
Női csendesnapra várnak minden kedves érdeklődőt a most következő hétvégén a Székesfehérvári Református Egyházközség Széchenyi utcai gyülekezeti házába.
Csendesnapra hívják a székesfehérvári református gyülekezet hölgy tagjait korosztálytól függetlenül 2010. április 10-én szombaton 14.30 perces kezdettel a Széchenyi utcai gyülekezeti központba (Széchenyi utca 16. szám). Az alkalom címe: „Női hatalom". Az előadást követően kézműves foglalkozás várja a vendégeket, de lehetőség lesz ismerkedésre és sok-sok beszélgetésre. A gyermekek felügyelete a rendezvény alatt biztosított!
tovább
Székesfehérváron több éves hagyománya van a Református Egyházközségben annak, hogy virágvasárnapon az igei üzenet mellett a vendégek a Helyőrségi Zenekar előadásában lélekemelő muzsikát is hallgathatnak. A nemes hagyomány idén is folytatódik...

Húsvét ünnepét megelőző virágvasárnapon, március 28-án zenés áhítatra várja a Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti gyülekezetrésze a híveket és minden kedves érdeklődőt délután 16 órára. Az ünnepi alkalmon Dr. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Ezt követően szép hagyomány szerint a Honvéd Helyőrségi Zenekar zenés műsorával lélekemlő muzsikát szólaltat meg. Az ünnepi hangversenyen magyar zeneszerzők műveiből kaphatnak igényes válogatást a hallgatók, felcsendülnek Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Farkas Antal, Erkel Ferenc és Hidas Frigyes egy-egy nevezetes művének részletei Mergl Róbert főhadnagy vezényletében.
Az alkalmat szeretetvendégség zárja. Az Egyházközség minden érdeklődőt szeretettel vár a zenei rendezvényre.
További információ: http://www.albaref.hu/sajto
tovább

Böjti evangelizációra hívja a Székesfehérvári Református Egyházközség a híveket és minden érdeklődőt március 4-6. között (csütörtök - szombat), 18 órai kezdettel a Maroshegyi Református Imaházba.
Az alkalmakon Szarka István bakonycsernyei evangélikus esperes szolgál igehirdetéssel "Kezdet és cél, az utolsó napok és az utolsó idők titkairól - Igemagyarázat a Jelenések Könyvéről " címmel. Az evangelizáció hetén az egyházközség Csomasz Tóth Kálmán Kórusa is szolgál.
Az igei sorozat hagyományoknak megfelelően szeretetvendégséggel zárul.
Az evangelizációk helyszíne a Batthyány u. 9. szám alatt lesz.
tovább

2010. március 7. 10.00 óra
Sárkeresztes
Református Templom
Bemutatkozik: Kamerun
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Tisztelettel:
Jakab Sándor
tovább
A Székesfehérvári Református Általános Iskola javára ebben az esztendőben is megrendezik a Farsangi Jótékonysági Estet, amelynek február 12-én, pénteken 18 órai kezdettel a Széchenyi utcai református templom ad otthont.
A rendezvény kezdetén Pojányi Balázs, a Református Iskola Igazgatója mond bevezető gondolatokat, áhítattal Somogyi László, egyházközségünk lelkészi elnöke szolgál.
A báli rendezvényen fellép Szalai Csilla operaénekes, Tóka Szabolcs orgonaművész, a Csitáry Művészeti Műhely növendékei és a Budai úti gyülekezet gyermekkórusa.
Az est műsorvezetője Mayer Ingrid.
A rendezvényről további információt találhatnak honlapunk sajtó rovatában:
tovább
MŰSORAJÁNLÓ!

2010. február 14-én 10 órától
az MR1-Kossuth Rádió közvetíti
Dégről a református istentiszteletet.
tovább
![]()
Január 17-én, vasárnap 18.00 órakor a Székesegyházban Somogyi László református lelkészi elnök a székesfehérvári Széchenyi úti református gyülekezet lelkésze tart igehirdetést.
Január 18-án, hétfőn 18.00. órakor a Budai úti református
templomban Tornyai Gábor az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya egyházközség plébánosa mond szentbeszédet.
Január 19-én, kedden 18.00 órakor a Jézus Szíve templomban Bencze András, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze tart igehirdetést
Január 20-án , szerdán 18.00 órakor a Baptista Imaházban, Berze János a székesfehérvári Széchenyi úti református gyülekezet lelkésze tart igehirdetést.
Január 21-én, csütörtökön 18.00 órakor a Baptista Imaházban, Ittzés János evangélikus püspök Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke tart igehirdetést.
Január 22-én, pénteken 18.00 órakor a Szekfű Gyulai utcai Evangélikus![]()
templomban Mészáros Kálmán a Magyarországi Baptista Egyház országos elnöke,
a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa alelnöke tart igehirdetést.
Január 23-án, szombaton 18.00 órakor a Szekfű Gyulai utcai Evangélikus templomban Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke
tart igehirdetést.
Január 24-én, vasárnap 18.00 órakor a Széchényi úti református templomban
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök mond szentbeszédet.
![]()
tovább
Hagyományainknak megfelelően az idei esztendőben is megrendezésre kerülnek községünkben az ökumenikus alkalmak.

2010. január 13. (szerda) 18.00 óra
Helyszín: katolikus templom
Igét hirdet: Jákob Judit Ibolya református lelkipásztor
2010. január 14. (csütörtök) 18.00 óra
Helyszín: református gyülekezeti ház
Igét hirdet: Pető Judit evangélikus lelkipásztor
2010. január 15. (péntek) 18.00 óra
Helyszín: evangélikus templom
Igét hirdet: Horváth József plébános