Mezőföldi Református Egyházmegye

Presbiter továbbképzés harmadik alkalma Szabadbattyánban

2010-04-03 19:59:30 / Polgár Tibor

     Március 28-án, virágvasárnap délutánján került sor a presbiter továbbképzés harmadik alkalmára, melynek ezúttal Szabadbattyán volt a helyszíne.

     Nyitott kapuval és szívvel vártuk a vendégeket, akik Sáregresről, Kálozról, Soponyáról, Csőszről és Tácról érkeztek. Szinte mindenkit ismerősként üdvözölhettünk, hiszen már több alkalommal is találkoztunk.

     A délután a templomban kezdődött, ahol közös éneklés után a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora, Pintérné Koczó Zsófia tartott kezdő áhítatot a farizeus és vámszedő példázata alapján.

     Ezután Borsos Teréz táci lelkipásztor előadása következett, melynek címe „Jézus örökkévaló volta és a karácsony" volt. Az előadó előadásában nem csak a karácsonyi eseményekkel, ill. annak előzményeivel foglalkozott, hanem arról is szólt, hogy miért is fontos és örömteli az, hogy a karácsonyi események folytatása a húsvéti ünnepben lett teljessé. Jézus Krisztus nem egyszerűen csak megszületett erre a földre, hanem kész volt szenvedni és meghalni is értünk azért, hogy feltámadása által töltse be Istentől kapott küldetését.

     Ezután Sebestyén Sándorné sárszentmihályi gondnokasszony előadása következett, melyben anyagi kérdéseinkről, és a misszióra fordítandó összegekről beszélt. Kiemelte, hogy mennyire fontos az, hogy a gyülekezetek komoly hangsúlyt fektessenek arra, hogy az egyes korosztályokat megfelelő programokkal igyekezzenek a gyülekezet életébe betagolni. Rámutatott arra, hogy mind a gyermekek, mind a fiatalok és felnőttek között végzett szolgálatoknak anyagi vonzatai is vannak, hiszen a szemléltetőeszközök, a látogatások alkalmával vitt hitmélyítő könyvek is pénzbe kerülnek. Előadását személyes bizonyságtétellel zárta, amely ugyancsak lelki megerősítést jelentett az őt hallgatók számára.

     Ezután a parókiára mentünk át, ahol a szorgos asszonykezeknek köszönhetően terített asztal várta a vendégeket. A finom szendvicsek, sütemények és üdítők után két csoportban folytatódott a beszélgetés. A csoportok vezetői Borsos Teréz nagytiszteletű asszony és Sebestyén Sándorné gondnokasszony voltak. A beszélgetésnek két témája volt, az egyik: hogyan készülnek ma a presbiterek családjaiban húsvét ünnepére? A másik kérdés a misszióhoz kapcsolódott: milyen módon veszik ki részüket a presbiterek a missziói munkában, mit tesznek azért, hogy embereket a Krisztus ügyének megnyerjenek?

     A hozzászólásokból egyértelműen kicsengett: felelősek vagyunk azért, hogy a környezetünkben élők odataláljanak Istenhez, és életüket Igéje és útmutatása alapján éljék. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy bizony „az aratnivaló sok, de a munkás kevés." Ezért kérjük mi is az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat!

     A tartalmas délutánt Nemes Gyula kálozi lelkész imádsággal zárta be.

 

Pintérné Koczó Zsófia

Galéria

szbattyán presb. konf. 03.28 019.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 016.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 017.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 018.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 022.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 001.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 006.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 007.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 009.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 010.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 011.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 012.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 014.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 015.jpg szbattyán presb. konf. 03.28 021.jpg