
Június 28-án 2009 óta első ízben ül össze a Kárpát-medencei református egyházak közös alkotmányozó és törvényhozó testülete. A Magyar Református Egyház Közös Zsinatának ülése - melyen a Heidelbergi Káté új magyar fordításának elfogadása mellett a káté megjelenésének 450. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést is tartanak - délelőtt 10 órakor kezdődik a református Nagytemplomban.
Az ülés napirendjén szerepel továbbá a közös alkotmány néhány ponton szükségessé vált módosítása, s ekkor válhat a Magyar Református Egyház tagjává a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház is. Így négy évvel ezelőtti megalakulása óta második alkalommal bővül (és teljesedik ki) az együttműködő egyházak közössége. Az ülést hálaadó istentisztelet zárja úrvacsorai közösséggel.
15 órától Szabó István, Kató Béla és Bölcskei Gusztáv püspök mutatja be a Heidelbergi Káté új fordítását és Fekete Károly A Heidelbergi Káté magyarázata című kötetét a Református Kollégium Múzeumának múzeumpedagógiai termében.
A káté 450 éves évfordulójára megjelenő új kátéfordítást a Generális Konvent Elnöksége megbízásából megalakult - kilenc Kárpát-medencei egyházkerület egy-egy teológusából álló - bizottság készítette el az eredeti, egymással egyenrangú német és latin szöveg alapján, az elterjedt magyar fordítások figyelembevételével. „A káté évszázadokon át segített abban, hogy az egymást váltó nemzedékek és az egymástól földrajzilag távol élő gyülekezetek egységes fogalmakkal, egyező szavakkal fejezzék ki a református keresztyén egyház hitének igazságait. Bízunk abban, hogy az új magyar nyelvű változat is betölti majd ezt a hivatását" - fogalmaz a Generális Konvent Elnökségének az új fordításhoz írt ajánlása.
Az ének vigasz lehet a legnehezebb pillanatokban is - mondja Steinbach József. A dunántúli református püspök családjában évekkel ezelőtt két haláleset történt hirtelen egymás után: feleségével elvesztették szüleiket, majd egészséges kislányuk teljesen váratlanul lebénult. Az egyházvezető a zene, a református zsoltárok jelentőségéről beszélt a Parókia portálnak.
Nem először vállalt szerepet a Református Zenei Fesztivál programjában Steinbach József. A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hálás Istennek azért, hogy már kora gyermekkorától a református egyházba gyökerezhetett. Az egyházvetővel a fesztiválon beszélgettünk.
Dúdolok magamban
- Édesanyám kisgyerekkoromtól kezdve átvitt a szentgáli református templomba, az volt az én anyagyülekezetem. Mióta eszmélek, az első, ami megfogott, az a tele templom, a hatalmas falusi gyülekezet és hogy milyen lelkesen és erővel énekelt. Ha valamire készülök vagy várakozom, akkor a mai napig mindig dúdolok magamban, a legtöbbször zsoltárokat és dicséreteket.
Szívből, lelkesen
A püspök gyülekezeti szolgálatában tartja a kálvini elvet, hogy minden istentiszteleten legyen legalább egy zsoltár.
- Nagyon szeretem a klasszikus zsoltárokat. Épp a zenei fesztivál Művészetek Palotájában elhangzott koncertjeinek felvételeit hallgatva fedezem fel és csodálkozom rá újra, hogy milyen gyönyörűek a zsoltárok, és az egész református énekkincs, ha azt méltóképpen adjuk elő. Nem arról van szó, hogy ők mindannyian zeneileg képzett emberek lennének, hanem szívből, lelkesen, szentlelkesen, bátran énekelnek.
tovább

Béke van, színvonalas az oktatás, kedvesek és segítőkészek az emberek, jó itt élni. A napjainkat jellemző nagy magyar kesergésben talán nehezen ismerhető fel, hogy Magyarországról van szó, legalábbis így lát minket egy menekült afganisztáni család. Khyber és Saima egy csepeli panelban élnek három gyermekükkel. A háború elől menekültek hozzánk, most a reformátusok segítenek a családnak.
tovább
Elkészült a Heidelbergi Káté új fordítása. A mai nyelvre igazított szöveget a Magyar Református Egyház részegyházai közösen fogadhatják el Debrecenben.
Idén 450 éves a magyar reformátusok egyik hitvallási irata, a Heidelbergi Káté. A június 28-i közös Zsinaton megemlékeznek a kerek évfordulóról, s várhatóan ünnepélyesen elfogadják a káté mai nyelvre igazított fordását. Ha így lesz, a Kárpát-medencei református egyházak egységes szöveget használnak majd a jövőben.
Alapul véve az örökséget
A fordítás előkészítése évekkel ezelőtt kezdődött. A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata által létrehozott Kálvin Emlékbizottság, amellett, hogy koordinálja a genfi reformátornak szentelt emlékéveket, s református részről előkészíti a reformáció 500 éves jubileumának megünneplését, feladatul kapta azt is, hogy gondozza az újraindított Református Egyházi Könyvtár című könyvsorozatot.
tovább

Június 8-án szombaton kirándulni voltunk. Régi álmom volt a Rám-szakadék, már sokat hallottam festői szépségéről, hát elvittük a konfirmandusokat és más érdeklődőket egy kirándulásra, bár a tervezésnél még szó sem volt árvízről, útlezárásokról. Most körülövezve, az iszapszínű óriáskígyó folyóval még fenségesebb volt a Dunakanyar. Háborús övezetbe mentünk. Célpontunktól nem messze hősök küzdöttek a gáton, védve otthont, emlékeket, családot, hazát. Ráláthattunk arra a heroikus küzdelemre, amit a lassan hömpölygő, de gyilkosan-szisztematikusan pusztító áradat ellen kellett vívnia több ezer embernek, hallottuk a helikopterek zúgását, magunk előtt láttuk a tonnányi homokot, amit cipeltek. Könnybelábadt a szemem, szívemből fohász szállt értük erőért, kitartásért, győzelemért, kegyelemért...
Mi csak róttuk az utat, lábunk göröngyökre lépett, vízáztatta medrekben gyúrta a sarat. Lépcsőkre hágtunk, létrákon másztunk, húztuk-vontuk egymást, hogy mindenki egészségben térhessen majd haza, vissza a családjához. Öt óra gyaloglás után elérkeztünk a végcélunkhoz, vissza a kiindulási ponthoz, egy panorámát nyújtó kilátóteraszra. De mi történt közben? Öt óra nagy idő. Ennyi idő alatt annyi mindent kellett látnunk. Ahogy azonban végiggondoltam, csak néhány kép maradt meg bennem a tájból, a mesebeli világból, amit a fenséges Pilis nyújt mindazoknak, akik meglátogatják. Mi történt? Pedig igazán gyönyörűséges a ránk boruló erdő, a felcsobogó patak, a kis zuhatagok, a sose látott virágok, az idő is kitűnő volt, ragyogott ránk a nap (újabb fohászként köszönet, mert akkor gyorsabban apad a víz) és a közösség is remek volt, hisz egyre bővülő kis gyülekezetünk ölelő karjába újabb és újabb falubeli, érdeklődő ember fér bele. Akkor hol maradt belőlem az áhítat, amit egy-egy kirándulás alkalmával érzek a megérkezés pillanatában?
tovább
Június 8-án, Medárdus napján volt "otthoni", azaz székesfehérvári bemutatója - a helybéli református gyülekezet barátságos termében - Bakonyi István irodalomtörténész (civilben az eklézsia oszlopos tagja, s a város életének egyik szellemi pillérje!) költői évtizedeimről szóló kismonográfiájának bemutatója.

Az Egyházi Jövőkép Bizottság megújult honlapján a gyülekezetek beszámolói és a letölthető segédanyagok mellett már elérhető és kitölthető a kérdőív is. A gyülekezetek július 31-ig online is bekapcsolódhatnak a Jövőkép-bizottság munkájába.
Az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) örömmel értesült arról, hogy már több gyülekezetben megtartották az Érintés-füzet alapján tartott együttgondolkodást, melynek eredményeként a bizottsághoz beérkeztek az első gyülekezeti válaszok. Az EJB készül a kiértékelésre, hiszen a kitöltött és beküldött kérdőívek értékes részét képezik annak a jelentésnek, melyet az Egyházi Jövőkép Bizottság a novemberi Zsinat számára készít.
Az EJB gyülekezeteknek kiküldött kiadványa nyomtatóbarát, fekete-fehér változatban is elérhető ezen a linken.
A gyülekezeteknek továbbra is van lehetőségük bekapcsolódni a Párbeszédbe. Az Érintés című füzet alapján megtartott találkozók eredményét július 31-ig várja a bizottság postai úton vagy elektronikus formában. A visszaküldendő kérdőív már elérhető az EJB honlapjáról is. Amennyiben a gyülekezetek válaszuk beküldésére az elektronikus kitöltést választják, az jelentős könnyebbséget jelent a kérdőívek feldolgozásában.
Az EJB honlap felületén a bizottság továbbra is várja a párbeszédben résztvevő gyülekezetek imakéréseit és beszámolóit a találkozókról.
Forrás: www.reformatus.hu
tovább
Szeretet nélkül semmi vagyok
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.”
A „szeretet himnusza”, a Biblia egyik legismertebb része, mély emberi vágyunkat szólítja meg: mindenki szeretné, ha szeretnék, és mindenki szeretne (jobban) szeretni. A sokszor ismételt szó azonban könnyen megszokottá, megkopottá, üressé válik, vagy éppen annyiféle tartalommal telik meg, hogy csak a lényeg vész el belőle.
Ez a könyv abban nyújthat segítséget, hogy Pál apostol híres mondatait jobban megértsük az Első korinthusi levél összefüggésében, és ezáltal telhessen meg számunkra biblikus tartalommal a „szeretet” szó, és nyílhassanak meg a cselekvő szeretet új távlatai a mai olvasó előtt is.
Holger Finze-Michaelsen
Szeretet nélkül semmi vagyok
A szeretet himnusza
Fordította: Kókai Nagy Viktor
tovább
A Teaház rendhagyó volt, mert egy Pintér Béla dicsőítő koncerttel indítottunk.

Aztán jött a meglepetés, az érdligeti baptista gyülekezet ifjúsága tartotta az alkalmat. A témakör a „Ki az én hősöm?” nevet kapta. Sok játék is volt, amely segítette a feloldódást mindenki számára.

Azután jött a komolyabb rész. Kiscsoportokban kezdtünk beszélgetni arról, hogy kinek ki a hőse és miért. Majd mikor ez megvolt kiválasztottuk a sok személyi hősből a Csoportunk hősét; bemutattuk, hogy miért rá esett a választásunk és, hogy kinek az ötlete volt. Majd meséltek nekünk egy történetet, amelyben kiderült, hogy nem mindenki számít hősnek.

Utána 2 Fiatal mesélt az életéről, arról, hogy hogyan találkozott az Istennel. Ha mindebbe belegondolunk, hogy kinek ki a hőse, akkor képzeljük el, hogy Batman vagy akár Superman csak egy-egy városért küzdött, de Jézus az egész világot megváltotta és Ő nem akármivel, hanem a Saját életével. Szóval Ő az egész világ hőse lett ezáltal. Csak az a kérdés, hogy Mi befogadjuk-e Őt a szívünkbe, és elfogadjuk, hogy Ő a világ megváltója. Szerintünk a sok Teaház, az Ifjúsági, Gyermek, és Felnőtt alkalmak mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezzel tisztában legyünk és mindezt elfogadjuk.
Baranyai Karola, Czimmermann Helga
tovább