Mezőföldi Református Egyházmegye

MERIT Székesfehérváron

2010-03-03 18:25:16 / Polgár Tibor

 

     Február 27-én első alkalommal adott otthont Székesfehérvár a Mezőföldi Református Ifjúsági Teaház (MERIT) alkalmának. Az egyházmegye fiataljait a Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ) lelkes csapatának szolgálata segítette hitben továbbépülni.

     Fehérváron a lelkipásztorok vezetésével már napokkal korábban megkezdődött az alkalomra való felkészülés, amire szükség is volt, hisz majdnem száz fiatal érkezett délután négy órára a Gyülekezeti Központba. Csór, Káloz, Magyaralmás, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztes, Soponya, Szigetszentmiklós és Tác református ifjúsága tudott eljönni erre az együttlétre, a konfirmációra készülő korosztálytól a fiatal felnőttekig.

     A rövid igehirdetés után, megismerkedésül egy sokak számára új játék következett, mely Isten csodálatos alkotó tevékenységét segített jobban megértenünk. Zoli és Fodi bemutatta azt a pantomimot, mely a délután legfontosabb, mindenkit megérintő eseménye volt. A Világ és benne az ember teremtése, majd elfordulása Istentől; a „hátizsák" melyben bűneink gyülekeznek; majd végül a bűnöktől való megszabadulás mindenkiben elindította azt a gondolkodási folyamatot, hogy hol is tartok én ezen az úton? Zoli bizonyságtételével bizonyította, hogy az Úr vár ránk, szerencsések lehetünk, hogy fiatalon közel kerülhetünk hozzá, tanúságtételéről a következő ének jutott az eszembe: „Jöjj, az Úr vár reád, jöjj amíg ifjú vagy! Életed tavaszát, derűjét neki add!"

     Jó volt hallani a fiatalokat, akik Istent dicsérték közös énekszóval, felemelő érzés volt tudni, hogy az Úr figyelmét fordítja e nem is oly kicsiny csapatra. Háromnegyed óra erejéig négy kisebb csoport szerveződött, ahol jobban megismerhettük egymást, beszélhettünk azokról a bűnökről, amelyek a mi személyes hátizsákunkba kerülnek nap, mint nap. Fodi megtérésének történetét végighallgatva tudatosulhatott az összegyűlt fiatalokban, hogy az Istenben való hit erősebb minden földi erőnél, a hit mindent elsöprő erejéről Máté evangéliumának 8. része is tudósít.

     Öröm volt együtt beszélgetni, énekelni ilyen sok fiatallal, melyre nem minden nap van lehetőségünk. Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik lehetővé tették a délután rendben történő lebonyolítását. A következő MERIT március 20-án Mezőkomáromban lesz, ott folytatódhat ez a szép hagyomány, merítsünk erőt ezekből az alkalmakból a továbbiakban is!

 

Farkas Csongor

Galéria

IMG_2186.jpg IMG_2187.jpg IMG_2189.jpg IMG_2192.jpg IMG_2193.jpg IMG_2194.jpg IMG_2195.jpg IMG_2196.jpg IMG_2183.jpg IMG_2184.jpg IMG_2182.jpg IMG_2170.jpg IMG_2172.jpg IMG_2173.jpg IMG_2174.jpg IMG_2176.jpg IMG_2178.jpg IMG_2179.jpg IMG_2180.jpg IMG_2181.jpg IMG_2155.jpg IMG_2156.jpg IMG_2158.jpg IMG_2160.jpg IMG_2161.jpg IMG_2163.jpg IMG_2164.jpg IMG_2168.jpg IMG_2151.jpg IMG_2153.jpg IMG_2140.jpg IMG_2141.jpg IMG_2142.jpg IMG_2143.jpg IMG_2144.jpg IMG_2146.jpg IMG_2147.jpg IMG_2148.jpg IMG_2149.jpg IMG_2150.jpg IMG_2131.jpg IMG_2132.jpg IMG_2133.jpg IMG_2137.jpg IMG_2138.jpg IMG_2126.jpg IMG_2127.jpg IMG_2128.jpg IMG_2129.jpg IMG_2130.jpg IMG_2122.jpg IMG_2123.jpg IMG_2125.jpg IMG_2114.jpg IMG_2116.jpg IMG_2117.jpg IMG_2118.jpg IMG_2119.jpg IMG_2120.jpg IMG_2121.jpg IMG_2108.jpg IMG_2109.jpg IMG_2110.jpg IMG_2111.jpg IMG_2112.jpg IMG_2113.jpg IMG_2103.jpg IMG_2104.jpg IMG_2105.jpg IMG_2107.jpg IMG_2087.jpg IMG_2089.jpg IMG_2091.jpg IMG_2094.jpg IMG_2096.jpg IMG_2098.jpg IMG_2099.jpg IMG_2100.jpg IMG_2101.jpg IMG_2102.jpg