Mezőföldi Református Egyházmegye

Találékonyság, kreativitás kellett a vírus miatt - Református múzeumi körkép

2020-06-18 10:58:55 / Imre Enikő

 

Főszezonjukat veszítették el a református múzeumok azzal, hogy a koronavírus-fertőzés miatt tavasszal nem fogadhattak látogatókat. A bezártság alatt az online kommunikációra fókuszáltak, Pápán professzionális 3D-s kiállítást készítettek, Kecskeméten pedig humorral is oldották a járvány rossz híreit. Sárospatakon június 2-ától látogatható a világ egyik legszebb könyvtára, míg Debrecenben idén nyáron a szabadtéri sétákra fókuszálnak.

 

Részletek a tovább mögött.


SÁROSPATAK: KINYITOTT A VILÁG EGYIK LEGSZEBB KÖNYVTÁRA


Patakon a veszélyhelyzet kihirdetése után a munkatársak egyharmada dolgozott otthonról, köztük a veszélyeztetett korúak, illetve az asztmások - tudjuk meg Dienes Dénes tudományos gyűjteményi igazgatótól. A többiek bejártak dolgozni, a kellő távolságtartást biztosítani tudták számukra. Munka pedig a zárvatartás mellett is bőven volt: feldolgozás, rendezés és adatbázis-építés. Bővítették online szolgáltatásaikat, így a kutatói igényeket is kielégíthették.

 

A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeit egy átlagos évben tizenkét-tizenötezer látogató is felkeresi, de idén eddig alig néhány százat regisztrálhattak - jelentős bevételtől estek el. A Tiszáninneni Református Egyházkerület múzeuma év végéig felújítás alatt áll, így őket nem érintette a bezárás.

 

Sárospatak Könyvtár

Fotó: Kalocsai Richárd

 

A pataki könyvtár - amelyet 2016-ban a New York-i Atlas Obscura szaklap a világ legszebb könyvtárai közé választott - június 2-án megnyitotta kapuit. Úgy számoltak, hogy óránkénti váltásban tíz-tizenöt fős csoportokat tudnak fogadni. - Ha nem is a régi intenzitással, de tudjuk biztosítani a látogatás és a kutatás lehetőségét - véli az igazgató. A kutatóknak és a látogatóknak kötelező a maszk vagy az arcot eltakaró kendő használata. Dienes Dénes szerint az emberek egyébként is ragaszkodnak hozzá.

 

A múzeum épületének felújítási munkálatai miatt az iskolatörténeti kiállítás előreláthatólag az év végéig zárva tart. Új kiállításként a trianoni centenáriumhoz kapcsolódó, muzeális értékű könyveket is bemutató tárlatot készítettek, amely virtuálisan is megtekinthető.

 

DEBRECEN: IDÉN NYÁRON A SZABADTÉRI PROGRAMOKRA FÓKUSZÁLNAK


Egy átlagos évben a látogatók száma megközelíti a harmincezret, és a tavaszi időszak az egyik legfrekventáltabb a debreceni református múzeumban, ilyenkor általában egymásnak adják a kilincset a diákcsoportok - mondja Gáborjáni Szabó Botond igazgató, aki noha tart a járvány második hullámának lehetőségétől, bízik benne, hogy szeptemberre helyreállhat a megszokott létszám. Példaként említi, hogy tavaly az egységnapon huszonnégy óra alatt kétezer-ötszáz látogatójuk volt. A mostani zárvatartás nemcsak a jegyárbevételtől fosztotta meg az intézményt, hanem a múzeumi bolt forgalmától is.

 

Egyetlen csoport láthatta élőbena Debreceni Református Kollégium Múzeuma legújabb kiállítását, még március 14-én. Mivel a veszélyhelyzet miatt gyorsan be kellett zárniuk, a tárlatot videós formában tették megtekinthetővé a YouTube-on. A „Debreczen... szabadságunk nyugalmas bölcsője" - költők, írók 1849-ben című kiállítás elsősorban a Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódó tartalmakat eleveníti föl, részben a Debrecenbe menekült írók, költők feleségei nézőpontjából - mondja Keczán Mariann, a múzeum általános igazgatóhelyettese. Az online anyaghoz oktatási segédletet készítettek. A járványhelyzet ráirányította a figyelmet arra is, hogy a múzeum honlapját meg kell újítani: augusztusra készülhet el az új portál.

 

Elmaradt, illetve később valósul meg két kiállításuk, amelyek a református identitás szempontjából fontosak: az egyik a Pápua Új-Guineában misszionárius Molnár Mária hagyatékát, a másik Zsindelyné Tüdős Klára, az Országos Református Nőszövetség néhai elnökének életét mutatja be.

 

Szabadtéri programjaikra fókuszálnak: népszerű belvárosi sétáikat június 3-án hirdették meg a honlapjukon. Az ezeken részt vevők megismerhetik például Fazekas Mihály, Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Magda kötődését Debrecenhez, illetve a reformátussághoz. Némelyik útvonal kerékpárral is teljesíthető. Máskor harminc embert várnak egy-egy csoportba, most tíz-tizenöt főben állapították meg a résztvevők számát.

 

A korábbi résztvevők jelezték részvételi szándékukat, így a múzeum meghirdette nyári gyermektáborait is. Június végétől augusztus elejéig tartanak majd táborokat. A Múzeumok Éjszakáját idén biztosan nem júniusban tartják majd, erről már döntöttek az országos program szervezői. Debrecenben azonban online, helyi összefogás ötlete körvonalazódik.

 

 

BUDAPEST: AZ ELMARADT SZÓ AZ IGAZI HIÁNY


- Hiányként éljük meg azt, hogy nem érhettük el a látogatóinkat, hiszen a Bibliamúzeum elsősorban missziói állomás. A személyes jelenlétet, a múzeumi tér kínálta beszélgetéseket semmi sem pótolhatja - véli Timár Gabriella, a budapesti Bibliamúzeum vezetője.

 

Timár Gabriella Bibliamúzeum

Fotó: Vargosz

 

Az intézményben tavaly januárban, a Ráday utcai kollégium kiégését követően már megtapasztalták, milyen az, amikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra nem fogadhatnak látogatókat. Sajnos az új diákotthon építése, valamint a régi szárny felújítása, átalakítása miatt a Bibliamúzeumnak újra be kell zárnia az ősz folyamán. Remélhetőleg a munkálatok ütemezése elősegíti, hogy ez a kényszerű szünet minél rövidebb legyen - mondja Timár Gabriella.

 

A múzeumi látogatás élményét felváltja az online felületekre feltöltött anyagok, feladatok, foglalkozások széles választéka, amelyeken folyamatosan dolgoznak a múzeum munkatársai. A Bibliamúzeumot bemutató, iskolai hittanórákon is használható anyag összeállítását is tervezik.

 

 

PÁPA: MODERN 3D-S KIÁLLÍTÁS


A Pannonia Reformata Múzeumban a főszezont veszítették el - meséli Halászné Kapcsándi Szilvia intézményvezető. A tavalyi évben több mint tizenegyezer látogatójuk volt, a legtöbben májusban és június első két hetében. Nagyon készültek 2020-ra, de az idei számok biztosan jócskán alulmaradnak majd a korábbiakhoz képest.

 

Kapcsándi Szilvia

Fotó: Vargosz

 

Márciusban nyitották volna meg legújabb tárlatukat Lőrincz Zoltán: A Miatyánk a kortárs magyar festészetben címmel, ám a veszélyhelyzet miatt erre nem kerülhetett sor. A kezdeti döbbenet és aggodalom után azon kezdtek el gondolkodni, hogyan lehetne mégis - ha egyszerűsített formában is, de - megrendezni a kiállítást. Annak aktualitásáról Halászné Kapcsándi Szilvia azt mondja: - Olyan idők ezek, amikor mindannyian átéljük emberi törékenységünket, sebezhetőségünket. Nem maradt más a kezünkben, mint fohászkodni Istenhez. Ez a rendhagyó tárlat a kortárs műalkotások, valamint az alkotók gondolatain át kapcsol össze bennünket a Megváltóval, visz közelebb ahhoz, hogy imáink révén napi kapcsolatba kerülhessünk vele.

 

Átcsoportosították az erőforrásaikat, és segítség volt az is, hogy tavaly már elkészült a múzeum 3D-s, online bejárható tere, ezt kellett csak „berendezni" a kiállítás anyagával. A tárlat egy speciális 3D webböngésző letöltését követően tekinthető meg.

 

Pannonia Reformata

Fotó: Kalocsai Richárd

 

Elindították YouTube-csatornájukat is, ahol közzétették a pápai gyülekezet kántorának szerzői estjét. Parola Csaba 2019 októberében adott koncertet a Musica Pannonica Reformata hangversenysorozat keretében. A múzeumpedagógia területén is nyitottak az online megoldások felé, elindult például az Ótemplom egere sorozat: a YouTube-on látható videókban Géniusz, a kisegér mesél a gyerekeknek Jézus menynybemeneteléről, a pünkösdről és egyéb témákról.

 

A Pannonia Reformata Segítő Szolgálat elindításával a kávézó munkatársainak találtak új feladatot: időseknek segítettek bevásárolni, gyógyszereket kiváltani, ügyeket intézni. A nyitásra a minisztériumi ajánlásoknak megfelelően készültek, például a pénztárost védő plexifallal. A maszk használatát - a minisztériumi ajánlással egybehangzóan - erősen ajánlottnak tekintik: az Ótemplomban egyszerre legfeljebb húsz fő tartózkodhat, nekik nem kötelező a maszk viselése, de az egyiptomi kiállítótérben, ahová egy turnusban tíz embert engednek be, már igen. A látogatóknak tartaniuk kell egymás között a másfél méteres távolságot.

 

 

KECSKEMÉT: „HÁZIMUZI", AZAZ A LÁTOGATÓK OTTHONÁBA VITTÉK A MÚZEUMOT


A kecskeméti Ráday Múzeum a veszélyhelyzet kihirdetését követően szinte azonnal elindította Házimuzi névre keresztelt sorozatát. Fogarasi Zsuzsa, a múzeum igazgatója a Baon.hu-nak azt nyilatkozta: a sorozatban kincseiket, értékeiket tárják a közönség elé rövid poszt és videó kíséretében. A kifejezés szójáték, a házimozi szót alakították át a múzeum szó rövidítésével. Az internetes tartalmakat a múzeumpedagógusok készítik. Kriston-Bordi Zsuzsanna irányítja a munkát, ő azt mondta a portálnak: a céljuk az, hogy ne minden a járványról és a szomorú hírekről szóljon, ezért pozitívumokat, művészeti értékeket és szépségeket közvetítenek. Persze a humornak is helye van a tartalmak között, így részt vettek az internetet meghódító kihívásban, és több, a múzeumban látható festményt is „újraalkottak."

 

Kecskemét Ráday Múzeum

 

A zárvatartás ideje alatt elkészült a pinceraktáruk felújítása, ez ad majd otthont a múzeum ásványraktárának és ásványcsiszoló műhelyének, valamint a kopjafákat is itt mutatják be - számol be lapunknak az igazgató.

 

A múzeumnak saját ötvösműhelye van, ahol nem állt meg a munka. Ötvös Nagy Ferenc ötvösmester éppen tizenhárom klenódium restaurálásán dolgozik a Pannonia Reformata Múzeum megrendelésére. Voltak ugyan, akik a járványhelyzet miatt érdeklődtek kiskelyhek készítése iránt, de azonnal kérték volna, így nem tudtak megállapodni. A szokásos ötvös-zománc mesterkurzusait a veszélyhelyzet miatt törölni kellett. Már a jövő évi időpontok iránt is hatalmas az igény - mondja -, de bízik benne, hogy az idei programot is el tudják még indítani.

 

 

Lehet-e misszió a múzeum?


Vannak országok, ahol az egyházi múzeum az egyházon belül a missziói osztályhoz tartozik - mondja Gáborjáni Szabó Botond, az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnöke, aki már több mint tíz éve vesz részt az európai protestáns múzeumok találkozóin.

 

Gáborjáni Szabó Botond

 

Szerinte ez a szemléletmód helyes, ugyanis ezekbe az intézményekbe évente olyan emberek tízezrei látogatnak el - hazánkban is -, akik a templomok küszöbeit nem lépik át. Nekik múzeumaink képesek bemutatni, milyen színes és gazdag a református egyház üzenete, hiszen a falaink között - az iskoláinkban végzett híres diákok révén - megismerhető az egyház tudományra, művészetre, közéletre gyakorolt hatása is. - Ráadásul az egyházi intézmények is túlléptek már a korábbi múzeumképen, amikor elég volt egy tárlóba kitenni néhány tárgyat, és kész volt a kiállítás. Ma már élményt kell adni a látogatóknak, a múzeum a kultúrával való élményszerű találkozás színtere - hangsúlyozza Gáborjáni Szabó Botond. Példaként említi, hogy a Debreceni Református Kollégium Múzeumában van olyan tárlatvezetés, amelyen kollégája beöltözik Huszár Gál nyomdász-prédikátornak, és egyes szám első személyben meséli el az életét, miközben a látogatóval együtt készít régi nyomdaprésen címlapot. Hozzáteszi: - A kreativitás már minden református egyházkerületi múzeumban, gyűjteményben jelen van.