az Óceáni Hajóssal. Úgy tűnik, szinte szétszakítják a média-szenzációra éhes újságírók. Nagyhéten Rakonczay Gábor csalódottan azt nyilatkozta: Több mint furcsa a számára, hogy kivétel nélkül minden külhoni újságíró és kommentátor a kétségkívül világrekord tettet méltatja, gratulál és lelkendez, míg a magyar média fórumokon többen azt feszegetik, hogy nem történt-e valamiféle turpisság, esetleg csalás? Nem egy nagy hajó vitte  esetleg a fedélzetén a hosszú tengeri úton a kenut, majd partközelben meg letette a vízre?

Ez a kételkedésről, hitetlenkedésről szóló kis történet egy furcsa látlelet hazai állapotainkról, erről a következmények nélküli országról, a szegény Magyarországról. Ez a lelki sivárság a gyökere annak is, hogy egyre kevesebb lélek rezonálja a feltámadás tényének örömüzenetét úgy, hogy aztán azt tovább is tudja adni maga körül másoknak, a környezetének, benne mindazoknak, akikért felelősséget érez.     

Pedig az öntudatos feltámadás-hit pontosan azt tudná munkálni az emberi lélekben, mint amit a mai prófétai Ige mint eredményt kilátásba helyez. Nevezetesen: Bár sajnálatos tény, hogy sötétség honol szerte szét, a Feltámadott Krisztus tudja megédesíteni a világot és képes világosságot teremteni egycsapásra a fejekben. Kérdés: ki akar élni ezzel a különleges terápiával?

Minden esetre a megkapó, személyre szóló üzenet ez: ”… rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.” Ebből az következik, hogy itt már nem valamiféle amolyan lesajnált szent naívitásra van szükség, amely megállapítja a tényt: bizony mélyre jutottunk…válság van… Hanem sokkal inkább egyfajta komplex, horizontális történelmi éleslátás kell, amely legalábbis reális alternatívaként számol a felemelő, a megvilágosító, a dicstelen állapot helyett dicsfényt ígérő Transcendenssel.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész