Az olimpia aktualitása kapcsán került felszínre egy az olimpiák történelmében valószínűsíthetően ritkaság számba menő vagy éppenséggel egyedi hír, illetve visszaemlékezés.

Az 1908-as londoni, az 1912-es stockholmi és az 1924-es párizsi olimpián részt vett olimpikonként és Stocholmban gerelyhajításból bronzérmet szerzett Kóczán Mór református lelkész. A Komárom-Esztergom megyei Kocson - az egykori gályarab tanár-prédikátor, Kocsi Csergő Bálint falujában - született, 1885. január 8-án. Már tanulmányai idején, a Pápai Református Kollégiumban kitűnt kiváló sport tehetségével. Atletizált, valamint gerelyhajításban, súlylökésben és diszkoszvetésben is kiemelkedő teljesítményeket ért el. Elébb a Budapesti Torna Klub, majd a Ferencváros atlétája. Lelkészi diplomájának megszerzését követően 1907-ben a Rév-komáromhoz közeli - akkor Nagymagyarországhoz tartozó - Csallóközaranyoson segédlelkész, 1914-től 1948-ig pedig - az dőközben Trianon következtében Csehszlovákia részévé vált - Csilizradvány megválasztott lelkipásztora. Tekintélyes és tudós lelki vezetőként híveit sportszeretetre is neveli egyúttal. 1924-ben a párizsi olimpián - már majdnem negyven évesen - Csehszlovákia színeiben szerepel. Később Csallóköz-aranyoson sportcsarnokot, Csilizradványban iskolát neveznek el róla. Az 1947-1948. évi hírhedett Benes-dekrétumok következtében családjával együtt kitelepítik. A jugoszláv határmenti Csátalján lakva, Szeremlén végez beosztott lelkészi munkát. 1955-től a Pest-közeli Gödre költöznek, ahol nyugdíjas lelkészként tovább szolgál és mellette atléta edzőként és versenybíróként aktívan tevékenykedik, egészen 1972. július 30-án bekövetkezett eltávozásáig. Göd Város Önkormányzata kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók jutalmazásának céljára 1999-ben Kóczán Mór-vándordíjat alapított.

A lelkész-olimpikon nem mindennapi curriculum vitaeje így dióhéjban elbeszélve is automatikusan és magátólértődőn az általa is hirdetett Igére tereli a figyelmünket. Ma egy hete két jellegzetes páli Ige, a sportnyelvből kölcsönzött kifejezések mentén, metafora szerűen a szabályszerű küzdelemről, valamint a nemes harc megharcolásáról, a futás elvégzéséről és végeredményként a hit megtartásáról szólt.

Ma pedig - ismét csak az olimpia apropóján - tovább folytatva ezt a kézenfekvő sport- és hit gondolati párhuzamot, megint két újszövetségi Ige került elénk. Kontextusából kiragadottan Pál apostol filippieknek írt szavai így hangzottak: „...Ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..." A másik nagy apostol, Péter pedig már azt mondja:  „...Elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét." Az első a futás milyenségéről, minőségéről, színvonaláról beszél, a második pedig már a cél eléréséről.

Pál az olimpikonok - esetleg talán a maratoni futók - végső hajráját látja lelki szemei előtt, amikor e sorokat írja. Nincs immel-ámmal poroszkálás. Koncentrált nekifeszülés van! A nekifeszülés itt a feszült figyelem célra koncentrálását, mint szellemi munkát s egyidejűleg a biológiai adottság, az izom-erő koncentrálását, mint fizikai munkát, mint erőbedobást festi meg ilyen szép képben. Merthogy életfutás, életküzdelem van. Nem csak a stadion küzdőterén, hanem az élet véghetetlen színpadán is. Ha úgy tetszik - Radnóti szavaival élve -  „Erőltetett menet" van. Áttételes, jelképes értelemben majdhogynem élethalálharc van. Ez nem megy másként, csak ha nekifeszülök. Ahogy Pál.

A cél pedig, jelképes értelemben a csúcs - innen jön az olimpiai csúcs, a világcsúcs - kézzelfogható értelemben pedig a babérkoszorú. Ó, a babérkoszorú! Nem ám mindig kitüntetés, első díj, arany fokozat formájában. Nem ám ahogy a fiatalok mondják, hogy ez király. Hanem ennél sokkal hétköznapibban. Az a baj, hogy elanyagiasult világunk embere különösen az utóbbi időben inkább a közgazdasági-banki-világbanki terminológiát, a hiánycélt preferálja gondolataiban, a kifejezéstárában és a szóhasználatában. Ahelyett hogy megpróbálnánk tudatosan és következetesen elérendő célként értékelni egy jó szót, egy mosolyt vagy egy könnyes szempárt, amikor valaki éppen köszönetet mond nekünk valamiért. Péter apostol természetesen sajátos célról beszél: a lélek üdvösségéről. De hát van ennek már bőven földi vetülete is.

Végezetül ide kívánkozik záró kontextusként egy másik  Ige, amit Szent Pál a rómaiaknak ír ama  bizonyos babér összefüggésében így: „...Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." (Róma 9:16)

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész