Mezőföldi Református Egyházmegye

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Egyre több tűzifa kérelem érkezik - A Magyar Református Szeretetszolgálat felhívása

Polgár Tibor / 2012-10-08 20:17:50

   

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindítjuk Tűzifa programunkat, amellyel olyan családoknak segítünk, akik egyébként is nehéz anyagi körülmények között élnek, de a tél beálltával lehetetlenné válik, hogy olyan hőmérsékletet teremtsenek lakásukba, hogy ne fagyjanak meg. A válság érzékelhető ezen a területen is, hiszen egyre több segítségkérést kapunk olyan nagycsaládosoktól vagy rászorulóktól, akik nélkülöznek. Idén meglepetten tapasztaltuk, hogy az előrelátó családok már nyár elején megkeresték segélyszervezetünket, hogy támogassuk őket téli tüzelővel.

Sok esetben az is előfordul, hogy nem a segítségre szorulók keresnek meg, hanem a környezetükben élők kérnek számukra támogatást. Látva a már nyáron beérkezett segélykérések számát, idén is számtalan családnak lesz szüksége támogatásra. Szeretnénk, ha az összefogásunk segítségével családok és egyedül élő magányos nyugdíjasok túléléséhez járulhatnánk hozzá.

tovább

Újdonság: Állatok a Bibliában - a Kálvin Kiadó felhívása

Polgár Tibor / 2012-10-05 09:36:24

 

Állatok a BibliábanSzombathy Gyula könyve azoknak kíván rövid és könnyen érthető áttekintést nyújtani, akik mindennapi bibliaolvasásuk során gyakran találkoznak állatokkal a Szentírás lapjain. Ezek az állatok nem mindig csak önmagukat „képviselik", gyakran nyernek szimbolikus vagy költői értelmet; megszemélyesítenek egy-egy gondolkodásmódot, egy-egy jellemvonást. A szerző a tapasztalt gyülekezeti lelkipásztor gyakorlatiasságával válaszolja meg régóta magunkban hordozott vagy eddig soha fel nem tett kérdéseinket a Biblia egy-egy olyan titokzatos szereplőjével kapcsolatosan, mint a farkas, a bárány, a kígyó vagy az oroszlán.

 

Az egyes állatokat jellemző leírások először a Reformátusok Lapjában jelentek meg folytatásban, majd a szerző magánkiadásában. Ez a könyv a korábbi anyag átdolgozott, jelentősen kibővített kiadása.

  

 

Forrás: www.kalvinkiado.hu

tovább

Másokért élni

Polgár Tibor / 2012-10-04 05:59:16

 

Másokért és nem önmagukért kell élniük az evangéliumban hívőknek - mondta Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, református püspök az Október, a reformáció hónapja elnevezésű rendezvénysorozat nyitó zenés istentiszteletén tartott igehirdetésében hétfőn Budapesten.

 

A MEÖT elnöke arról is beszélt az elvilágiasodásra utalva, hogy "ne tévesszenek meg bennünket a statisztikai adatok, (...) ne daráljon be minket a modern világ bűnös rendszere", mert "Isten szentségével és tisztaságával" kell járniuk a világban a keresztényeknek, "azzal a bizonyossággal, hogy Jézus ügye győztes ügy".

tovább

Egy székesfehérvári fiatal élménye a szabadbattyáni teaházról

Polgár Tibor / 2012-10-03 08:33:26

 

A teaházban a legérdekesebbek nekem a játékok voltak! Talán a legjobban a ˝szívem leg.. leg.. legmélyén˝ című ének tánccal tetszett. Nagyon jól éreztem magam a táncolás közben. A csoportos beszélgetés azért volt szerintem jó, mert többen is megosztották a véleményüket, ami nem túl jellemző
 

Az előadás arról szólt, hogy miért a halál a legtermészetellenesebb dolog?

 

Élveztem az egész teaházban töltött időt.

 

 

Nagy Letícia

 

Szeretettel várunk mindenkit október 20-án Székesfehérvárra!

   

Az ének:

 

Jézus, én szeretlek a szívem legmélyén! ://

Szívemnek leg - leg - legmélyén

//: Szívem legmélyén! ://

 

//: Jézus, én dicsérlek a szívem legmélyén. ://

//: Jézus, én szolgállak a szívem legmélyén. ://

 

 

Fotók: Vaizer Viktória

tovább

Gyerektáborban jártunk

Polgár Tibor / 2012-10-01 08:55:17

2012 július 16-21-ig Városlődön táboroztunk hittanos gyerekekkel, fiatalokkal, szolgáló felnőtekkel, 110-120 fő között mozgó létszámmal, amelynek kétharmadát a csősziek és soponyaiak tették ki, de voltak közöttünk Tatabánya két gyülekezetéből, Vértesszőlősről és a Református Menekült Missziótól is.

tovább

Vigyázat, aknaveszély!

Polgár Tibor / 2012-09-30 20:19:38

  

 

Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó - mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal.

     

 

Reggel 6. Csörög az ébresztőóra. Álmos szemekkel az íróasztal felé kóválygok - a nagy lámpát nem akarom felkapcsolni, mert még a többiek alszanak. Reccs! Hát ez meg mi volt? Semmit se látok. Végre elérek az íróasztalhoz. A szobatársam gitárja. Igaz, csak egy műanyag játékgitár, de akkor is. Mit szól majd, ha fölébred? Egyébként meg minek teszi a földre, hogy belelépjek?!

    

Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó - mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal. Legtöbbször rosszindulatra sincs szükség: a hajón található kulturális és nyelvi kavalkád önmagában is éppen elég félreértésre ad okot.

tovább

Folyamatban

Polgár Tibor / 2012-09-28 08:16:27

Biblikusnak, gyermekre hangoltnak és modernnek lenni egyszerre - ezen jellemzők mentén alkották meg a Református Pedagógiai Intézet (RPI) gondozásában a hit- és erkölcstan kerettantervet, amelynek munkaanyagát augusztus végéig lehetett véleményezni. A tapasztalatokról Szászi Andreával, az RPI munkatársával, a kerettantervet kidolgozó munkacsoport vezetőjével beszélgettünk.

tovább

Székesfehérvári egyetemi gyülekezet

Polgár Tibor / 2012-09-27 06:30:36

 

Helyszín: Kodolányi János Főiskola

tovább

Ászáf-projekt

Polgár Tibor / 2012-09-26 07:11:55

 

Mi is az „Ászáf-projekt"?

  

Amikor Dávid Jeruzsálembe vitette a szövetségládát, elhelyezte a szent sátorban, majd énekeseket és hangszereseket állított mellé, hogy szüntelenül dicsérjék az Urat. Az ő vezetőjük volt a lévita származású Ászáf, aki maga is énekelt, valamint cintányéron játszott. A Zsoltárok könyvében is találkozunk a nevével az 50. és a 73-83. zsoltárok szerzőjeként.

  

Az Ászáf-projekt egy új kezdeményezés, aminek a célja, hogy a gyülekezeti és ifjúsági közösségek életében nagyobb teret kapjon Isten énekkel és hangszerekkel való, örömteli dicsőítése.

tovább

Kirándulás az Ördög-ároknál

Polgár Tibor / 2012-09-25 15:15:54

   

Szomorúan tapasztaltuk, hogy kirándulásunk előtt két nappal az időjárás nagyon megromlott. Ám bizakodva és hittel teli szívvel vártuk a szombat reggelt.

A reggel kicsit szomorkásan, borongósan indult, de ennek ellenére vidáman gyülekeztünk a református templom előtt. Egy rövid imádság után útnak indult a lelkes kis csapatunk. Majd 45 perces út után végre megérkeztünk kirándulásunk helyszínére Csesznekre. Egy kis szív- és lélekerősítés után izgatottan vágtunk neki a kb. 12 km-es túrának. Megvallom, én kicsit félve vittem 7 éves lányomat, de félelmem hamar szerte porlott. A legkisebbek is könnyedén vették a sokszor nem könnyű akadályokat. Hosszas séta után elérkeztünk az Ördög-árokhoz. Csodálatosan szép látvány tárult elénk!

tovább