Ki-ki bizonyára tudna mesélni arról, melyik volt az az esemény, amely különös hatást gyakorolt a lelkére. Merthogy kétségkívül voltak lélekemelő pillanatok. Számomra a legmeghatóbb epizód az volt, amikor az úszó világcsúccsal arany érmet szerzett Gyurta Dániel a sikere pillanataiban ujjával az égre mutatott. Később a vele készült interjúban a kérdésre, hogy miért tette ezt, azt válaszolta: ez hadd maradjon az Ő titka. Tény, hogy az interjúban azt is elmondta: az aranyéremről pontos másolatot készíttet s oda ajándékozza fiatalon hirtelen eltávozott barátja, a norvég úszóbajnok Alexander Dal Oen családjának. Nyilván neki intett a mennyei világba - vélik némelyek. Mások számára pedig kézenfekvőbbnek tűnik, hogy mutatóujjának felfelé tartásával azt akarta demonstrálni: az égieknek, azaz személy szerint Istennek köszönheti a világra szóló sikert. Vagyishogy Istené a dicsőség. Mindegy is, hogy miért  mutatott  felfelé.  A  lényeg az, hogy felfelé mutatott. Nem lefelé, nem az edzőjére, nem önmagára, mint aki a - lám milyen - sikeres teljesítményt nyújtotta. Hanem felfelé. Emlékezve és emlékeztetve arra, hogy van ott fent Valaki, az Úr, Aki a norvég bajnokot már magához szólította oda fel, de Ő még itt lehet és hírnevet szerezhetett a magyar nemzetnek. Így is lehet bizonyságot tenni a hitünkről.

Szóval láthatóan, érzékelhetően rendkívül széles az a paletta, amely körül öleli a világverseny élmény leltárát. Mégpedig mind a versenyző, mind a szemlélő nézőpontjából.

A német sportolókat két sportlelkész kísérte Londonba és a több mint két héten át tartó játékok teljes ideje alatt mindenki számára rendelkezésre álltak. Hogy ösztönözzék, ha kell vígasztalják, erősítsék a versenyzőket. Alkalmasint azonban - ígény szerint - a különböző stábokat alkotóknak vagy bárkinek a lelkét is készséggel gondozták. Hans-Gerd Schütt római katolikus és Thomas Weber protestáns lelkész nem unatkozott. Utóbbi nem mellesleg sportfelelősként a Németországi Protestáns Egyház, (az EKD) elnökségének tagja, a Wuppertalhoz közeli Gevelsberg lelkipásztora. Állítólag „nagyüzem" volt náluk. Ennél több nem került nyilvánosságra - már csak a gyónási titkok természetrajza miatt sem.

A különleges lelki szolgálat monitorozási eredményeinek összegzése viszont folyamatban van. A megfigyelések egyik fő iránya értelemszerűen az egyéni sportteljesítmények és a hit összefüggéseinek szisztematikus vizsgálata. A tárgybani elemzés hátteréhez hozzá tartozik: a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) betiltotta a küzdőtéren bármely hitvalló vallási jelkép-, valamint gesztus megjelenítését, illetve  produkálását. Elképzelhetetlen tehát - a NOB fontoskodása szerint - hogy mondjuk egy aranyérmet nyert keresztyén érzelmű  sportoló  az  öltözőben  gyorsan felhúzzon egy pólót, amelyen ott a felirat: Jézus szeret  engem! (Hurrá! Ez ám aztán a teljes gondolati-, világnézeti- és vallási  világszabadság! Vagy talán inkább ez ama bizonyos káros-kóros, kegyetlen, dilettáns világliberalizmus? - Teszem én hozzá.) Mindegy. Maradt az erre a célra kiépített vallási centrum. Naná, hogy ilyen körülmények közt magátólértődőn szignifikánsan megnőtt az individuális lelkigyakorlatok lehetősége iránti érdeklődés, mind a sportolók, mind a közönség részéről. Markus Bechtold, az evangelisch.de internetes portál újságírója interjúiból megtudható: a londoni olimpiai faluban felépített interfaith centerben, a mindenféle vallások hitvallóinak kialakított központban minden áldott nap jelentős számban voltak rendkívül népes látogatottságú istentiszteletek, meditációk. Köztük nem valamely valláshoz vagy felekezet szertartási rendjéhez igazodó, de - úgymond - a belső békét mindenképp elősegítő, tágabb értelemben vetten  ökumenikus, illetve interkonfesszionális alkalmak is.  Általános tapasztalat szerint a sportolók a küzdelmüket követően tömegesen jöttek a vallási centrumba. Ki hálaadásra, ki pedig „csak" meditációs csöndre vágyva.

Merthogy a küzdőtéren reflektorfényben lévő versenyzők ott, azokban a sorsdöntő pillanatokban átélik Jézus Krisztus szavainak mélységes súlyát: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" Ez itt a nagy kérdés. Akárhogy is van, a hit mindenképpen segít az embernek, hogy lehetőleg minden képességét latba vetve nyújtson esetleg maximális teljesítményt  - olimpián és azon kívül. Az élet mindennapjainak véghetetlen küzdőterén is.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész