Mezőföldi Református Egyházmegye

Azt emeljük magasra, ami túlmutat rajtunk - Generális Konvent

2021-09-20 10:34:16 / Imre Enikő

Ez a születésnap nem az ünnepi mámort jelenti, hanem komoly megállást a gyülekezet színe előtt, hogy megpróbált minket az Úr - mondta Csűry István püspök a Királyhágómelléki Református Egyházkerület centenáriumi ünnepén Nagyváradon szombaton.

 

Részletek a tovább mögött.

Ez a születésnap nem az ünnepi mámort jelenti, hanem komoly megállást a gyülekezet színe előtt, hogy megpróbált minket az Úr - mondta Csűry István püspök a Királyhágómelléki Református Egyházkerület centenáriumi ünnepén Nagyváradon szombaton.

 

Generális Konvent 2021

Fotó: Bazánth Ivola

 

Református egységnappal és a Generális Konvent - a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete - ülésével emlékeztek a magyar reformátusok a Királyhágómelléki Egyházkerület 100. születésnapjára.

 

A királyhágómelléki gyülekezetek a trianoni döntés előtt a Tiszántúli Egyházkerülethez tartoztak. 1921-ben a történelmi kényszer hatására indult meg az egyházkerület szervezése, melynek egyik kiemelkedő alakja az a Sulyok István volt, aki később az első püspöke lett az egyházkerületnek.

 

Generális Konvent 2021

Fotó: Bazánth Ivola

 

A nagyváradi ünnepségen a házigazda Csűry István püspök köszöntőjében úgy fogalmazott: „Fájdalommal és nyomorúsággal teli száz esztendőre nézünk vissza, hiszen történelmünk tele volt gondokkal, áldás helyett átkot hordoztunk. De ahhoz, hogy gyógyítani tudjuk életünket és hordozni a jövendőnket, kemény szavakat kell megfogalmazni."

 

Az ünnepi istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében az önérzetre ébredés lépéseiről beszélt.

 

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke megáldotta azokat, akik a királyhágómelléki egyházkerület egyházmegyéi és gyülekezetei zászlóit hazaviszik, "felemelik Istenünk nevében" és alattuk összegyűlnek Isten tiszteletére. Az egyházvezető beszédében hangsúlyozta, hogy a hosszú szétszakítottság ellenére a magyar reformátusok már 2009-ben kimondták egységüket. „Vagyunk, gyarapodunk és együtt vagyunk. Azt emeljük magasra, ami túlmutat rajtunk. Azért vagyunk, mert az Úristen akarja, hogy legyen magyar református keresztyén egyház. A magyar keresztyénségnek ereje van" - tette hozzá.

 

Generális Konvent 2021

Fotó: Bazánth Ivola

 

Az ünnepségen Fürjes Zoltán, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azt mondta: „Az utóbbi több mint egy évtized küzdelmes, mégis sikeres országépítő és nemzetegyesítő munkájának köszönhetően a határon túli magyar közösségek anyaországi támogatása nemcsak elvi és érzelmi síkon, hanem materiális értelemben is sokszorosára gyarapodott." Fürjes Zoltán megköszönte a határon túli reformátusok erőfeszítéseit, amelyeket a magyar közösség megmaradásáért tesznek.

 

Az istentiszteletet követően a Generális Konvent közgyűlése úgy határozott: felhatalmazza a Magyarországi Református Egyház Zsinatának mindenkori lelkészi elnökét, hogy a Kárpát-medencei református egyházkerületeket egyházi, állami és társadalmi kapcsolatokban képviselje, és a Generális Konvent ügyvezetését ellássa.

 

A Generális Konvent ülésén Bódiss Tamás, az új református énekeskönyvet szerkesztő bizottság titkára bemutatta a napokban elkészült énekeskönyvet, és egy-egy tiszteletpéldányt adott a testület tagjainak.

 

A Generális Konvent közgyűlése nyilatkozatban állt ki Kató Béla és Csűry István mellett. A két egyházvezetőt visszaéléssel gyanúsítja a román ügyészség, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. A közgyűlés zárónyilatkozat elfogadásával ért véget.

 

Magyar Református Egyház Generális Konvent


Zárónyilatkozata


A Magyar Református Egyház Generális Konventje a megtartatásért Isten iránti hálával és jó reménységgel köszönti a százesztendős Királyhágómelléki Református Egyházkerületet.


A magyar református egységben, testvéri közösségben, imádságos szívvel, együtt örülünk az örülőkkel, együtt sírunk a sírókkal és együtt küzdünk a küzdelemben lévőkkel.


Krisztus a jövő, együtt követjük őt.


Nagyvárad, 2021. szeptember 18.