HITTANOS TÁBORBAN VOLTUNK

„Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (Ap.csel. 2;42)

2012. július 16.-án indultunk Városlődre, az Iglauer Parkban működő ifjúsági táborba, mely az ez évi református hittanos tábornak adott helyet. Gyönyörű környezet, kiváló természeti adottságok, jó levegő, csend, és abszolút elszigeteltség tette mind tökéletesebbé, vonzóbbá a helyet. Hogy táborozni voltunk, jól éreztük magunkat, nem történt semmi baj, sokat nevettünk, aztán búcsút véve egymástól és az Iglauer Parktól, hazaérkeztünk, nos, ez semmit nem mond. Nem beszél az érzelmekről, tanításról, tanulságról, hangulatról. Hallgat olyan nehézségekről, mit a szolgáló közösség profi módon oldott meg. Büszkék vagyunk, hogy kicsit megérezhettük, mit akart, miről beszélt Pál, mikor mindenkit arra int, ne irigykedjen, ne elégetlenedjen, hanem legjobb tudása szerint szolgáljon a maga helyén. Remélem, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy mi ezt ettük. Nem osztott meg bennünket … itt most erősen gondolkodnom illik, de bátran állítom, semmi.

A gyerekekkel voltunk a Sobri Jóska Kaland Parkban. Volt számháború, vetélkedő, sport nap, kreatív foglalkozás, kis és nagycsoportos beszélgetés, rövid és nagyon-nagyon-nagyon hosszú (halál) túra, és nem utolsó sorban éjszakai túra. Korcsoportok tekintetében volt óvoda és 1.-2. osztály, 3.-4. osztály, 5.-6. osztály, konfirmált +nagyobb tanuló és ifis, és felnőttek. A már klasszikusnak számító Csősz- Soponya gyerekein, ifjain, felnőttein kívül, jöttek Tatabányáról, Székesfehérvárról, Vértesszőlősről, Jónás próféta történetét dolgoztuk fel. Az elhamarkodott szemlélõ azt gondolhatná, hogy annyira kimerítettük ezt a bibliában is rövidnek számító sztorit, hogy már nem adhat, nem mondhat újat. Magamhoz képest is röviden fogalmazva csak annyit, hogy téved a felületes ítélkező. Bizony, még most is van mit mondania, mi újnak számít, amire eddig még nem gondoltunk soha. Akik a konyhát üzemeltették, (szintén a közösség, mert önellátók voltunk) emberfeletti feladatot látott el. Két kondérban készült a tea, kakaó, leves, az egytál étel, s ezzel a mennyiséggel naponta 6x90 métert tettek meg 10-12 méter szintkülönbségen keresztül cipelve az üstöket, mivel ekkora távolság volt a szabadtéri konyha, és az étkező között. Az étkezések soha nem csúsztak, s mindig mindenki jóllakott.

Kérek minden szülőt, rokont, ismerőst, hogy bátran kérdezzen rá a gyermekek re: milyen volt, hogy érezte magát. Ne mi mondjuk el. A szolgáló felnőtt közösség, s megint csak a Csősz-Soponyai közösség kemény magjára gondolok, ötösre vizsgázott szeretetből, empátiából, diplomáciából, kompromisszum készségből. Csapatunk olajozott gépezetként darált be minden nehézséget. Egy keresztyén közösségnek minimum úgy kell működnie, mint egy jó házasságnak. S a miénket Isten egybe kötötte! Tehát ember legyen a talpán, aki szétmeri választani, s bár történtek törekvések ebben a vonatkozásban, erről a megfelelő helyen nem nekünk kell majd számot adni.

Újra itthon vagyunk, s próbálunk visszazökkenni a mindennapokba. Ennek okán tegnap a postára menten. „Csak” három gyerekkel találkoztam, akik anya kezét szorongatva messziről kiabáltak. Megálltunk, beszélgettünk, nevettünk, nosztalgiáztunk, s mindennek tetejébe meg kellett ígérnem, hogy ilyen tábor, jövőre is lesz! …Lesz…? Legyen? Erre a kérdésre a gyerekektől azt hiszem már választ kaptunk. S ahogy ebbe a táborba is a folyamatos, mindent megelőző, több hónapos imaháttér segített el, ott lenni, és hazaérkezni bennünket, úgy bizton állíthatom, hogy a jövő nyári tábor is meg fog valósulni.

„Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6,33)

Bánáti Tiborné, Saci