A mai Vörösberény, középkori nevén Szárberény a veszprémvölgyi apácák birtoka volt, amelyek a következő községeket foglalta magába: Vörösberény, Máma (Balatonfűzfő), Sándor (Kenesétől észak nyugatra) és Balatonfőkajár. Géza fejedelem a bizánci apácákat Veszprémbe telepítette. A kolostor a püspökséggel együtt központja lett a környék vallási és gazdasági életének.
Az első királyunk Szent István neve alatt fennmaradt tíz oklevél között különleges helyet foglal el a veszprémvölgyi monostorról szóló. Ennek nyelve görög. Eredetileg 997-1002 táján, vagy 1010 után írhatták, de ez nem maradt fenn eredetiben. 1109-ben íratta át Kálmán király görög és latin nyelven. Vörösberény egyháza említésével 1290-ben találkozunk először. Szent Marton tiszteletére épült, s anyaegyháza volt Kenese, Máma, Sándor, Csittény és Padrag leányegyházainak.
A XX. század elején Vörösberény keleti szegélyén, a Lokhegyen és Plank-féle telken végeztek régészeti feltárásokat. A szakemberek népvándorlás kori síremlékekre bukkantak. Ami a templomot illeti, a XI-XII. században már állnia kellett. Valaha ugyanis temető vette körül, amelyet később szüntettek meg. A sírok nagy részét ismeretlen okok miatt felszedték, de az újkóri sekrestye alatt megmaradt temetőrészen a feltárt sírokból X és XI. századra utaló ún. „S"végű hajkarikák, sőt IV. századi római pénz is előkerült.
Maga a templom titulusa is XI-XII. századi eredetre utal. S ha ehhez még hozzávetjük, hogy az egyik legrégibb oklevelünkben, a veszprémvölgyi apácák Szent István adománylevelének Kálmán király által kiadott megújításában Szárberényt 1109-ben már, mint 54 házzal rendelkező falut említik, a korai egyház léte mindenképpen indokolt. Még a XII. században bővítették a templomot déli irányban.
Ez a templom festet kazettás síkmennyezetű volt. A gótikus átépítéséről nincsen adatunk, de feltehetően a XIV-XV. században került erre sor. A (gótikus) sekrestye ebben az időben lett része a templomnak. Természetesen nem műrészletekben gazdag gótikus építményről van szó, csak falusi templomainkra jellemző szerény kialakításról.
1552-ben Veszprém török kézre kerül. A zalai főesperesség egy fennmaradt 1554. évi kánoni látogatásnak jegyzőkönyve siralmas állapotokról számol be. A papság nagyobbik része nem végzett magasabb iskolát. Nem csoda, hogy tájékozatlanok és határozatlanok voltak a kibontakozó protestantizmussal szemben.
A környék református hagyományai Dévai Bíró Mátyást tartja a Dunántúl református misszionáriusának. Erre hivatkozik Az Út (Országos Református Hetilap) 1951. augusztus 19-25. számában Bottyán János is egy cikkében, amikor Vörösberényről így írt:"A templomban a reformáció kora óta sok nevezetes lelkipásztor prédikált. Mindjárt az elsők között Dévai Bíró Mátyás, a reformátorok közül az egyik legmunkásabb és legbátrabb, aki nem csak hatásának nagyságáért, hanem bátorságáért is neveztek kortársai magyar Luthernek."
1567-ben Vörösberény is török kézre kerül. A sanyargatott nép az új hitben keresett vigaszt.
1618-ban Vörösberényben már református lelkész (prédikátor) van. Ettől kezdve templom további sorsát az határozta meg, hogy melyik felekezet kezén volt. Abból, hogy a reformátusok elfoglalták és használták, arra következtetünk, hogy nem volt teljesen romos. A templom további történetéről, állapotáról és az építkezésekről a hirtelen felgyarapodott írásos adatok - vizsgálati jegyzőkönyvek, tanúvallomások, kérvények, birtokviszonyért folyó pereskedések stb. számolnak be.
1625. május 15 -én II. Ferdinánd király Dalos Miklós győri püspökre bízta a birtokot. 1626. augusztus 5-én pedig elrendelte, hogy a katolikus megújhodás - számunkra csak ellenreformáció - harcos szerzetesrendjét, a jezsuitákat telepítse a székvárosba, akik nevelési gimnáziumot kellett létesítsenek. 1629-ben Dallos Miklós betegségére hivatkozva lemond megbízatásáról. Ekkor királyi parancsra Sennyei István veszprémi püspök lesz a birtok gondozója, majd 1631-ben Dávid Pál, ugyancsak veszprémi püspök. Bár II. Ferdinánd király már 1625. május 15-én Dallos Miklós győri püspökre bízta a veszprémvölgyi apácák gazdátlanul maradt birtokát a jezsuiták azt még sem foglalhatták el csak III. Ferdinánd 1638. március 15-én kelt birtokba iktatása után. A birtok a következő községek területén volt: Vörösberény, Kenese, Máma, Sándor és Balatonfőkajár. Kisebb birtokok voltak Veszprémben a hajdani kolostor körül, ezen kívül Padragon, Vámoson és Körmenden.
A vörösberényi plébániában fellelt 1646/66. évi urbárium név szerint sorolta fel a jobbágyokat. Berényben 24 egésztelkes és 12 féltelkes jobbágy volt.
A jezsuiták az 1606-os bécsi béke vallásügyi cikkelyeire és földesúri hatalmukra hivatkozva 1700. június 16-án császári katonaság segítségével visszafoglalták a reformátusoktól a vörösberényi, Árpád-kori templomot. Ezt egy 1723-ban kelt jelentésből tudjuk, amit a jezsuiták győri rektora a Helytartótanácsnak írt. Az 1700-as visszafoglaláskor a falu lakósaitól írásbeli nyilatkozatot vettek, hogy a templomot plébániaházat és iskolát a katolikus vallásnak „önként" örökre átadják. A falu népe kötelezi magát a plébános, a mester javadalmazására, teplomjárásra, gyermekeik katolikus iskoláztatására, a földesúri szolgáltatások teljesítésére. Amennyiben ezeket a kötelezettségeket megsértenék hajlandók a földesúrnak bírságot fizetni. Ez felgerjesztett egy 73 évig fennálló viszálykodást a templom birtoklásért, ami némelykor heves gyűlölködésbe és keresztyénekhez méltatlan tettekbe is torkollott
Hat évvel később a császári katonaság igénybevételével kikényszerített szerződés replikájaképpen fogalmazódott meg 1706. március 21-i keltezéssel Bercsényi Miklós falunak adott menlevele. Íme az okirat:
„Én Szekesi Gróf Hercsenvl Miklós Nemes Ungh-Vármegyének Feő Ispánnya, Méltósígos Felsővadászi Rákoczy Ferenc, választott Erdélyi Fejedelemnek és a Magyar Haza szabadságaért öszse szővetkezett Nemes Magyar Ország s minden hadainak Feő Generálissa. Adom tudtára mindeneknek, az kiknek illik ez Levelemnek rendiben. Hogy nemes Veszprém Vármegyében lévő Vörös Berény nevű falunak lakossai, emlétett Méltósgos Fejedelem, és az Confoederált Nemes Magyar Haza Hűségére Hajolván, szemelyekben ingó és ingatlan belső és külső s akár mely névvel nevezendő Javokkal es Jószágokkal ezen Levelemnek erejével Specialis Protectio alá vétetődnek.
Paracsoltatik ezért nevezett Méltóságos Fejedelem és azon Confoederált Nemes Magyar Haza Húségében lévő Lovas és Gyalog Tiszteknek s egyéb Vitézlő Rendeknek közönségesen, és mindeneknek, megh nevezett Helységh Lakossinak személyekben Jószagokban, marhájukban, akár mely néven nevezhető Javokban, kárt tenni és tétetni háborgatni és háborgattatni, Templomokat, Parochiákat, Oskolákat, hatalmasan felverni, veretni ne merészellenek, ne is engegyék, Tisztinek fejének s életének érdeme szerint való elvesztése alatt.
Praesentibus perlectis exhibenti restituitis. Jelenlevőknek felolvasva, bemutatónak visszaadandó H.J.)
Költ Vezprémben Die 2I Martyi Anno 1706 Bercsénvi Miklós sk. Pecsét"
A templom első (1700-ban) visszafoglalást követő első plébánosa az alig 27 éves Ujvendéghy János lett, akit 1699-ben szenteltek fel. Két év múlva, 1702-ben már az 56 éves Pais Andrást iktatták be Vörösberényben. Ő a kuruc háború kezdetéig működött békességben, Ekkor már egy erős református mag élt itt, amikor egyfelől a helyiek zaklatása másfelől a kurucoktól való félelme miatt, - minden közvetlen kényszerítés vagy bántalmazás nélkül, - téli időben elmenekült. Ezt megelőzően a Rákóczi szabadságharc idején a fejedelem kurucai előbb kegyetlenül megverték majd elűzték a kenesei, a fokszabadi, a kajári, és a hajmáskéri plebánosokat.
De csak rövid ideig tartotta meg, mert Rákóczi szabadságharc idején 1707. szeptember 5-én a kurucok a jezsuiták birtokait lefoglalták és Tallián Ádámnak 1000 Ft és 200 akó borért bérbe adták. A rövid, alig 7 évig tartó katolikus birtoklás idején épült a sekrestye s valószínűleg a lerombolt oltárokat is helyreállították. Mindezt a reformátusok később újra lerombolják, az újabb foglalás eredményeként.
A szabadságharc lehanyatlása után 1713-ben azonban a jezsuiták újra átvették a birtokot valószínű, hogy a templom nélkül, mert a szatmári béke után a jezsuita elöljárók kezdeményezték a jobbágyközségeikben a katolikus templomok visszaszerzését.
1721 júliusában a vármegye részéről Vizkerethy József főbíró és Szent-Miklósy Sándor megyei esküdt vizsgálja ki a vörösberényi helyzetet. 50-60 tanút hallgatnak ki. Magyar György 75 éves berényi tanú azt vallja, hogy a falúban református lelkész működik, a katolikus hívek száma kevés, mindössze 6 személy.
1736-ban két jezsuita elhagyja berényt, mivel úgy mond még miséző helyük sincs.
1737 körül a reformátusok hozzálátnak a templom restaurálásához, igyekeznek azt minél jobban átalakítani, miközben állandó perlekedés folyik a tulajdon jog miatt. Megváltoztatják az ablakokat, leszedik a kereszteket a toronyról és a tetőről. Ez az ideiglenes helyreállítás 1745-re készült el, a kórus festett deszkájának egykori felirata szerint („Tiszteletes Nemzetes Szentpéteri József Uram Prédikátorságában Anno 1745 die 9. juli").
1739-ben a reformátusok templomukat védelmi célból lőrésekkel ellátott magas kőfallal veszik körül, azzal a céllal, hogyha kell fegyverrel is megvédjék jogaikat.
1747. március 26-án a kerületi esperes Borsothy Péter mezőkomáromi plébános kánoni látogatást végzett Vörösberényben. Jegyzőkönyvben leírja, hogy a vörösberényi templomot a reformátusok használják, ám a jezsuita atyák úgy döntöttek, hogy a szép nagy templomról örökre lemondanak. Ez ellen az esperes ünnepélyesen tiltakozott.
1748-ban a templomért folyó harc látszatra egy kicsit nyugvó pontra jutott, amikor a jezsuiták Loyolai Szent Ignác tiszteletére egy kis kápolnát építettek. Itt rendszeres lelkipásztori munka folyt.
1749 óta állandó jezsuita misszionárius tartózkodott Berényben, aki rendszeresen vezette a katolikus anyakönyveket. Bizonyos utalások arra mutatnak, hogy ez idő óta egy jezsuita atya is itt tartózkodott, mint jószágkormányzó. 1749 január 4-én Szegedi János győri rektor utasította, hogy Szent György napjáig a református lelkészek (Vörösberény, Kenese, Padrag) hagyják el a falvakat. A reformátusok Mária Teréziához fordultak, hogy lelkészeiket és vallásukat megtarthassák. A királynő február 4-én a helytartó tanács útján utasította a megyét, hogy akadályozza meg a lelkészek eltávolítását.
Ebben az évben a lőréseket felsőbb utasításokra befalazták és csak a műemléki restauráláskor bontották ki újra. Ezek az okleveles adatok cáfolják azt a közhiedelmet, hogy a vörösberényi református templom középkori „vár, illetve erődtemplom"volt. A műemléki feltárás igazolta, hogy mint minden középkori templom körül itt is temető volt. Ezt természetesen kőfallal övezték, de ez távolról sem volt várszerű erődítmény.
Ugyan ebben az évben április 18-án Szegedi János egy öreg jezsuita pátert küldött, aki nagyszámú szolgák kíséretében kérte az akkor prédikátortól Göböl Gáspártól a templom kulcsát, de ő nem adta oda. Kérte az öreg bírótól és a négy esküdttől is, de ők is tiltakoztak. Büntetésből őket akkor kalodába zárták. Ezt követően a templomfoglalók létrával átmásztak a kerítésen, egy ablakon át betörtek a templomba, majd zárat cseréltek. A páter egy plébánost is állított, de ő hiába misézett senkit se lehetet arra kényszeríteni, hogy a templomba járjon. A plébános elhagyta a falut.
1770-ben a református egyház kérelemmel fordul a vármegyéhez a torony és a tető „reparációja" végett.
Egy 1758. szeptember 17-én kelt jegyzőkön feljegyzéséből megtudjuk, hogy a győri jezsuiták úriszéke egy gyűlést tartott Berényben az ott épített kastélyban. Ekkor tehát már állt a rendház a mai formájában.
1773. július 13-án a jezsuita rendet feloszlatták és a Királyi kamara vette kezelésbe a birtokot.
A rend eltörlésével végre nyugvópontra jutott a templombirtoklásért hetven évig tartó küzdelem. Ezután a templom végleg a reformátusoké marad, mert minden felszólításnak, erőszakos kisajátításnak ellenállnak. A reformátusok ettől fogva békében birtokolják a templomot.
1785-ben a református egyház újra kérelemmel fordul a vármegyéhez a templom renovációja végett. A templom felújítását 1789-ben fejezték be. Ekkor kapja végső, azaz 1966. évi helyreállítás előtti formáját a templom a csehsüveges boltozatos belső térrel.
A takarékosságra utal, hogy a boltozatokat a födém mennyezetnél is mélyebbre helyezték, mert így nem kellett kiegészíteni teljes magasságban a falkoronákat. A gótikus ablakok átalakítása előnytelenül változtatta meg a templom képét. Ez azonban nemcsak az építtetők ízlésén múlott, hanem azon is, hogy a XVIII. században a protestáns templomok építésénél nem engedélyezték a régi műformák alkalmazását.
A műemléki helyreállítást 1967-ben Schőnerné Pusztai Ilona építészmérnök tervei szerint végezték. A helyreállítás a templom XVIII. századi állapotát őrizte meg, azzal a különbséggel, hogy a reformátusok által a nyugati és keleti oldalon emelt karzatokat (a templom két rövidebb oldalán) megszüntette. A keleti oldalon a középkori szentély és mellékkápolna helyének érzékeltetésére, a járószintet közel egy méterrel megemelte. Ez volt a szentély és kápolna eredeti szintje, amelynek visszaállítása épp oly dokumentatív jellegű, mint a különböző korokból származó falnyílásmaradványok bemutatása a templomkülsőn.
Az úrasztalát, a szószéket és a Mózespadot díszítő széki mintázatú terítőket a 80-as években az Almádiban működő kézimunkakör szorgos asszonykezei készítették.
Az orgona
Az egymanuálos, 2 regiszteres orgona Kerékgyártó István[1] debreceni orgonakészítő műve. Csonka Ferenc lelkészsége idejében, özvegy Héring Istvánné született Kovács Zsófia adományából 1899-ben készült el és 1200 forintba került.[2]Az 1969-ben befejeződő műemléki feltárást és templomfelújítást követően, mivel elbontották a karzatokat, az orgona a budakeszi református egyházközség tulajdonába került.
Az úrvacsorai nagykelyhet idős Győrffy Lajos, a nemesvámosi lelkész vette 1981-ben.
A keresztelő tányért is ő adományozta Kurucz György születésnapja alkalmából.
Pámer Nóra és Horvát József nyomán összeállította Faust Gyula
[1] A 18. sz. végétől egyre több m. ~ (Szabó Ferenc, Bakos Károly és fia, Fazekas János, Kovács István és fia, →Országh Sándor és fia, Szalay Károly és fia, Gyula, Kerékgyártó István) nyitott műhelyt, általában 2-6-8 dolgozóval. Több ~ zongora-, olykor harmóniumkészítéssel is foglalkozott. Hangszereik ipari és egyh. kiállításokon szereztek elismerést. In. http://lexikon.katolikus.hu/O/orgonaépítő.html
[2] Thury Etele in Dunántúli Protestáns Lap 1899. évi. X. évf. 14. április 2. szám.