Dr. Hanula Gergely pápai egyetemi tanár előadásának címét Nagy László versére utalva a következőképpen határozta meg: Ki viszi át (nem a szerelmet) a Szentírást a foga között tartva a túlsó partra?

Előadása élményszerű volt, végigkísérte a Biblia használatának kétezer éves történetét. Kisgyermek korában teljesen természetes volt az olvasás, különösen a Biblia olvasása. A világról alkotott képünket (információdömping) azonban ma már nem teljesen a könyvekből szerezzük. Lassan elfelejtünk olvasni, a mai kultúrának már nem teljesen része a könyvkultúra. A mai fiatalok olyan mennyiségű információval találkoznak, hogy többnyire csak a pillanatnyi információra reagálnak.

Pál apostolról szólva, térítő munkájának egy kevéssé ismert vonását emeli ki. Munkáját asszonyok segítették, akik jómódúak voltak, és társadalmi kapcsolataikkal sokat tudtak segíteni a Szentírás és a Krisztus-hit elterjesztésében. Ezek a nők otthont adtak Pál munkájának. Az ókorban az olvasás egy közösségi, társadalmi aktus volt. A IV. században élt aranyszájú Szent János (élete végén Konstantinápoly püspöke) igehirdetéseit a császári udvarban gyorsírók jegyezték le. Ő már ösztönöz, hogy prédikációja előtt olvassák el a Szentírás azon részét, amiről beszélni fog. Ekkor még a könyv, az írás óriási érték. Kevesek engedhetik meg maguknak. Rotterdami Erasmus korában a Szentírás tekintélye ismét elkezd növekedni. Ez szerinte nemcsak az egyház tulajdona, azért adta Isten az embereknek, hogy azt olvashassák - mondta még a reformáció előtt.

Luther és a reformátorok pedig azt mondják, a Bibliát oda kell adni az emberek kezébe, de azt előtte görögből, latinból le kell fordítani a köznép nyelvére. A könyvnyomtatás lehetőség volt, hogy sokkal több emberhez jusson el a Biblia. Évszázadokkal később, de megvalósult.

Magyarországon Károli Gáspár fogja össze a bibliafordító munkát, a Vizsolyi Biblia még csak 400 példányban jelenik meg, nagyméretű, alig hordozható. Munkatársa Szenczi Molnár Albert javítja, kisebb méretűvé, hordozhatóvá teszi. Az emberek írás-olvasás tudása 10% alatt lévén, a reformáció létrehozza az iskolákat. De a Bibliát a gyülekezetekben többnyire még csak a prédikátor olvassa és magyarázza.

És ma a 21. században már egy mozijegy árából Bibliát lehet venni, bárkihez eljuthat a Szentírás. Nem az a kérdés, hogy eljuthat-e, hanem, hogy eljut-e? Ma is a 40 év feletti generációnak az egyik információ, vagy örömszerzési forrása az olvasás. Ebbe nőttünk bele, mégsem természetes teljesen, hogy olvassuk a Bibliát. Akkor a kérdés az, mi a Bibliát tekintve a reformáció öröksége? Az egyik, hogy saját nyelvünkön szólal meg a Biblia. Az előadó három évig dolgozott a szöveggondozó bizottság tagjaként az új fordítású Biblia revíziójában. Itt felmerült, kinek a nyelvére kell fordítani a Bibliát? Ki lesz az, aki olvassa, milyen típusú embernek készítjük? Vajon legyenek e kerülve azok a (szak)szavak, amelyeket csak az egyházba járó emberek ismernek, vagy nem? Angol stílusú rövid tőmondatok legyenek, vagy lehetnek még összetett mondatok?

Ma már mindenkinek ott lehet a kezében. A reformáció annak idején átsöpört Európán, és ennek nagyon fontos eszköze volt a Biblia. Ám úgy gondolja, a Szentírást olyan valaki fogja csak olvasni, akit annak az üzenete valahol már megérintett. Szerinte nem a Szentírás olvasása viszi el annak üzenetét azoknak, akik ezt nem ismerik.

Azt gondolja, csak az egyik ember a másiknak tudja ezt az üzenetet átadni. De az átadás irányát megszabja, lényegét hordozza a Biblia. Az azonban, amit át tudok belőle adni, az az, ami engem megszólított, formál. Az ötszáz éves jubileumon ma számára a reformáció legfontosabb kérdése, mi az az eszköz, mi az a forma, amivel annak üzenetét át lehet adni az utód generációknak?

Most nagyon hasonló kort élünk, mint amilyen a reformáció kora volt. A könyvnyomtatás beköszönte a széleskörű írásbeliség beköszöntének kezdete is volt. Azonban Walter J. Ong: Szóbeliség és írásbeliség című könyvében 35 éve már megfogalmazta azt, ami most köszönt ránk, a 2. szóbeliség korszaka. Lassan elfelejtünk olvasni - írta -, és ez mára kezd megvalósulni. A most felnövő D generáció, a 18 év körüliek, egy olyan kultúrában nőttek fel, amelynek nem része az írásbeliség, könyvkultúra, amely az 1500-as évektől mostanáig tartott. Ennek lényege, hogy az ember mindig egy már meglévő világképbe gyűjti be az olvasás által szerzett információkat. Az a generáció azonban, amelyik most felnő, annak nincs ilyen világképe, és nem is lehet. Az iskolában már olyan mennyiségű információval árasztják el a gyerekeket, hogy esélyük sincs ezt képpé összeállítani - nyomatékosítja. A töredezett, hatalmas információmennyiséget csak egyik óráról a másikra szükséges az iskolában megtanulni, az egy évvel ezelőtti már kevésbé fontos.

Az oktatás által nem tud egységes kép kialakulni a tanulóban a világról az információ hatalmas mennyisége miatt. Az a lehetőségük van, hogy a pillanatnyi információra reagáljanak: reklám, óriásplakát, üzenet a mobiltelefonon. Egy 10 évvel ezelőtti felmérés szerint 8 másodperc volt a figyelemküszöb. Tehát amit 8 másodperc alatt nem lehet befogadni, azt az általános, nagymintás kísérletben az átlag gyerek nem fogja befogadni. Vajon a Bibliának akár csak az ószövetségi üzenetét, ki tudja ennyi időbe összesüríteni? És mi az a fordítási metódus (nem görögből magyarra), hogy azt az üzenetet, amit mi megkaptunk, azt átkonvertálja, átfordítsa abba a világba, amelyben a következő generációk utánunk felnőnek, létezni fognak?

Nem csak az egyház van ezzel az üzenetátadással bajban. A pedagógusok szakmai elitje töri a fejét rajta, hogy hogyan lehet egy olyan alaptantervet létrehozni, ami valahogy ebben a rendben mégiscsak működőképes lesz. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma adott ki egy tájékoztatót nemrég, mit kezdjen a munkáltató a D generációs munkavállalójával. Az élet minden egyes területén probléma, miszerint ez a generáció másként működik. De kötelességem az örökséget továbbadni, ezért fontos keresni, mi az a módszer, amivel ezt tovább tudom adni. Ez a generáció a hagyományos közösségekbe nem tud, nem akar beilleszkedni. Nem csak a templomba nem akarnak bejönni, semmi ilyen közösségben nem akarnak részt venni - nyomatékosítja.

Azért nem vagyunk tehetetlenek, ám valahogy nekünk meg kell találni az ő segítségükkel a megoldást. Ezt az ajtót mi már nem tudjuk kinyitni, ők fogják.

Ezért nehéz megválaszolni, hogy a D generációnak hogyan lehet továbbadni a Bibliát, az én örökségemet - mondja halk szenvedéllyel az előadó. A megoldást - ajtót nyitni felénk – ők fogják megtalálni, de nekünk készeknek kell lennünk. Ezek előre nem megjósolható ajtók, alkalmak, hogy mikor jön el a bő 8 másodperc, amikor a gyerek figyelni tud, akar. A kérdezés, információszerzés vágya természetesen bennük is ott van.

Az emberi kapcsolat nem veszítette el az értékét, csak átalakult ennek az elérési helye. A virtuális világban a legnépszerűbb időtöltések azok a virtuális közösségek, ahol mégiscsak emberi kapcsolat van, és a végén lehet majd interaktív segítséget kapni. A teljesen automatizált kapcsolat nem működik.

A mi feladatunk a rendelkezésre állás, ha akarnak, kérdezzenek! A kérdés az, hogyan érjük el, hogy kérdezzenek? És láthassák azt, hogy a mi életünk élhető. Nem fiatal korban, később, 33-34 évesen fogják majd keresni, esetleg az első váláson túl, a miénknél nehezebb úttal, hogy mi az élet értelme. És akkor meg fogják kérdezni, hogy mi az, amit mi megtaláltunk. Ha tudunk példaként élni, a gyerekeink, munkahelyi kollégák ránk fognak kérdezni. Ezt nem lehet kiprovokálni szavakkal. Ezt a példaadó életet élni kell, amire mi esélyt kaptunk.

És ez által mi visszük át a Szentírást, annak üzenetét a fogunk között a túlsó partra. Bizonyos nézőpontból ebben a lelkész kevesebbet tehet, mert a lelkész azokat éri el már, akik akarnak valamit. És kevéssé ér el azokhoz, akik még nem akarnak.

Akinek világi munkahelye van, nem keresztyén emberek között sokat forog, több esélye van erre a példaadásra, mint egy lelkésznek. A református egyházon belül is egyre nagyobb hangsúly fog kerülni a nem lelkészi bizonyságtételekre. A Szentírás továbbadásában részben nagyobb esélye van annak, aki nem lelkész, mint aki lelkész, az élettere, a találkozásai révén - mondja meggyőződéssel az előadó.

Az átadás egyre inkább át fog helyeződni a személyes kapcsolatra. Az egyház közösségét ily módon fogják ezek az emberek később elérni - nyomatékosít zárásként dr. Hanula Gergely.

Szabó Gábor egyházmegyei világi tanácsos összegzi: a presbitereknek őrállóknak kell lenniük gyülekezeteikben, de nem csak nekik, mindnyájunknak! Nagy feladatunk, hogy a megértett, megélt üzeneteket továbbadjuk a fiatal generációnak. A személyes átadás, hit, példamutatás fontos, nem csak a parókia lesz üvegből lassan, a presbiter példaadása is fontos.

A konferencia, tartalmas kisköri beszélgetéseket követően, ebéddel zárult. Aki eljött, nem csalódott. Mindezért egyedül Istené a dicsőség. És köszönet a házigazdáknak!

Sántha Elek