Mezőföldi Református Egyházmegye

ADVENT ELŐTTI CSENDLELKÉSZEKNEK

2018-11-16 08:55:03 / Imre Enikő


*REFORMÁTUS LELKIGYAKORLAT* A Missziói Iroda szervezésében és a Missziói Bizottság támogatásával

 

Részletek a tovább mögött.


 

Az az imádság, amely közel hoz bennünket Istenhez, nem sok szóból áll,

hanem Isten előtti csendből, amellyel a kevés szót körülvesszük.

Ezt a négy napot arra szánjuk, hogy átéljük Isten szerető jelenlétét,

odafigyeljünk útmutatásaira, és felfedezzük a csöndben rejtőző

erőforrásokat. Személyes belső útjainkon és az egymással való

közösségünkben lelki kísérők szegődnek mellénk, akik megélt tapasztalataink

feldolgozásában segítenek.

 

Napjaink ritmusát a következő gyakorlatok határozzák meg: közös napindító

áhítat, egyéni rendszeres bibliaolvasás, ima, imanapló írása, természetben

való imaséta, beszélgetés a kísérővel és végül újra közös megosztás az esti

napzáró csoportban. Eszközök, melyek szükségesek lesznek: Biblia,

bibliaolvasó kalauz (saját választású), jegyzettömb.

 

Célunk az Istennel való találkozás, amihez szeretnénk négy nap csendet

biztosítani. Ezért kérjük, hogy a jelentkezők kötelezzék el magukat arra,

hogy ezekben a napokban kikapcsolva hagyják telefonjukat és nem

kapcsolódnak rá a netre sem. Fontos ezt előre jelezni a családnak,

munkatársaknak. Nem tud célt érni a lelkigyakorlat, ha ennek ideje alatt is

azzal foglalkozunk, amivel otthon foglalkoznánk.

 

A lelkigyakorlat nem lazítás, hanem intenzív bekapcsolódás az Isten

jelenlétébe, munkájába. Ezért azokat hívjuk, akik ezt fontosnak tartják és

ezen a téren fejlődni szeretnének.

 

 

Helyszín: Ráday Konferencia-központ, Galyatető;

http://galyateto.parokia.hu/cikk/mutat/kezdolap-2/

Részvételi díj hozzájárulás: 10.000 forint (a fennmaradó 22.000 forintot az

MRE fedezi), mely a helyszínen készpénzben fizetendő. Minden résztvevő

számára külön szobát biztosítunk.

 

 

időpont: 2018. december 4-8.

Érkezés: dec. 4. kedd este 18 óráig

Távozás: dec. 8. szombat reggel

 

 

Lelkivezető:

Fekete Márton - református lelkész, Marosvásárhely

 

Jelentkezés: misszioi.iroda@reformatus.hu címen név, telefonszám és email

cím megadásával.

A csoport létszáma behatárolt, a jelentkezéseket érkezési sorrendben

fogadjuk, de legkésőbb november 22-ig.

 

 

MRE Missziói Iroda

1146 Bp. Abonyi u. 21.

e-mail: misszioi.iroda@reformatus.hu

Tel:+36(1)343 7870