Hogyan sikerült ennyi gyermeket felkészíteni az olvasásra?

Felkészíteni? Ugyan már, sehogy! Persze el kell ismernünk, voltak - főként erdélyi testvéreink között - profi, sok versenyt megjárt képzett fiatalok, de most nem az övék volt a főszerep. Az anyanyelv használata, a mesék, mondák ismerete és továbbadása nem lehet az ő privilégiumuk. A magyar nyelv ismerete olyan ajándék mely közös kincs. Logikája és rendszere egyszerre fejleszti a kreativitást és a matematikai érzéket. Ez nem lehet egy szűk réteg tudása, ez közkincs melyet mindannyiunkban egyaránt fejleszteni, ápolni kell. Itt mindenki mesélt, olvasott, anekdotázhatott, vagy énekelt. Gondoljunk bele anyanyelvünk olyan fegyver, hogy Uz Bencétől úgy félnek a Román hatóságok, hogy Nyírő Józsefnek még a hamvait is kitiltanák Erdélyből, ha tudnák. Pedig nem a por és hamu, hanem a lélek és az anyanyelvű gondolat ami Nyírőt ma is élővé teszi köztünk - fogalmazott Bikádi Károly László, Sóly polgármestere.
Összegezve, minden tanár felkészítőnk volt a Mesemaratonra, aki egy betűre is megtanított, jóanyánk aki anyatejével együtt nyelvével is megajándékozott. A magyar néphagyomány, Károli Gáspár, Benedek Elek, Arany János, Ady, Wass Albert, Nyírő, Tamási Áron, és még rengeteg névtelen tanár - mondta.

Honnét jött az ötlet?

Az alapötlet még 2009-ben merült fel a Nők Sólyért Egyesület részéről, amihez most „Találtunk" megfelelő pályázati lehetőséget a Bakony-Balaton Keleti Kapuja HACS Leader pályázatán. Beadtuk a pályázatot, ami az orrunk előtt hevert. Sikeresen elnyertük a 250.000 forintot. Az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány nagy feladatot vállalt, ezért kénytelenek vagyunk kreatívan és összefogásban gondolkodni, és megvalósítani terveinket. Hiszen 1000 év örökségének vagyunk őrizői, minden értelemben.

Mi is történt valójában Sólyon 2 napig?

Olvastunk, énekeltünk, játszottunk és öröm volt magyarnak lenni. Szombat délután Kátai Zoltán énekmondó közreműködésével, és mintegy 50 sólyi felnőttel és gyerekkel összegyűltünk az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány tájházában és internetes kapcsolatot próbáltunk létesíteni a kisbaconi testvértelepülés lakóival. Ez sajnos kezdetben nem sikerült, de egy Sepsiszentgyörgyről Angliába költözött fiatal pár időlegesen bekapcsolódott a rendezvénybe és ők hallgatták a helyi mesemondókat, és válaszoltak népünk gyönyörű mondáival az ittenieknek. Énekmondónk a mesék között jókedvű történetekkel, és gyönyörű dallamokkal tette igazán varázslatossá az estét. Idővel sikerült a kisbaconi testvéreket utolérni, és ekkor már Benedek Elek unokája Márta és ottani fiatalok meséltek nekünk, ahogy az éjfél közeledett, az ifjak aludni mentek, és a mesék inkább mondákká és anekdotákká váltak, Kátai Zoltán mellé pedig csatlakozott barátunk „Regős" Sziránszki József, s az ő kettősük már az ősi magyar dallamvilágot is megidézte nekünk. Voltak újabb szerepcserék az internet előtt, mert „külsőmagyar" véreink egymásnak adták a kapcsolatot, s hogy mindenkinek jusson lehetőség az együttlétre Kisbacon, Árpád, Málnás, Székelyudvarhely, többi kapcsolatunk sorra váltotta egymást.

Tényleg ilyen egyszerűen ment minden?

Röviden szólva: Igen. Ha hosszabb választ vár: nem igen. Úgy látszik túl sokat beszélgettünk a góbékkal. Ragad a tréfás beszédük.
A tréfát félretéve, volt problémánk nem kevés, de ezek technikai jellegűek voltak főként. Legtöbbször az internettel volt gondunk. Néha annyira lelassult az adatsebesség, hogy képet egyáltalán nem, és hangot is csak akadozva tudott közvetíteni. Nekünk is voltak gondjaink, de Erdélyben és Angliában is komoly problémák adódtak a hálózat túlterheltsége miatt. Ami azonban hiányzott a technikai feltételekből, azt pótolta az akarat és a lelkesedés. Hisz könnyű mesét mondani, ha látom az arcát és a reakcióit a másiknak, de monotonná válhat, ha egyirányúsítani kell a rendszert, hogy egyáltalán fennmaradjon a kapcsolat. Sajnos ez nemegyszer megesett. Ilyen esetekben, viszont segítségünkre volt az, hogy itt a mesemondó oldalon főként gyakran harminc - negyven gyerek hallgatta a mesélőt élőben.

Ezek szerint ez nem is csak ünnepség, de családi hétvége volt?

Így van. A mese közösségteremtő erejét kihasználva, több tucat család határon innen és túl egymásnak ajándékozott egy hétvégét és ezáltal lett önmaga is megajándékozott. Nem tudom pontosan hányan vettünk részt, és tartok tőle a jelenléti ív is csak részben tartalmaz minden sólyi résztvevőt, ugyanakkor, ha az összes színhelyt számba vesszük, akkor mindenképpen több száz főről beszélhetünk.

Mit gondolnak, lesz még folytatás?

Igen. Változtatunk azonban egy picit a néven: Mesemaraton - Mesehíd az új név, hisz hidakat építettünk, több ezer kilométeres hidakat, melyeket 25 órán keresztül sikerült fenntartani. Azt is vallom, hogy ha ezt egy 471 fős falu meg tudta csinálni, akkor idő kérdése, hogy 15 millió magyar újra megtalálja a lehetőséget, hogy vagy örökkévaló hidakat építsen, vagy a határokat lebontva egyesítse azt, amit az emberi önkény lerombolni akart.

Végezetül hadd kérdezzem meg, minek tartja inkább magát, lelkésznek vagy polgármesternek?

Egyiknek sem, ez mind lényegtelen. Isten szabad magyarja vagyok, aki önként vette fel az Egyház és feladatul fogadta el népe igáját. A megnevezés, a pozíció lényegtelen. Isten, amikor majd megállok előtte csak két dolgot fog kérdezni tőlem: Szeretsz-e engem, és szeretted-e a küldetésedet? Ott más válasz pedig nincs, csak Igen.