Mezőföldi Református Egyházmegye

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

A gondviselés munkája. Hálaadás Sárkeresztesen

Polgár Tibor / 2011-12-10 08:41:30

Nagy öröm tölti el szívünket, mert épülhettünk és szépülhettünk a mostani válságos időkben. Ez nem tőlünk van. Ezért hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze 2011 okt. 3-án. És megtelt templomunk. Az Úr felindította a szíveket, hogy felújítsuk a sárkeresztesi református templomot és ezért hálát is adjunk. Mindez Isten gondviselő műve volt. A kemény férfi vagy női munka során is Ő támogatott és hordozott minket. Övé a dicsőség, az áldás és a hálaadás is. Ő kezdte el a jó munkát és Ő is fejezi be. Akkor is, amikor sok adakozó támogatott és sok bátorító szó hangzott el, hogy merjünk pályázni, merjünk nagy dolgokra vállalkozni és adományokat gyűjteni a mostani szűkös időkben is. Mert már nagyon ráfért az utolsó felújítás időpontjától, 1984-től a fel nem újított templomunkra, a felázott vakolatrészekre a felújítás (fényképek a „református templom felújítása Sárkeresztesen”, youtube.com videón). Öröm volt látni, hogy milyen lendülettel haladt a munka aug. 1 és okt. 15 között. Felbuzdult a közösség is, és íme, láthatóvá vált, hogy együtt megoldhatjuk azt a feladatot, amit külön-külön, vagy egyedül nem végezhetnénk el. Bensőségessé, meghitté vált községünk, de hitéletünk is templomunk felújításával.

tovább

Elfogadták az MRE 2012-es költségvetését

Polgár Tibor / 2011-12-09 18:50:44

 

A Zsinati Tanács idei utolsó, szerdai ülésén Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke részletesen beszélt az egyházakat érintő állami törvényalkotási folyamat nehézségeiről, az egyeztetések hiányáról. A Zsinati Tanács a költségvetés tárgyalása mellett döntött a balatonszárszói SDG-telep üzemeltetésére kiírandó pályázatról, az Egyházi Jövőkép Bizottság tagjainak jelöléséről, valamint a hittanoktatás finanszírozásának eljárási kérdéseiről szóló szabályrendeletről.


A Zsinati Tanács szerdai ülését Nagy Zsolt áhítata vezette fel. Az erre a napra rendelt újszövetségi szakasz, Jakab levelének második részéből a 14-16. versek alapján hirdette az Igét a bihari esperes.

tovább

Mentőöv a kilakoltatottaknak

Polgár Tibor / 2011-12-07 06:55:57


Mentőöv elnevezéssel albérlet-támogatási programot indított a hitelük törlesztésére képtelenné vált, kilakoltatott családok számára a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány; a tervek szerint elsőként tíz család kap támogatást, albérleti díjukat fél éven át fedezik. tovább

Reménység Fesztivál

Polgár Tibor / 2011-12-06 20:04:39

 

 

További információ:


www.remenysegfesztival.hu

tovább

Evangélizáció templomunkban

Polgár Tibor / 2011-12-02 12:15:09

  

„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán."
(Zak. 9,9)

 

2011. november 25-26-27-én evangélizációs alkalmakon vehettünk részt gyülekezetünk ifjúsági termében. Igét hirdetett Péntek László nyugalmazott esperes. A téma, mely köré Nagytiszteletű úr prédikációit fűzte, a következő volt: Isten megszabadít.

 

Első este arról hallottunk, hogy Isten megszabadít a félelemtől. Ez a félelem bénít meg minket és meggátol abban, hogy használjuk a talentumokat, melyeket Istentől kaptunk a szolgálatra. Máté 25, 14-30 igeverseiben Jézus tanít arról, hogy egy gazdag úr talentumokat bízott szolgáira: az elsőre ötöt, a másodikra kettőt, a harmadikra egyet. Az első két szolga kamatoztatta a rábízott vagyont és megduplázta. A harmadik azonban félelmében elásta és nem forgatta haszonnal. Mindenki kapott valamilyen talentumot Istentől, ezért ne legyünk rest és gonosz szolgák, akik nem kamatoztatják képességeiket. Kérjük el a szabadítást, fogadjuk el Isten bűnbocsánatát és legyünk jó és hű szolgák, akik a kevésen is hűek maradtak.

  

Ezen az estén megismerhettük Nagy János kántor bizonyságtételét. Elmondta, hogyan állította őt szolgálatba Isten. Értéktelennek gondolt és megélt élete értelmet kapott, rálelt talentumára, a zenére. Ezt felhasználva hosszú évek óta szolgálja Istent. Csatlakozott a Kék Kereszt segítő csoportjához, ahol Isten kegyelméből segítő kezet nyújthatnak az alkohol rabjainak.

tovább

Női csendesnap Dégen

Polgár Tibor / 2011-11-30 16:08:32

 

November 26-án 14 órára csendesnapra gyülekeztünk a Dégi Református Egyházközség Gyülekezeti Termébe. Az alkalmat Imre Bálint esperes úr rövid áhítattal és imádsággal nyitotta meg.

Azután Dinnyés József énekművész úr következett. Régi énekeket, zsoltárokat adott elő gitárkísérettel. Az ismert zsoltárok énekléséhez mi is csatlakoztunk.

Második előadó Riskóné Farkas Márta, a Magyarországi Lepramisszió vezetője volt. Előadásából tájékoztatót kaptunk a misszió áldozatos tevékenységéről, a leprabetegség kialakulásáról, lefolyásáról és gyógyításáról. Megtudhattuk, hogy a misszió nem csak a betegség gyógyításában vesz részt, hanem gondoskodik a betegek rehabilitációjáról, a családtagok ellátásáról, gyemekeik taníttatásáról is.

tovább

A vigasztalás hajléka

Polgár Tibor / 2011-11-29 17:25:37

Káloz - Az egyházközség címerét és zászlaját Szelesné Csizmadia Márta iparművész tervezte és készítette el - az első szalagot is ő kötötte fel. A zászlót cserkészek őrizték.

 

Az istentisztelet kezdetén a palástos lelkészek vonultak be

(Fotók: V. Varga József)

 

A pályázati támogatásból és adakozásból felújított református templom ünnepélyes átadását november 20-án hálaadó istentisztelettel kötötték össze. Bevonultak a palástos lelkészek, apostoli köszöntést mondott Nemes Gyula, kálozi lelkipásztor.
  
- Isten elénk lépett Jézus Krisztus képében, emberré lett, és megváltott bennünket. Mit tehetünk mi az Úrért? Törekedjünk a jóra, ragadjuk meg a templomajtó kilincsét, nyissunk be a megújult hajlékba, a vigasztalás hajlékába, és hívjuk magunkkal embertársainkat - fogalmazta meg igehirdetésében Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

tovább

Adventi áhítat első vasárnapra

Polgár Tibor / 2011-11-27 14:03:02

Az adventi időszak a Jézus Krisztus eljövetelére való várakozás ideje. Maga a szó azt jelenti: megérkezés, eljövetel.

 

Régen ez volt a kisböjti időszak, amikor az emberek önvizsgálatot és bűnbánatot tartottak. Ilyenkor nem volt szabad hangos mulatságokat tartani, az elcsendesedésé volt ez az idő, hogy az ember felkészítse a lelkét annak a csodának a befogadására, amit Karácsony jelent. A Karácsony, Jézus megszületése ugyanis azt jelenti, hogy Isten, a tőle elfordult ember után jött Jézus Krisztusban, helyreállította az Isten-ember kapcsolatot és újból megnyitotta az örök élet lehetőségét mindazok számára, akik Tőle ezt hittel elfogadják.

tovább

"...hogy példamutató, követésre méltó módon élje oda a gyülekezeti tagok elé Isten szeretetét" - Katona János laudációja

Polgár Tibor / 2011-11-24 15:07:10


„Jó dolog dícsérni az Urat és éneket mondani a te nevednek, ó Felséges! Hirdetni jó reggel a Te kegyelmedet, és éjjelente a Te hűséges voltodat”
Zsoltárok 92,2-3
Nagytiszteletű Katona János 1948. október 24-én született Porcsalmán. Ahogy Jánostól tudom egy áldott életű, naponta Bibliát olvasó és imádkozó, testvéri szeretet közösségben élő családban töltött gyermek évek után gimnáziumi tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte.

A gimnázium éveit a theológiai tanulmányokra történő felkészülésnek tekintette. Külső körülmények nehezítették abban, hogy gyermekkori vágyát elérhesse és a theológián megkezdhesse tanulmányait. Az elhívó Isten kegyelméből 1972-ben Debrecenben megkezdte a lelkészi szolgálatra felkészítő tanulmányait. Diákéveit hivatalos engedéllyel már Budapesten fejezte be.
tovább