2013. május 24. reggel 7 óra: mindenki ott van a kultúrháznál, sátrak, székek, asztalok keresik a helyüket. Mielőtt munkához látnánk, olvasok egy verset a mai napi igéből, körben állva megfogjuk egymás kezét és imádkozunk. Kezdődhet a munka, kialakítjuk a helyszíneket, kirakjuk a tájékoztató feliratokat. Közben a meghívott szervezetek képviselői az út másik oldalán a főzéshez készülődnek, az utca végén a polgárőrség kifeszíti az utat lezáró szalagot, hogy a gyerekeket még nagyobb biztonságban tudhassuk a nap folyamán. Megérkezik a Palánta misszió, a büfé már kész, hogy kávét főzzön, a hangosítás működik a teremben, lassan jönnek a gyerkőcök is. A nap első programja elkezdődik. Innentől kezdve pörgés, egyik program a másik után. Mindenki teszi a dolgát, minden rendben megy, néha egy-egy esőfelhő feltűnik az égen, de a felszálló fohászok tovább repítik. Köszönöm Uram!
Elkészült az ebéd. Nem férnek el a sátorban, pedig úgy éreztem nincsenek sokan. Köszönöm Uram! A délutáni program előtt mégis esik néhány csepp eső, kis ijedtség, újabb ima, győzködöm magam: hiszen reggel elhittem, amit mindenkinek mondok: Csőszön ma nem fog esni az eső! A gyerekprogramot azért szabadtérről az étkezősátorba költöztetjük, amit gyorsan át kell rendezni. 2 óra van, Holló András utolsó pillanatban érkezik, a hallgatóság sorai igen hiányosak. Közvetlensége, jókedve hamar feledteti a körülményeket és már csak a hitvallásra figyelünk: “ …a kerekesszék Isten szeretetének jele, ajándék, amiben őt lehet szolgálni!” Hát így is lehet! Köszönöm Uram!
Gyorsan átfutok megnézni Ritát, aki a Vasárnapi Iskolai Szövetségtől jött, hogy a gyermek evangelizációs programot megtartsa. Még játszik a gyerekekkel, akik nem akarnak elmenni. Jó volt velük dolgozni, aktívan vettek részt, meséli örömmel. Egyre inkább érzem: kevés a „köszönöm Uram”.
Pintér Béla idejében érkezett, tesztelte a technikai feltételeket, ami aztán a koncert alatt néha mégis sztrájkolt, de hát énekelni zenei aláfestés nélkül is lehet. Már csak néhány perc a kezdésig, minden szék megtelt, de az emberek csak jönnek, csak jönnek. Behozunk padokat a kinti sátor alól, megtelnek, a gyerekek a földön is ülnek. Már csak egymásra nézünk a szolgáló csapattal és sírva énekeljük: „Dícsérlek Uram!” Közben megérkeznek az érdi baptista ifisek Varga Gyuri testvérünkkel, akik az ifjúsági programot hozták a fiataloknak. Ők már tényleg csak a folyosóról nézik a koncertet, be nem férnek.
A koncert után a terem gyors átrendezése és kezdődik a Teaház. A fiatalok még energikusan futkosnak a játékok közben, mi már fáradunk és lassan leroskadunk, hallgatjuk a tanítást: Ma válaszold meg magadban a kérdést: „TE, kinek mondasz engem?” és ha a válaszod az, ami Péteré volt: „Te vagy a Krisztus.”, akkor mondd ki ezt imádságban. Újabb csodát élhetünk át, amikor néhány fiatal válaszol a hívásra. Szeretetvendégség, beszélgetés aztán elbúcsúzunk az érdiektől. Gyors egymondatos összegzések a mindvégig kitartóktól, csupa pozitív dolog, minden jó volt. Énekeljünk valamit, mielőtt elmegyünk! Mit? „Áldásoddal megyünk, megyünk innen el” – mondja Ricsi, mindig ezt szoktuk, ha útra kelünk. Ez jó választás volt válaszolom, és énekelünk. Azóta napok teltek el és bár sokat beszélünk róla még sem felfogni, sem látni nem tudjuk mennyi áldás adatott nekünk reggel 7-től este 10-ig. Tudom kevés a „Köszönöm Uram!”
Vaizerné Molnár Erzsébet