Őrségi Református Egyházmegye

A reformáció jubileumi éve Felsőőrött

2017-11-06 13:13:55 / őrségi admin

2017. Ebben az évben ötszáz esztendeje indult útjára hivatalosan a reformáció, Dr. Luther Márton október 31-i állítólagos tételsor-kitűzésével. Minden protestáns egyház, gyülekezet megünnepelte ezt az alkalmat a maga módján. A felsőőri reformátusok is.


Az év Millisits Máté: A magyar bibliafordítás című kiállítás roll-up sorozatának németre való fordításával kezdődött. Február hónapban így négy vasárnapon istentisztelet előtt és után, hét közben pedig sok-sok hittanóra keretében találkozhattak gyülekezeti tagjaink és (nem csak!) református diákjaink a Biblia magyar nyelvre történő lefordításának, elterjedésének, hatásának történelmi tényeivel. Egy hónap alatt 9 osztály 260-280 diákja tanulta meg: Károli Gáspár ugyanolyan nagy jelentőségű munkát végzett nekünk, mint Dr. Luther Márton a németeknek: irodalmi nyelvet teremtett a nyelvjárások sokszínűségéből.

Folytatódott a „Templomok hosszú éjszakája" megszervezésévél. Egy kicsit deheroizáló célzattal Tölly Julianna presbiter asszonyunk írt egy előadást, amelynek ez volt a címe: "Luther, einmal anders". Szabad fordításban talán így lehet mondani: „A másik, a nem ismert Luther". Bemutatta Luther arról az oldaláról, amiről nem nagyon ismerjük: a joviális sörivó, az élcelődő, mi több, magának olykor vaskos humort is megengedő reformátort. Május végén Tölly Juliska annyira gyenge volt már, hogy előadásának felolvasását Dr. Gángoly Werner kurátor testvérünk és Gúthy László gyülekezeti lelkipásztorunk vállalta magára. A templomi, énekléssel egybekötött előadás után Miklós József bibliai ételekből és növényekből összeállított gazdag kiállítása, és természetesen agapé várta a mintegy 120 főnyi érdeklődő sereget. Sajnos, utólag tragikus árnyék is vetült erre a május végi rendezvényünkre. Tölly Julianna testvérünk három héttel később itt hagyott bennünket. Előrement az Úristen örökkévalóságába. Legyen áldott emlékezete!

Idén kiállításokon is megjelenhettünk. Ki hinné, de igaz: mind a Várvidéki Tartományi Múzeum, mind a Katolikus Egyházmegyei Múzeum kiállítást szentelt a reformáció 500 éves jubileumának. És mindkét kiállításra tőlünk, felsőőri reformátusoktól is kértek (és kaptak) kiállítási tárgyakat. Ezért június végén egy szombati napon mindkét kiállítást meglátogatta gyülekezetünk csoportja. Gazdag élmény volt látni saját dolgainkat, pecsétjeinket, fejfánkat, lelkészi palástjainkat, különböző énekeskönyveinket, magyar nyelvű Bibliáinkat egyenrangúként kiállítva, a többi evangélikus gyülekezet féltve őrzött kincseivel. S azt is megtanultuk, bár amúgy is tudtuk: a katolikus múzeumban bennünket ugyanúgy szeretnek, mint a tartományiban.

Szeptember 30-án rendezte meg a három ausztriai evangéliumi egyház (evangélikusok, reformátusok, metodisták) Bécsben, a Tanácsház-téren (Rathausplatz) az ausztriai központi jubileumi ünnepséget. Több, mint ezer különböző bemutató, akció várta a látogatókat, köztünk gyülekezetünk busznyi kirándulócsoportját. Konfirmandusaink már egy nappal korábban Bécsbe utaztak, mert az evangélikus és református ifjúság számára az EJÖ (Evangelische Jugend Österreich) külön programot állított össze. Ők azon vettek részt.

A Bécsi Collegium Hungaricum is megemlékezett a reformáció jubileumáról. Ennek tartalmi súlypontjai az ünnepi istentisztelet B. Szabó István püspök úrral és a Kántussal, valamint egy tudományos szimpózium voltak. A Kántus egy kis kerülővel utazott fel Bécsbe: a kerülőt Felsőőr jelentette. Kántus-koncert Felsőőrött, 2017. október 14-én, szombaton. De ki jön el szombaton délután egyáltalán egy koncertre?!

Nos, sokan eljöttek. Erre az alkalomra az „Őrségi Református Egyházmegye Egyesített Kórusa" néven 72 fős kórussá állt össze az egyházmegye gyülekezeti kórusaiból, éneklő csoportjaiból, és a felsőőri Énekkör asszonyaiból. Becsvölgye-Kustánszeg, Celldömölk, Magyarszecsőd-Molnaszecsőd, Őriszentpéter, Szombathely, Zalaegerszeg és Oberwart/Felsőőr lelkipásztorai, kórusvezetői és éneklői minden akadályt legyőzve igazi kórussá nemesítették az önmagukban kicsiny, de nem feltétlenül erőtelen éneklő csoportokat.

Ők és az őket szeretők eljöttek, hogy együtt énekeljenek a debreceni Kántussal, az őket kiegészítő budapesti Psalterium Hungaricummal és velük egy műsorban lépjenek fel. A Kántus és a Psalterium Berkesi Sándor Liszt-díjas, és Arany János - irodalmi név, muzsikus véna - vezetésével padhoz szögezett mindenkit. Az őrségi kórust Boldogh András (Őriszentpéter), Muresán Adriána (Szombathely), Laborcz Erzsébet (Magyarszecsőd és Molnaszecsőd) és Gúthy László vezényelték. Ez utóbbinak holtig tartó emléke lesz az általa vezényelt Soli Deo gloria, amint egy kórusban a Kántus, a Psalterium, az Őrségi Kórus, és az éneklők mintegy százan Istent dicsőítik: Egyedül Istené a dicsőség!

Október 31-én, bármely napra essen is, minden esztendőben kétnyelvű ünnepi istentiszteletet tartunk Felsőőrben, melynek keretében az úri szent vacsorát is kiszolgáltatjuk. Így volt ez a jubileumi istentiszteleten is. Ennek az istentiszteletnek a keretében lepleztük le a templomunkban a jubileumi, immár kétnyelvű reformációi emléktáblát. Az emléktábla elkészíttetésében, megszövegezésében, egyáltalán a projekt sikeres és időre történő végrehajtásában mag. Schuster-Gyenge Judithnak döntő része van. Köszönet érte neki! Laus viventi Deo, azaz Dicsőség az élő Istennek! Dicsőség a reformációért, a benne kapott örökségért, az általa kapott ajándékokért a reformációból következő mai feladatokért!

 

Gúthy László Felsőőr