A Mezőföldi Református Egyházmegyében először került sor a gyülekezetek közös, úrvacsorás Istentiszteletére reformáció ünnepén, 2013. október 31 - én. Nagy öröm volt a számunkra, hogy ennek a csodálatos együttlétnek, istentiszteleti alkalomnak a mi gyülekezetünk adhatott otthont.
Már délután négy óra után érkeztek a vendégek a templomba, s várakoztak egyre többen az Istentisztelet kezdetéig, 17.00 óráig.
A harangszót követően a palástos lelkészek vonultak be a templomba, s kezdetét vette az esti Istentisztelet. Az Igehirdetés szolgálatát Imre Bálint, a Mezőföldi Református Egyházmegye esperese végezte. Prédikációjában a reformáció ünnepére helyezve a hangsúlyt beszélt arról, hogy egykori elődeink, a reformátorok, miként végezték a feladatukat, miért és hogyan tartották fontosnak az ún. „sola" elveket és ezekből mi, mai reformátusok mit és hogyan kell a magunkénak éreznünk.
Az úrvacsoravételre közösen járultak a megjelentek az Úr asztalához, mint a mezőföldi református gyülekezetek küldöttségei. A sákramentum kiszolgáltatásában szolgálatot végeztek: Nemes Gyula kálózi lelkész, felügyelő lelkész; Iván Géza enyingi lelkész és Szücs Sándor teológus.
Az Igeszolgálatot követően a hirdetésekben elhangzottakból tudhatták meg, vagy ismételhették a maguk számára a megjelentek, hogy az idei esztendőben kapott díszpolgári címet a gyülekezet egykori lelkipásztora Kocsi Csergő Bálint gályarab, prédikátor. A faluban betöltött, nem csak reformátusok között végzett szolgálata miatt emlékszik ma is jó szívvel rá a gyülekezet felelevenítve a történelem segítségével az ő itt töltött idejében tett szolgálatát.
Elhangzott a templom II. világháború utáni újbóli felépítésének, teljes felújításának hálaadó Istentiszteletéről való megemlékezés is, mely éppen 40 esztendeje történhetett meg itt Lepsényben.
Az Istentiszteletet követően a jelenlévő gyülekezet tagjai együtt mentek át a gyülekezeti terembe, ahol szeretetvendégségre, közös beszélgetésre került sor.
Szeretettel köszönjük meg azoknak a segítségét, akik ennek a csodálatos alkalomnak a véghezviteléhez hozzájárultak segítségükkel, imádságukkal is. A kántori szolgálatot Panyi Anettnek, a dégi gyülekezet kántorának köszönjük meg!