A tábori hét témája igen aktuális volt mindannyiunk számára: családi élet az ige tükrében. Mindennap egy-egy bibliai család életét dolgoztuk fel hat különböző korosztályú csoportban (óvodások, alsósok, felsősök, ifjak, nők és férfiak) egy általunk előre kidolgozott terv szerint. Az egész életre szóló döntésektől indultunk el (Mária és József esete), átbeszéltük saját családi életünk jelentős kérdéseit, miközben tanulmányoztuk Jákób és Ézsau nevelésének visszáságait, József életének mélypontjait a testvéri irigység következményeképpen, és eljutottunk oda, ahol már Kornéliusz képes volt megvallani az egész háza népével a Megváltóba vetett hitét.

Persze sokat formálódtunk mi magunk is, és itt nem csupán a foglalkozások beszélgetéseire gondolok, de a mindennapi közös szabadidős tevékenységek, a hosszú túrák, a vízparti fürdőzések, a konfliktusok együttes kezelése közben mindannyian beláttuk: a mi kis családunk a gyülekezeti nagycsaládon belül egy kicsi egység, amely az EGÉSZségről szól. Megéltük valóságban most is, hogy mindannyian egy nagy testnek vagyunk részesei, amelynek feje Krisztus, és ahol senki nem haszontalan, mindenki a helyén lehet. Nem hiányozhatott egyik este sem a hosszú éjszakába nyúló csoportos és egyéni beszélgetések sora a tábortűz mellett és mindez elképzelhetetlen lett volna a pótvacsora (zsíros kenyér hagymával, keksz lekvárral, szotyi és társai). Nagy mélységek és őszinte mondatok tárultak fel, talán eddig meg nem fogalmazódott valóság. A tábor csúcspontja az utolsó esti (vagy éjszakai?) tábortűz volt, amikor bűnvallomásunkat követően bűneink lajstromát hagytuk megsemmisülni a lángok között.

A tábor egészét jellemezte a csoportos, ill. kötetlen beszélgetések jelenléte. Fontos momentumként hadd említsem meg a csütörtök esti filmvetítésünket, ahol a Tűzálló (Fireproof) című filmet tekintettük meg, amely jelentős kapcsolódási pontot jelentett sokunk életére nézve. Nagy tanulságul szolgált mindannyiunknak, segített meglátni, hogy milyen nagy a felelősségünk családi kapcsolatainkban.

Nehéz volt egy hét után újra hazatérni, hiszen valóban pihenés és egység jellemezte a tábor hetét. Vigasztalás, hogy nem utoljára láttuk egymást, és a beszélgetések csak elkezdődtek, és péntekenként újra folytatódnak a harmincasok körében. Személy szerint nagyon hálás vagyok először is az Istennek, ill. azoknak a komoly felkészültségről tanúskodó munkatársaknak, akik nemcsak pihentek, de csoportot koordináltak, és végig meghatározói voltak a színes programok lebonyolításának, vagy ahogyan az egyik résztvevőnk megfogalmazta: „nekem az tetszett a legjobban, hogy a lelkész nem csinált semmit, hanem teljesen áttette a tábor irányítását a laikusok kezébe".

                                              Vass Edit Szeréna (Csősz - Soponya)