Lezajlott a harmincadik nyári olimpia. A magyar szereplés mérlege: 8 arany, 4 ezüst és 5 bronz. Ez egy nagyon hálára indító helyezés.

A megelőző két hétkezdő meditációnk gondolatmenetét óhatatlanul erősen befolyásolta az egész világ figyelmét magára vonó gigantikus tömegrendezvény hangulata. Felidéztük az Igéből, hogy Pál apostol milyen abszolut biztonsággal nyúl az ókori sportnyelv egyes fogalmaihoz, amikor azokat mondanivalójához applikációként adoptálja. Hallottunk Tőle a szabályszerű küzdelemről, a nemes harc megharcolásáról, a futás elvégzéséről, a cél felé igyekvés során a nekifeszülés, vagyis a finis körben a célnak történő valósággal nekidőlés fontosságáról, no és természetesen az apostol számára legfontosabbról: a hit megtartásáról. Végül a másik géniusz, Péter apostol reményteljes üzenete tette fel a koronát az optimális végkifejlet prófétai megelőlegezéséről: „...Elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét." (I.Péter 1:9)

Ma ugyancsak az Ő gondolatmenete kerül elmélkedésünk  középpontjába, újabb apostoli levél töredéke néhány szaván keresztül, amelyek a hit fogalmára fókuszálnak. A hitre, amely több annál, mint elhinni, hogy Isten létezik.

A hit ugyanis egyúttal azt is jelenti: hisszük, hogy Isten betartja ígéretét. Vagyis: ezzel máris ott vagyunk a szavak és a tettek hiteles egységénél. Azaz: a hit valamiféle belső bizalom is. Arra nézve ugyanis, hogy Istenben nem fogok csalatkozni!

A reformáció eszmeáramlatának egyik karakterisztikus compendiuma, az egykori pfalzi választó-fejedelemség fővárosában, Heidelbergben, 1563-ban Ursinus Zakariás és Olevianus Gaspár hittudósok tollából megjelent   Heidelbergi Káté 21. kérdésében így fogalmaz: Mi az igaz hit? Válasz: Nemcsak oly bizonyos ismeret, amelynélfogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az  Ő  Igéjében  nekünk  kijelentett,  hanem szívbéli bizodalom is, melyet a Szentlélek az evangélium által munkál bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és boldogságot ajándékoz, ingyen kegyelemből, egyedül Krisztus érdeméért. Ez lehetne akár a keresztyén hittanrendszer egyik rövid foglalata is. Merthogy ebben a definíció szerű megfogalmazásban az is benne van, hogy ha Istenhez hasonlóan hűségesek vagyunk, betartjuk ígéreteinket, mint Ő, akkor ennek megvannak a pozitív következményei. Ahhoz, hogy valaki az élet egynémely területén, avagy akár az élet teljes volumenében rendre messzebbre merészkedjék másoknál - új gondolatokat, új alternatívákat tegyen próbára, úgy, hogy közben kiálljon meggyőződése mellett is - hitre, mégpedig szilárd és mélyen horgonyzott hitre van szüksége.

Mai alapigénkben több jótékony fogalmat sorakoztat fel az apostol, amelyek azonban az Ő olvasatában legalábbis egy tőről fakadnak. Vagyis: szerinte a hit a princípium, amelyben s amely által lehetséges aztán leginkább felmutatni az igaz emberséget, az ismeretet, az önuralmat, az állhatatosságot, a kegyessséget és a szeretetet. Figyelemre méltó a sorrend. A hit után második helyen áll az igaz emberség és harmadikként az ismeret, (régebbi fordítás szerint) a tudomány. De ha már a tudománynál tartunk, Ferund Tamás agykutató nemrégiben kapta az újságírói kérdést:  „A tudomány olyan sok mindenre adott anyagi magyarázatot, mintha már nem is lenne lélek. Biztos a hite?" Válasz: „Igen, mondhatni egyre biztosabb - fogalmazott a tudós, majd folytatta. - A Teremtő-eredetű, és a tér-idő dimenziókon kívüli létre is meghívást kapott lélek nem ugyanaz, mint az anyagi agy működésének eredményeként létrejövő  különböző   tudati   állapotok,   kognitív   folyamatok összessége.   Az  anyag   fejlődésének  legkomplexebb  terméke valóban az emberi agy, amely képes kitermelni magából az elmét, a tudatot, a gondolkodó képesség különböző szintjeit. De nem a lelket. Nem az élet értelmét és Istent kereső én-tudatot, a jó fogalmát veleszületetten ismerő szabad akaratot. Az anyag evolúciója az emberi agy formájában érte el azt a komplexitást, hogy képes legyen befogadni az isteni eredetű lelket, amely így képessé vált arra, hogy megnyilvánuljon az anyagi világ számára." (Demokrata, 2012. május 2.) Hámori József professzor pedig így nyilatkozik a kérdésről: „...Sok természettudósban - magamat is ide értve - a tudományos világfelfogás és a hit nagyon jól megférnek egymással. Néhány nagy agykutatót említek példaként: Sherrington, Eccles, mindketten Nóbel-díjasok, vagy Szentágothai, akik az agyi-idegrendszeri pszichés jelenségek magas szintű tudósaiként egyúttal vallásos, hívő emberek voltak..."

Végül a mai üzenet summája még egyszer (ezúttal az archaikus Károli-fordításban): „...A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt...mértékletességet...tűrést...kegyeséget...szeretetet..." Merthogy a tudomány ezeknek édes testvére...

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész