Őrségi Református Egyházmegye

Kerkafalvi élmények

2018-10-01 10:02:19 / Bódis Tamás

Nyári kórusmuzsika címmel részesített különleges élményben bennünket a Chemical Singers.

A Kerkafalvi templomban szép számú érdeklődő gyönyörködhetett az emberi hang csodás harmóniáiban június 17-én.

A Magyar Tudományos Akadémia természettudományi kutatóközpontjának munkatársai idén vidékünkre szervezte szokásos nyári koncertkörútját, nagy megelégedésünkre és örömünkre. A magát amatőr kórusnak mondó maréknyi kis csapat, rendkívül lelkesen, örömmel és átéléssel énekelte el színes repertoárját, mely a komoly barokk, egyházi és világi kórusművektől a könnyedebb és vidámabb népdalokig egyaránt felemelő élményt nyújtott.

 

Ugyancsak különleges élményt jelentett a Pannonia Reformata múzeum meglátogatása Pápán.

A Pápai ótemplom múzeumi köntösének híre önmagában is felkeltette érdeklődésünket, de a tényleges gyülekezeti látogatás gondolata ott kezdődött, amikor a televíziós forgatás készült közösségünkről. Ugyanis a dunántúli gyülekezetekről kisfilm készült/készül a múzeum számára, mely ott bárki számára megtekinthető. A rendkívül kedves fogadtatás és szakértő tárlatvezetés két óra elteltével is nagyon rövidnek tűnt. A múzeum audió-vizuális anyaga is nagyon gazdag, jól használható és tovább bővíthető az egyes gyülekezetek anyagaival. Örömmel és elégedettséggel töltött el a szép környezet mellett az igényes és átgondolt, jól felépített mondanivaló is, mely mind hitünk lényegérő, mind pedig egyházunkról átfogó és egységes képet nyújt.

Egy gyors ebéd után a kékfestő múzeumot is meglátogattuk, mely szintén maradandó élményt jelentett sok különlegességgel, érdekes megoldásokkal, a kelmefestés korhű és pontos bemutatásával. Ha valakit érdekel pl., hogy miből készül a jó pap itt erre a kérdésre is tudják a választ.

Pápán továbbá érdemes a látogatók figyelmére a református kollégium és gimnázium, a református templom, a református teológiai akadémia, a püspöki hivatal melyek mind egymás közelében lakoznak, valamint az Esterházy-kastély, a Várkert, a Várkert fürdő. Akad tehát egy egész hétvégére elegendő felfedezni való, melyet ezúton is szeretettel ajánlunk más gyülekezetek számára is.

Szakál Zoltán