Őrségi Református Egyházmegye

Női konferencia Szécsiszentlászlón

2017-03-20 22:28:16 / őrségi admin

Immár hagyomány, hogy minden éve márciusában az őrségi, kerkamenti és muravidéki gyülekezetek asszonyai találkoznak. Az idén a Szlovéniában található szentlászlói gyülekezet adott otthont ennek az alkalomnak.

A közel harminc résztvevő énektanulással kezdte az alkalmat, majd meghallgattuk Rozgonyi Emőke nagytiszteletű asszony előadását a Fülöp-szigeteki asszonyok életéről. Az előadásból megtudhattuk, hogy ugyan a Fülöp- szigeteki társadalom alapvetően matriarchális társadalom, mégis a nők sokszor igen kiszolgáltatott helyzetben vannak: gyakran válnak erőszak áldozatává, és a legtöbb fiatal lány nem járhat iskolába sem, mert a szüleik anyagi lehetőségei nem engedik meg, és inkább a fiúkat iskolázzák. Ugyanakkor azok a nők, akiknek lehetőségük van tanulni, igen magas tisztségeket tölthetnek be. Ezután betekintést nyertünk a Fülöp – szigetek csodálatos élővilágába, kultúrájába és vallási életébe. Az előadás követően a szőlőmunkások példázata (Mt 20,1-16) alapján hirdette Isten igéjét Szakál Anikó lelkipásztor asszony. A példázat munkásai irigyek voltak, ami velünk is előfordul. Arról szólt az igehirdetés, hogy ilyen esetekben is nézzünk Jézusra, aki soha nem volt irigy, és elégedetlen, még a kereszten sem… A lelki táplálék után a test táplálása következett: a szentlászlói asszonyok finomabbnál finomabb süteményekkel vártak minket, emellett pedig a szentgyörgyvölgyi gyülekezet gyülekezeti adminisztrátora a Fülöp- szigetek nemzeti eledeleiből készített kóstolót. Jó volt ismét együtt lenni, rég nem látott ismerősökkel, testvérekkel találkozni, beszélgetni. Mindezért legyen egyedül Istené a dicsőség. Sz.Z.

Galéria

01 02 03 04 05