Veszprémi Református Egyházmegye

142 éves a Szentgáli Gyülekezeti Énekkar

2012-04-20 07:27:39 / Rásky Miklós

írta és beküldte: Nagy Lajos szentgáli lelkipásztor

 

Deo volente Szentgál, 2012. április 13., Szeretetvendégség

Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan könyörgök az Úrhoz. Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat…Hozzád kiáltok, Uram, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. (Zsoltárok 142:2,3,6)

142 éves a Szentgáli Református Énekkar! Ezért választottam ma estére ezt az Igét: 142 esztendő – 142. zsoltár. De mit mond nekünk ez a zsoltár? Elsősorban is azt, hogy kiáltani kell az Úrhoz. Ez a mi nyelvünkre lefordítva azt jelenti: énekelni kell. Énekléssel kiáltani folyamatosan az egek Urához, hogy őrízzen meg bennünket a nyomorúságok közepette, védjen meg az ellenünk irányuló különféle támadások során; szóval, hogy legyen velünk az úton és vigyázzon ránk.

Az éneklés – vagyis az Úrhoz való kiáltás – Isten népének fontos eszköze a Teremtővel való kapcsolattartás terén. Az éneklés minősége a Krisztus-hívők gyülekezetét alkotó lelkek hitének fokmérője. Legkedvesebb egykori tanárom, dr. Sarkadi Nagy Pál professzor úr többször elmondta: Kedveseim! Jól jegyezzétek meg, ha a gyülekezet ajkán meggyengül az ének, az mindig a hit lanyhulását jelzi.

***

Amikor ma este hálaadással tekintünk vissza az elmúlt énekkari évadra, meg kell állapítanunk, hogy az Úrhoz énekszóval való kiáltás, vagyis az éneklés nagy kiváltság és végtelen megtiszteltetés. Nem csak azért, mert az előttünk jártak már tizennégy évtizede őrízték a lángot s nekünk is őrízni illő. Hanem azért is kiváltság és megtiszteltetés a Szentgáli Református Énekkarban énekelni, mert ez a fajta közösségi együttlét a maga küzdelmes és nem mindig vidám hátterével együtt is egyre ritkább a mostani világunkban.

***

Éppen ezért teljen meg a szívünk hálaadással és örömmel azért, hogy énekünkkel még mindig kiálthatunk, hogy együtt lehetünk és - az éneklésen túlmenően – mint egy jó baráti körben időről-időre épületes témákról, nemzetünk sorskérdéseiről is tudunk egymással szót váltani itt.

Nem tudjuk, mit hoz a jövő; meddig fog tartani Istennek ez a bennünket közösséggé formáló kegyelme irányunkban. De azt tudjuk, hogy a mögöttünk hagyott esztendőben a nekünk adományozott magas kitüntetés által a falu közössége és önkormányzata részéről soha eddig nem tapasztalt megbecsülésben részesültünk. Ez is jelez valamit abból, hogy mégis csak jó dolog éneklésünkkel kiáltani az Úrhoz.

Természetesen – mint ahogy minden közösségben – nálunk is adódtak gondok az elmúlt időszakban is. Többször előfordult a próbákon, de még gyakrabban a temetéseken, hogy az érdeklődés hiánya miatt – illetve az alacsony részvétel miatt – a többszólamúság már lehetetlenné vált s csak egyszólamban énekelhettünk.

Köszönöm Mindazok hűségét, akik úgy érzik, lelkiismeretesek tudtak lenni az alkalmak látogatásával. Aki pedig tudja, hogy mulasztott, mert nem mindig volt itt, amikor itt lehetett volna, tartson bűnbánatot. Hálát adok Istennek, hogy én minden alkalommal itt lehettem s így miattam nem maradt el egyetlen énekóra sem.

Kerek számú esztendős jubilánsunk ezúttal nincsen, így mindenkinek ugyanazzal a szeretettel köszönöm meg a szolgálatát. Kérjük Isten kegyelmét, hogy legyen velünk az elkövetkezendőkben is, hogy énekünkkel kiálthassunk Hozzá.

Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos szentgáli lelkipásztor