Bár már többször is lecsengették - lecsengettük mi magunk is, ebben a kis közösségben is - a londoni olimpiát, maradt még bennem vele kapcsolatosan egy sor gondolat. Ezért aztán mégis csak visszatérek még rá. Akárhogy is van, négyévente van ez a különleges versenylázas időszak az emberiség számára, ezért aztán a lelkünk rezdüléseiben is lehet nagy visszhangja.

Elsősorban is a múlt hétfői Ige kapcsán gondoltam a visszapillantást még mindig - amelyet az időbeni korlátok szigorúsága miatt akkor nem igazán volt lehetőségem az elhangzottaknál bővebben kifejteni. Azt hallottuk múlt hétfőn: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Máté 16:26) Nos, a mai Ige valahol a paraleljét adja ennek: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek."

Azt akarja ezzel mondani az Ige, hogy mégsem kell az embernek törvényszerűen a lelkében kárt vallania. Itt látszik nagyon szembeötlően az Ige dialektikája.

A múlt hétfői Ige ugyanis azt mondta: hiába a nyerés, hiába a nyereség, ha az ember  lelkében kárt vall. Ma pedig azt halljuk: igenis meg lehet nyerni nem csak az olimpiát - valóságosan és jelképes értelemben egyaránt - de vele együtt, a sikerrel együtt a teljes életküzdelmet, beleértve a lélek megmentésére irányuló életharcot is meg lehet nyerni.

Egy ára van csupán ennek: a hit. Amelynek összetevőit Szent Pál apostol máshelyütt - a Filippi levélben - így analizálja: „...Azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítélem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján..." (Filippi 3:7-9)

Ez lenne a dolgoknak ama bizonyos átértékelése. Krisztusi módon, krisztusi szemüvegen át minden átértékelődik, jó esetben átértékelődhet.

Most ne ejtsünk szót arról - talán majd ha Isten megengedi érnünk, akkor jövő hétfőn - hogy milyen kontextusban, milyen körülmények között hallja audícióval is párosuló vízió során  Szent Pál apostol ezeket a szavakat a Szentlélek Istentől. Most az üzenet tartalmi lényegére helyezzük a hangsúlyt!

„Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket..." Ez egy klasszikus közvetlen isteni kijelentés, kinyilatkoztatás. Ezen a különleges módon közeledik Pál apostolhoz is, de rajta keresztül az olvasóhoz is a lényegre koncentráló isteni akarat közlése, amely az apostol Galáciabeliekhez írott levele 1. fejezetének 15,16. versében már így summázódik: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel." Azaz: eldőlt benne, milyen irányba kell haladnia. Miért ez a látványos, tudatformáló és személyiség formáló elhívás? „...Hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek." Vagyis: nagy a tét. Már közösségivé terebélyesedett a missziói felelősség. Pál egy géniusz. Látható: nem csak kiváló rétor, hanem igazi bölcselő.

Megnéztem a textuáriumomban: a három hónap híján három esztendő alatt összesen 42 alkalommal képezte a meditációnk alapját az Ő briliáns gondolatmenete. Ez a mai Ige a sötétség és világosság ellentétpár felemlítésével sokkal konkrétabb és sokkal modernebb, mintsem gondolnánk. Ennek széleskörű adoptálása volna ma a célravezető számos összefüggésben. Hogy ez a bizonyos sötétség hogyan lett látványos külső körülmények között világossággá, igazi megvilágosodássá az Apostol esetében, arról - reménység szerint - majd mához egy hétre hallunk.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész