Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2012. június 11-én, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2012-06-11 10:42:17 / Rásky Miklós

Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház - lelkipásztor


Olvasandó: Ezékiel 37:21bd,22a

 

...Ezt mondja az én Uram, az Úr...Összegyűjtöm őket mindenfelől...Egy néppé teszem őket...

 

Múlt hétfői hétkezdő meditációnk súlypontosan az előző napi Szentháromság Vasárnapjára koncentrált. Éppen csak érintettük és felvillantottuk a másik aktualitást, június negyedikét, a Trianoni Békediktátum ratifikálásának 92. évfordulóját. A reggeli meditációt követő órákban - de már előzőleg vasárnap is - számtalan hír látott napvilágot arról, hogy különböző fórumokon, számos közösségben milyen új tartalommal megtöltődött formában emlékeztek meg e történelmi eseményről. Két esztendeje ugyanis a Magyar Köztársaság Országgyűlése a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június negyedikét. Ennek lényege az, hogy ezen a napon az anyaország jelképesen magához öleli az egykori Nagymagyarország testéből erőszakkal kiszakított s tőlünk

Lehet erről a kérdésről ultraliberális módon fanyalogni. Lehet úgy nyilatkozni, mint az az egyetemista, aki a rádió- riporter kérdésre, hogy mit jelent neki a Nemzeti összetartozás napja, flegmán azt válaszolta: nem kellene már nyalogatni a sebeinket ennek a régmúltbéli eseménynek a felemlegetésével, hanem sokkal inkább előre kellene tekinteni. Igen,  sajnálatosan ez is egy vélemény. Szerencsére sokan másként gondolkodnak efelől.

Mert a Nemzeti összetartozás napjának megálmodása és egyúttal bizonyos lelki biztonsági szelep-nyitogató funkciója éppenhogy  igenis  nagyon  konstruktívan,  előretekintően adja meg mintegy a programját annak, hogy hogyan lehet és hogyan is kell európai módon, kultúráltan túllépni a Trianon-traumán. Így. Hogy bizonyos jó értelembe vett eurokomformitást is belevíve a témakörbe, igenis adjunk hálát Istennek az országhatárok átjárhatóságáért, a telekommunikáció vívmányainak lelkeket egymáshoz közel vivő áldásáért és még számos olyan pozitív megtapasztalásért, amely kétségkívül tény.

Egyáltalán nem véletlen, hogy ennek a történelmi sebeket bekötöző, pozitív folyamatnak, a lelki összegyűjtésének, összerendezésének a katalizátora a bibliás hit. A mindig pozitív irányba mutató, pozitív célokért küzdő keresztyén gondolkodás. Az ószövetségi prófécia töredék - így kontextusából kiragadottan is - ezt az üzenetet hordozza: „...Ezt mondja az én Uram, az Úr...Összegyűjtöm őket mindenfelől...Egy néppé teszem őket..." Ezékiel a Krisztus előtti hatodik században Izrael népéhez fordul az Úr szavait idéző prófétai szózatával. Ez az üzenet azonban bátran applikálható saját nemzeti sorsunkra. A ráfigyelés pedig terápiát, gyógyúlást, megújulást sejtet, mert ott leng felette a remélt áldás. Antall József, a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök testamentum szerű szavai jutnak eszembe: Keresztény Magyarországot akartam, mert egyedül ennek van jövője.

Isten kegyelméből sok katolikus barátom van. Számtalanszor hívtak már: menjek el az immár világhírű csíksomlyói pünkösdszombati búcsúra. Mert sehol a világon nem lehet megtapasztalni azt a katartikus összetartozás élményt, mely ennek a hatalmas tömegrendezvénynek a velejárója s amelynek fő komponense értelemszerűen a  jótékony, léleknemesítő Isten-élmény. Keressük-e az Isten-élményt? Erről a keresésről, avagy nem  kereséséről  így  szól

 

Németh László: „Én az Istent sosem kerestem" című verse:

Én az Istent sosem kerestem 
De az életem egyre gyúrták 
örömeim és keresztem 
S egyszer csak: bennem lakott az Úr.

Azt se mondtam: jó volna hinni 
Vagy: hogy ő az a nagy zsibbasztó, 
Vagy - nem akarok már vívni 
Sosem hívtam s ő rámtalált. 

Mint a nap jött és fölkelt bennem, 
Nem rekedtem meg hajnalomban, 
S nem álltam meg reggelemben. 
Egyre föllebb hágott az Úr. 

A piros mező rég kisárgult 
S mint a sütkérező gyíkocskák 
Én sem tudtam, hogy mi rámhullt, 
Nap volt s hogy általa vagyok. 

Készen állott az Úr világa 
Türelem és a felelősség, 
Mely a szív Isten-kocsánya 
S még nem mondtam ki a nevét. 

És ma is csak a költő tudja, 
Költőfelem, ki szókra váltott, 
Hogy hitem lassan épült útja 
Isteni Via Appia.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész