Tanévnyitó a teológiánkon

Szeptember 6-án a Pápai Ótemplomban tartotta tanévnyitó istentiszteletét és közgyűlését a Pápai Református Teológiai Akadémia. Az ünnepi alkalmon 33, az akadémia történetének legnagyobb számú elsőévese tett fogadalmat. A tanévnyitó istentiszteleten Steinbach József püspök hirdette Isten igéjét.

Tanárok, hallgatók és hozzátartozóik valamint az egyházkerület és a társintézmények vezetőinek jelenlétében nyitották meg a Pápai Református Teológiai Akadémia 2026/27-es tanévét.

„Isten áldása van az akadémia szorgalmas munkáján. Erre bizonyság, hogy történetének legnagyobb számú beiratkozott elsősével kezdhetik meg a tanévet” – mondta Steinbach József püspök.

A hit Isten ajándéka, a hit hőseinek cselekedetein keresztül Ő cselekszik. Ez alapján szólt az Élő Istenről Mózes példáján keresztül:

„…nem féltek a király parancsától…” (Zsid 11,23-29)

Első üzenetként fogalmazta meg, hogy a hit embere nem fél a világi felsőbb hatalmasságoktól. Minden hatalom Istentől rendelt, és az Írás teljes összefüggésében tudjuk, hogy imádkoznunk kell értük és engedelmeskednünk nekik. Küldetésünk azonban prófétai hangunk felemelése, ha visszaélnek a kapott hatalommal, és nem Isten akarata szerinti döntést hoznak. A hit és a hatalom kapcsolatáról tudjuk ezt az írás szerinti tanítást, de nehéz bölcsen és Istennek tetsző módon meg is cselekedni, ha ezer módon függünk a hatalomtól – egyéni és egyházi szinten egyaránt. A püspök sokéves egyházvezetői dilemmáját osztotta meg a gyülekezettel: Hogyan kell az egyháznak jól viszonyulnia a hatalomhoz úgy, hogy közben megmaradjon a rábízott szolgálat körében? Intézményeink vannak, amelyek csodálatos szolgálatot végeznek, ránkbízottak vannak, akikért felelősséggel tartozunk, épített örökségeink vannak, amiket fenn kell tartanunk. Túl a saját félelmeink legyőzésén, mi lesz az intézményeinkkel, a ránkbízott emberekkel…
A hit hőse, Mózes inkább vállalta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a fáraó udvarával való ideig-óráig való gyönyörűségét. Isten az Ő Igéje által adja meg a választ: az isteni örök gyönyörűségre, Jézus Krisztusra tekinthetünk a világ múló gyönyörűségei helyett. Isten Krisztusban a népével való nyomorgást választotta inkább, mint az ideig-óráig tartó világi gyönyörűséget. Vannak olyan helyzetek, amikor az egyház számára sincs más megoldás, mint ez az inkább. „Inkább egymást erősítve, a Megváló, Szabadító Úrra tekintve vállalni az együttes közös nyomorúságot, esetleg a beszűkültebb szolgálati lehetőséget, amelyben a Szentlélek által mégis adatik missziói lehetőség, mint az evilági gyönyörűséget” – mondta hozzátéve, ezek nehéz kérdések: - Hol vannak azok a határok, amelyeket az egyház bármilyen szolgálatra hivatkozva sem léphet át?- Hol van az, amikor nemet kell mondani, vissza kell vonulni azzal a reménységgel, hogy ebben a beszűkült lehetőségben is lesz áldás. A hit embere erre csak Krisztusra tekintve, egyedül Isten erejébe kapaszkodva képes.

Második üzenet, hogy a hit embere vállalja és átéli a szabadítás csodáját. Egyénileg és közösségileg is megannyi megkötözöttség rabjai vagyunk. De van szabadulás! Megszabadulni a világi béklyóktól – de nem a világtól, hiszen itt, ebben a világban kell szolgálnunk, Istennek engedelmeskedve, nem embernek. Ehhez kell a hit ereje, hogy valóban „nem félünk a királytól” azzal a biztos tudattal, hogy Krisztus vére által bevehetetlen várban vagyunk.

„Kedves diákok, erre a szolgálatra kaptatok elhívást! Erre készültök itt fel, ebben fogtok Isten Lelke által növekedni és ebben fogtok, fogunk kitartani mindannyian szívünk utolsó dobbanásáig. Ha így lesz – és így lesz! – akkor Isten népe minden népnél, és Isten gyermeke minden embernél boldogabb és teljesebb életet él már itt; az örökélet boldogságát!” – zárta igehirdetését Steinbach József püspök kérve Isten áldását a tanévre.

Balla Ibolya rektor tanévnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy mindenek mellett a lelki táplálék biztosítása, a lelki értékek felmutatása az intézmény elsődleges feladata. Ezt helyezte a hallgatók szívére is: „Az Ige megtartó erejének, az Evangélium jóhírének megélése nélkül hiábavalók a kreditek, a meghallgatott előadások, a tudományos erőfeszítések, a teljesítmények. Mindezek csak úgy nyernek értelmet és lesznek az öröm és az áldás forrásai, ha Isten megismerésének és megismertetésének szolgálatába állítjuk őket.” Kiemelte, ehhez igazítva kezdik meg a tanévet, amely alatt most is számos közösségi, lelki alkalmat terveznek, és bőven lesz tudományos, szakmai program is. Bejelentve azt is, hogy újra útjára indítják a Dunántúli Református Akadémiát.
Örömmel mondta, hogy egyre több volt hallgatójuk tér vissza újabb képzést megszerezni. Ez azt igazolja, hogy szeretnek náluk lenni, értékes, hasznos tudást kaphatnak az akadémián.

Idén 33 elsőévfolyamos hallgatók tett esküt.

A tanévnyitó zárszavát Márkus Mihály esperes mondta. Zenekari példát hozva emelte ki az összhang fontosságát, amit az aznapi ige is hangsúlyozott: „A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az Úr dicséretét és magasztalását. Amikor felzendültek a harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az Urat, mert ő jó, és örökké tart szeretete, akkor a házat, az Úr házát felhő töltötte be” (2Krón 5,13) A hallgatók szívére helyezte az ige üzenetét: egymásra figyelve, egymástól tanulva, mindig a nagy karmestert tartva szem előtt zengeni az Úr szavát, hogy elérjen a hátul ülőkhöz is, hogy felérjen egészen az Úr trónusáig: „Van-e ekkora bátorságod, merészséged, és van-e benned ekkora hit és erő, hogy oda fel felzengjed az igét? Mert ha oda felér, akkor itt is mindenki meghallja” – mondta. Istent dicsérni minden körülmények között, nem magunkat előtérbe helyezve, hanem minden szolgálatunkkal, minden mozdulatunkkal egyedül Őt megmutatni másoknak. Ehhez kérte Isten áldását Márkus Mihály.