írta és beküldte: Nagy Lajos kórház lelkipásztor
Olvasandó: Ésaiás 60:3
És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.
Bátorkodtam az idei Húsvétot követően immár harmadjára is ide idézni Ésaiás próféta gondolatait, szellemét és szellemiségét. Az elmúlt két hétkezdő meditációnkban a mait megelőző Ige-versek alapján azt próbáltuk felszínre hozni: milyen megejtő modernséggel szól a próféta a feltámadás kérdéséről és annak lelki hatásáról. Mintha nem is Krisztus előtt, hanem Krisztus után élt volna ő is. Mintha csak átélője, szemtanuja lenne a csodának, hogy Krisztus feltámadott.
Ebből látható most már: egyáltalán nem az idő kategóriák a lényegesek. Hanem a Feltámadás tényének hozadéka, mégpedig a lelki hozadéka! A lelkiekkel való foglalkozás ugyanis egyszersmind elszakadni enged a gúzsbakötő földi tér-idő kategóriáktól s megízlelni engedi: mit jelent – vagy jelenthetne! – a többdimenziós látásmód szerint élni.
A feltámadás egyfajta sajátosan idilli állapot elérkeztét jelzi. Ez az állapot a feltámadás megvilágosító erejének következménye. A hiánya pedig oda vezet, ahol nagyjából-egészéből tartunk jelenleg a mi mai világunkkal. Ésaiás próféta prevenciós javaslata máshelyütt így hangzik: „…Aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!” (Ésaiás 50:10)
A feltámadás ereje egyúttal békesség teremtő, békesség hozó. A feltámadott Krisztus az evangéliumi tudósítás szerint nyolc nappal a feltámadása után a zárt ajtók ellenére megjelenik a megfogyatkozott tanítványi közösségben. Ketten hiányoznak. Mint ismeretes, Júdás meghalt; az árulás miatti önvád belső békétlensége az öngyilkosságba kergette. Tamás pedig valószínűleg szintén a belső békéjének hiánya miatt nem keresi barátai társaságát. Ellenben ott van a Feltámadott s hangzik ajkáról a csodálatos üdvözlés: „…Békesség néktek!” (János 20:19) Majd nyolc nap elmúltával ismét együtt a csapat. Ezúttal Tamás is jelen van. Nem kétséges, kételyek gyötrik a lelkét, nincsen békessége. De amikor ezúttal ismét megjelenik a feltámadott Krisztus, érzi már Tamás, hogy a megismételt bensőséges köszöntés ez alkalommal személy szerint neki is szól: „…Békesség néktek!” (János 20:26) Ettől már neki is helyreáll a belső békessége. Mert nem kétséges többé számára: Krisztus valóban feltámadott.
A békesség, a belső lelki béke letéteményese és megtestesítője tehát a Feltámadott, illetve maga a feltámadás mindent helyrehozni, mindent kiigazítani akaró ténye. Békesség hiányos világban élünk. Ebből az állapotból remél gyógyulást a Misztrál együttes Virág Benedek versére írt dala, „Békesség, óhajtás” címmel. Így hangzik:
Szállj le felséges palotád egéből Béke! mennyeknek koronás leánya! Szállj le s Európánk mezején jelenj meg Már valahára!
A vadon Mársnak dühödött kezéből Üsd ki dárdáját: raboló vitézit Puszta honnyoknak telekére vissza- Menni parancsold.
Ily soká tartó viadal piaccán A szeléd lelkek fene tigrisekké Válnak, elszokván az igaz, s az érző Emberi szívtől.
A dühösséggel keresett dicsőség Vesszen el, Músám szabadon kiáltja: A borostyánág, ha vereslik, undok Címer előttem
– Szállj le! s vígasztald meg az árvaságot Béke, mennyeknek koronás leánya! Hajh! sok országok szava kér, jelenj meg Már valahára.
Tegnap volt a Föld Világnapja, mely a Föld iránti közös felelősségünk többféle aspektusára is figyelmeztet. Ezekből egyet emelnék ki. A földet, a lakott földet a Teremtő eredetileg a béke, a békesség honává teremtette. Kérdés: hogyan lehetne ismét azzá? Úgy, ha minél többen következetesen próbálnánk átadni a feltámadás-tudat fényt, megvilágosodást, optimizmust, valamint külső belső békességet hozó üzenetét. Mert a következmény a prófécia valóra válása: „És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.”
Úgylegyen!
Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész