Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2012. május 14-én, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2012-05-14 09:43:36 / Rásky Miklós

Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház lelkipásztor

Olvasandó: Máté 26:41

 

„Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."

 

Az evangélikus naptár szerint tegnap volt Rogate vasárnap. A Feltámadás ünnepe utáni ötödik vasárnapot nevezik így. A latin szó, rogate magyarul azt jelenti: imádkozzatok! Vagyis: az evangélikus hitfelfogás és éves áttekintésű liturgiai megfontolás az esztendő egy vasárnapját arra szenteli, hogy azon mindenképpen preferált téma legyen az imádkozás. Mégpedig így, ebben az imperativuszos formában: Imádkozzatok! Természetesen semmiképpen nem, egyáltalán nem moralizálni - már majdnem azt mondtam: molesztálni - akar e néhány munkahét kezdő meditációs perc.

Ellenben egyáltalán nem titkoltan mindenképpen egy lehetőséget kínál fel. Nevezetesen, a tegnapi vasárnap aktuális üzenete összefüggésében, egyúttal nyomozódva is abba az irányba, milyen pozitív következményekkel jár, járhat vagy éppen járhatna a lelki- és érzelmi homeosztázisunkra nézve, ha megfogadnánk a jótékony üzenetet: rogate, azaz imádkozzatok! Kérdés persze, hogy mennyire „vevő" erre a többszörösen, sokszorosan szekularizált huszonegyedikszázadi ember. Én mindenesetre reménykedem.

Valaki azt írta: a zuhanó repülőgépen és a süllyedő hajón úgynevezett előképzettség nélkül is másodpercek alatt megtanul az ember imádkozni. Ez enyhén szólva is több mint valószínű, hogy így van. Szóval az extrém helyzet mindenképpen az imádságra való készség és képesség hirtelen és alkalmi kifejlesztője.

 

A szülőfalumat mezőgazdasági szempontból mind a négy égtáj felől kitűnő minőségű földterületek vették, veszik körül. A Székesfehérvártól délre, egészen a tolnai dombságig húzódó földrajzi terület foglalja magába, amelyet Mezőföldnek hívnak mind a mai napig. Nomen est omen - vagyis a falumbeli gazdák, a dégiek mondták: Istenadta jó zsíros föld ez; minden megterem rajta! Édesapámnak volt lelkészi javadalmi földje, így nevelői célzatból is meg kellett ismerkednem a földadta sorssal s az ezzel összefüggő körülményekkel. Gyermekként meg kellett tanulnom becsülni és művelni a földet.

A meglehetősen kiterjedt dégi határban voltak különböző jellegzetes elnevezésű földterületek: tagok, hegyek, szőlők, dűlők, kertek, páskomok és így tovább. Volt egy kiváló földminőségű Aligvári dűlő. Rajta túl - a falu határainak a végén - volt egy másik terület, az Istensegíts dűlő. Az Aligvári dűlő onnan kapta a nevét, hogy akinek ott volt területecskéje, az örült, boldog volt, alig várta a szántást, a vetést, az aratást s minden munkafolyamatot, ami közben adódott. Alig várta - mert a földet Isten majd' mindig megáldotta s öröm volt a földdel való foglalkozás. Ellenben a mellette lévő, az  Istensegíts dűlő a kínkeservek országa volt. Ott lehetett valaki bármilyen profi és bármilyen szorgalmas; a talaj szíkes volt, tele volt mindig göbécsékkel - így hívták a kis apró köveket amelyekkel, ők így mondták: teleszórta az ördög éjjelente a parcellákat. Itt csak sokszoros erőfeszítéssel, erőbedobással lehetett némi terméshozamot produkálni.  Ne feledjük: az ötvenes-hatvanas évek téeszesítései - mit téeszesítései, szovjet mintájú erőszakos kolhozosításai - idején vagyunk. Amikor az összes nagygazdának önként és dalolva fel kellett ajánlania jó minőségű földterületeit, hogy aztán kegyesen kapjon valami kis sebtapaszt az - úgymond - háztáji kijelölésével. Általában senkinek se  a  sajátjából  parcelláztak.  Volt, aki  az  Aligvári dűlőben kapott kis nadrágszíj parcellát és volt, aki - nem tudni, milyen elvek és milyen prekoncepciók alapján - az Istensegíts dűlőben. Ez utóbbiak, ha addig nem tették volna, hát most aztán megtanultak imádkozni.

A személyes időutazás felidézésének interpretálása  után azonban vissza a jelenbe. Ma is van - minden ellenkező híresztelés ellenére - rengeteg imádkozó ember. Vannak keresztet vető olimpikonok. Vannak a világban elnökök, köztársasági elnökök, akik  az erőszakos liberális harsogás miatt a forgatókönyvből kihagyni kényszerült záró mondatot beiktatásukkor mégis hozzáteszik az eskü formulához: Isten engem úgy segéljen! Vannak imádkozó magyarok és vannak világszerte imádkozó emberek. Kis emberek és úgynevezett nagy emberek. Betegektől tudom, van a műtét előtti bemosakodást tágabban értelmező s lelki bemosakodást is végző, imádkozó orvos. A műtőasztalra fektetett betegért könyörgő sebész és/vagy éppen belgyógyász.

Ezért mondja Jézus - igenis aktuálisan - „Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Ne tévesszük szem elől a kontextust! Ő ezt akkor mondja, amikor - emberileg szólva - vészhelyzet van. A passio jellegzetes stációjánál vagyunk. És Ő a következő versben azt is ki tudja mondani: „...Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod." (Máté 26:42) Mi hogyan viszonyulunk mai vészhelyzeteinkhez, kiáltó gondjainkhoz? Acsarkodva, szitkozódva, szidalmazva, okoskodva, gyűlölködve - vagy imádkozva?  Rogate! Imádkozzatok!

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész