Az ígéret Krisztusát éljük és látjuk. Kaptunk időt. Küldetésünk van! A küldetés pedig az ígéret megélése - mondta Nagytiszteletű úr. Egy régebbi híres teológust idéz: „minden idők peremén ott állunk", mi hívő, ígéretet (meg)élő keresztyének. A kérdéseket feltesszük, de a válaszokat Istenre bízzuk. Viszont élhetünk, mint az ígéretek letéteményesei, ezt az üzenetet kell „hangos trombitaszóval" hirdetnünk.

 

Ehhez a feladathoz kívánt sok erőt, hűséges helytállást. A kapott, és kapandó ajándékokért hálát adott az Atya-, Fiú-, Szentlélek Istennek, és a 392. dicséret záró mondatával zengett a lélek-emelő énekszó, a gyönyörű, faragott, díszítésekkel teli templomban: „Ó mily áldott reménység: Ha itt időnk lejár, Te boldog szentjeiddel Fenn Nálad béke vár!".

 

Ezt követően Dr. Huszár Pál, egyházkerületünk főgondnoka, mindegyikőnk szeretett „Pali-bácsija", nyugalmazott egyetemi tanár beszélt nekünk „Mezőföldi presbitereknek", Isten itteni „Őrállóinak", a presbiteri tisztségről, nemrég megjelent könyve kapcsán.

 

Kezdésként, a presbiter feladatát, két igehellyel vezette be: „Ne félj, mert megváltottalak, enyém vagy...", és az „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket..." krisztusi tanítással.

 

Kifejtette, hogy „népszámlálási adataink bizonyítják, millió számra vagyunk, akik nem találkoznak az örömüzenettel."  Hangsúlyozza a presbiter sokrétű feladatai közül a másik ember megszólításának lehetőségét és fontosságát.

 

Nekünk presbitereknek nem a szószékről, hanem „másutt kell megtalálni a megszólítás lehetőségét". Helyzeti „előnyünk", hogy nem „hivatalból" mondjuk. Ezért kérte, mondjuk az örömüzenetet, „és az életünkkel, pecsételjük meg azt"! Akkor lehetünk „szószólók", ha hitele van a szavunknak.

 

Kis humorral, Mahatma Gandhit idézte, miszerint, ha a keresztyének úgy élnének, ahogy a Szentírás tanítja, a világ már régen keresztyén lenne. És alátámasztja ezt sok bezárt nyugat-európai templom példájával.

 

Egy asszonycsoport (beteglátogatásra, együtt imádkozásra szóló) fogadalomtétele kapcsán pedig elmondta: „igen, azt csinálják, amire az elhívást-megbízást kapták.

 

Véleménye szerint a presbiterek egy része kishitű, elhiszi, ő a megszólításra-szolgálatra nem alkalmas. Szerinte ez nem így van, és bátorít mindenkit, presbitert, nem-presbitert.

 

„A megfelelő alkalom esetén, és az alkalomhoz mért megszólalással mindenki alkalmas" megbízatására. Mert: „az Úristen, soha nem állít olyan feladat elé, amit az Úristen erejével, mi meg ne tudnánk csinálni." „Számolni kell az onnan fentről naponként elkérhető, és naponként megkapható segítségre: és ímé én veletek vagyok a világ végezetéig."

 

Elsősorban saját családjainkon belül kell a presbiteri tisztséget gyakorolni, - állította. „Nekem már a nagyapám is presbiter volt" - hozza fel a '90-es évek elejéről, Kálmán Attilának tulajdonított anekdotát, amire mindjárt mondja is a választ: „úgy élj, hogy az unokád is az legyen!"

 

„Uram... az igazságot mondjam ott, hogy fényt gyújtsak, hogy örömet szerezzek, én vigasztaljak másokat"... - idézte Assisi Szent Ferenc imádságát, amit teljes mellszélességgel felvállalhatunk mi is. Megtartani (maradéktalanul) nem lehet, „de aki megpróbálja felvállalni, jó úton jár" - mondja.

 

Aki a gyülekezetben már nem akar, vagy nem tud presbiter lenni, annak (érdeme alapján) örökös tiszteletbeli presbiterré választását javasolta, mert a közösség így éreztetheti vele, hogy (ő is) hasznos tagja a gyülekezetnek.

„A jövőbeni presbiteri feladatok akkor is felülről jönnek, ha engem valamelyik presbiter társam ajánl: az Úristen mindig megtalálja a maga eszközeit", -  embertársaink által.

 

Ekkor ne húzódozzunk, vállaljuk a szolgálatot - kérte a jelen lévőket.

 

A huszonnyolc éves Kálvint az egy generációval idősebb Farell kérte fel, jöjjön, és csinálják együtt Genfben. „Az Úristen átka lesz tudós renyheségeden, ha te most kivonod magadat" - és Kálvin megértette, Farell beszél, de ő csak eszköz. A kezdeményezés a Mindenhatótól jött.

 

Szenvedélyes előadásmóddal állította: „A talentumokat is felülről kaptuk." „Nem ugyanarra, és nem ugyanannyit. De amire, és amennyit kaptunk, azt hűen töltsük be."

 

Egy neves közéleti személyiségnek válaszolta Várpalotán presbiterként évtizedekkel ezelőtt: „Az Úristen engem ide állított, őrállónak."

 

„Ti mindannyian, presbiterek, gondnokok, lelkészek, azok vagytok, őrállók." És idézi Füle Lajos csodálatos versét a presbiteri tisztségről.

 

„Ha mi Krisztus Urunk 21. századi tanítványainak valljuk magunkat, valljuk meg azt másoknak, akkor is, ha nincs egyházi tisztségünk, ha meg presbiterek vagyunk, akkor különösen.

 

Egy mai édesanya érdekes példáját hozza: „Ez a büdös kölök nem akar istentiszteletre menni. Pedig küldöm ám!" Utóbbi a baj, állította. Menni kell, és vinni a gyermeket! És hívni másokat is.

 

Jelen helyzetben a presbiteri tisztség megbecsültségének csökkenését több okra vezette vissza, többek között gazdasági okokra, és a globalizációra. Utóbbi hatásában nem kevesebb, mint régen a politika tiltása: „sok értéktelenséget próbálnak ránk sózni, a valódi értékeinket pedig devalválni." Ilyen a házasság, és a házassági fogadalom, „vele tűrök, vele szenvedek...", mely már életprogram. Mert: „minden sikeres férfi mögött, ott egy nő", és saját életére vonatkoztatva mondta: „hála Istennek, most is ott áll mellettem.".

 

A könyvről evangélikus testvéreink által, az interneten megjelentetett elfogadó, ám szolid kritikát pedig csak részben osztom. Ugyanis a presbiteri tisztségről ma sem szabad egyértelműen kijelenteni, hogy (1.) elhívás, vagy (2.) tisztséggé „lefokozott" hivatás. Ugyanis véleményem szerint egyszerre, és szükség szerinti alkalmazás alapján mindkettő, Pál apostol azon örökbecsű igéje alapján, miszerint: „mindeneknek mindenné lettem..."

 

Mert az utóbbinál csodálatosabb életcél hívő (nem vallásos) ember, és főleg presbiter számára földi életútján nem létezik.

 

Előadása zárásaként áldást kért mondandójára, a jelen lévő és majdani presbiterekre, az Úristen országa építésében.

 

Délután Köntös László egyházkerületi lelkészi főjegyzőnk a református egyház és a média kapcsolatáról beszélt átéléssel, szenvedéllyel.

 

Volt idő, mondja, „amikor észnél kellett lennünk, a nyilvánosság előtt mit beszélünk, és egy másológép beszerzése, forradalmi tett volt. Be voltunk szűkítve a templom falai közé, nem lehetett nyilvánosság."

 

Ma már elérhető a nyilvánosság, és mi is megnyilvánulhatunk. Mára szép számmal születtek gyülekezeti újságok, amely régebben elképzelhetetlen lett volna. Létezett a Reformátusok Lapja, amely „vonalas" újság volt.

 

Nyomatékkal, és örömmel hangsúlyozta, ma már van egyházkerületi újság (Dunántúli Református Lap) 250 forintos szerény árral, és 4000 példányt rendelnek belőle a Dunántúlon. Emberek várják, benne hírt kapunk másokról, és hírt tudunk adni magunkról is.

 

„Mi dunántúli reformátusok, az újságon keresztül is egy közösséget hozunk létre. Akkor is, ha a távolabb élőkről csak az újságon keresztül kapunk hírt, de tudunk róluk. Kéri a jelen lévőket, az egyházközségi hírekről a jövőben is adjanak információt. A Dunántúli Református Lap, egyértelműen sikeres, - világi szóhasználattal élve.

 

És megjelent az egyházkerületben is az elektronikus média, amely már nem is papír alakban létezik, csak számítógépes adathordozókon, internetes hozzáféréssel, amely hihetetlen előretörést jelent. Ez a világ (sajnos) az idősebb reformátusok egy része számára (egyelőre) még nem ismert.

 

Az egyházkerület (és benne az egyházmegyék, egyházközségek) elektronikus honlapja (www.refdunantul.hu) mellett létrejöttek a közösségi, például Facebook oldalak.

 

Mindezek a közösségi kapcsolattartás új eszközei, és például misszióra lehet használni ezt a virtuális (valóságosan láthatatlan) közösséget.

 

És még ezektől (elektronikus honlap, közösségi oldalak) is eltérő, sajátos újság a blog, amely egy véleményfelület, hírek véleményezését végzi.

 

Ilyen egyedi, református blog a Reposzt, melyet az írásra (Poszt) reagálásként lehet értelmezni. „A klérus nem papol, hanem gondolkodik, megoszt, reagál. Ez egy teljesen új dolog" - mondta szenvedéllyel. Ez a hírek újragondolása, józanul, református szemmel.

 

„Egyházi emberek, a világban történő eseményekre nyilvánosan reagálnak. Nyilvánosan vállaljuk magunkat." (véleményünket) - állította teljes átéléssel.

 

Egyúttal megosztotta, a már köztudott, és nagy elismerésre okot adott információt, a Reposzt egyházkerületi blog, világi környezet értékelésében, bekerült a legjobb 10 közé, hetedik helyen.

 

A (hírekre reagáló) véleményfelületet (blogot) hat lelkész és egy lelkészfeleség üzemelteti: Soós Szilárd, Závodi Zsuzsanna, Pálfi Zsuzsanna, Köntös László, Székely Attila, Jakab Bálint és Jakab-Köves Gyopárka.

 

„Mindenkinek megvan a maga napja, egyik sem mondja meg a másiknak, mit írjon, de mindenki csak olyat ír, amit református lelkipásztorként folyamatosan tud, akar vállalni." 2011-ben indultak, a Reposzt blogot (véleményfelületet) két év alatt 101.898 fő olvasta, összesen 216.266 alkalommal.

 

Írásaik témái, stílusa különbözőek, ha „forró" napi téma kerül terítékre, akkor jelentősen megugrik az olvasók száma - mondta.

 

Írásokat említ a közelmúltból, például: Nem akarok még egy szabadságharcot, A körön belül, nyílt levél Cserhalmi Györgynek, Az ostya nem turista-szalámi, nyílt levél Tóta V. Árpádnak, stb.

 

A Heti Világgazdaság értékelése által (7. hely) a világi közélet meglepődött, „nicsak-nicsak, a keresztyének megszólaltak, nem hagyják magukat."

   

Erősen nehezményezte, miszerint a világi médiákban „sokszor a keresztyénség negatív színben van beállítva."

  

„Nincs mindig keresztyén apologetika (önvédelem), még a katolikusok esetében sem" - állította izzó szenvedéllyel.

 

„A Reposzt célja: hitvédelmi szerep, (az egyházak fele megnyilvánuló) gyűlöletkeltés ellen. Sokan gondolják, a keresztyénséget lehet lábtörlőnek használni, mert mi keresztyének, nem állunk ki magunkért..."

 

Létezik továbbá, - mondta, a Reposzt Facebook oldala, amelynek a nézettsége (olvasottsága) fél év alatt a duplájára nőtt. További elismerésként említi, hogy a blog már fent található az országos református honlapon. (www.reformatus.hu)

 

„A Reposzt további hozadéka, hogy megjelentek más keresztyén blogok, például az Újragondoló, - akik kiállnak, vállalják a véleményüket, bizonyságot tesznek, harcba szállnak a keresztyén értékek mellett. Fontos, hogy hallatják a hangjukat."

 

„Azok a fiatal olvasók szeretik, akik nem feltétlenül rendszeres templomba járók, de a blogot mindig meglátogatják. A városokban, értelmiségi körökben ennek kapcsán érzékelhető, egy újratájékozódás az egyház irányába, - keresnek valamit. A kereső embereknek ezek a blogok hasznosak."- mondta Köntös László egyházkerületi lelkészi főjegyző.

 

Steinbach József püspök úr Ige mellett rovata is egy blog, hasznos blog, mondta az előadó. Egyúttal elismerően nyilatkozott arról, hogy a Reposzt a Dunántúli Református Egyházkerületben létrejöhetett. Feltételezése szerint, nem minden egyházkerületben lett volna rá mód.

 

Megemlítette még, hogy a Mandiner nevű jobboldali közéleti blog-szemle, rendszeresen szerepelteti a Reposztot, miáltal ez kilép az egyházi keretekből és a társadalom széles rétegeit éri el, ami fontos.

 

Végezetül hangsúlyozta, megérti az idegenkedést az internetes felületektől, „de ezeket lehet (és kell is) jól használni". Így az elektronikus médiát a virtuális térben, - „az egyháznak MISSZIÓ céljára kell használni."

 

Presbiteri konferenciánk, áldott alkalommal, Úrvacsorával zárult. Ahol Brunner Vilmos csákberényi lelkész, Imre Bálint esperes úrral közösen szolgált, és szolgáltatták ki számunkra a Szent Sákramentumot. Esperes úr végül köszönte a szíves vendéglátást.

 

A nap végén, lelki feltöltődéssel, baráti beszélgetéseinken egymás hite által erősödve, adventi készülődéseinkre gondolva, mindezekért Istennek hálát adva, indultunk haza.  

   

S. D. G.

     

 

Sántha Elek

presbiter